Nyelvtudományi Közlemények 20. kötet (1886)

Kisebb közlések - Dr. Munkácsi Bernát: Újabb adalékok a magyar nyelv török elemeihez. 467

472 KISEBB KÖZLÉSEK. dió, dijó, divó (Nyr. V, 330; VIII, 384, 522.), dia-fa, dijászá (Nyr. VIII, 477.), gyió (u. o. 450.). — csuv. süktü (Zol.), süskü, süske mogyorócserje (орешина), sügütda- feltörni, kihámozni a mogyorót (выщелкивать, лущить оргвхи) | kaz. tat. céklawek, céklaük mogyoró, astaryan céklawege dió Bálint; cikläük dió (греческш оръхъ) Budag. I, 507. | tobolszki tatár citläük id. u. o. | kel. tör. cigilik name einer frucht od. beere (Senk-i-lahi Zenk.). — Bizonyos, hogy a magyar őshazában nem termő dió-пак a neve vagy kölcsönvétel, vagy valamely hozzá hasonló gyümölcsű növény nevének átruházása. Az utóbbira mindenesetre legalkalmasabb a mogyoró neve, a mint az oroszban is a diót «görög mogyorónak» (греческш оръхъ), a tatárbau «Asztrachán mogyorójának» (1. fönt), a votjákban «pusztai mogyorónak» (kir-pus-mott) nevezik. A magyarban magára a mogyoróra sincs eredeti szavunk (1. Nyr. XIII, 262.); mi természetesebb tehát mint hogy a dió-пак is idegenben keressük hazáját, még pedig első sorban ott, honnan a mogyoró-t is nyertük, vagyis a törökség területén? Nézetem szerint — bármily képtelenségnek is tessék első tekintetre — a magy. dió eredeti képmása a mai csuv. süktü. Meggyőzőbb lesz e vélemény, ha figyelembe vesszük a magy. hiúz, csalán és disznó szók hangbeli viszonyát a megfelelő török, illetőleg mongol alakokhoz. A hiúz-пак másai, mint Budenz kimutatta (NyK. XX, 149.): mong. silegüsün, burj. silühnn, altáji tat. sülüzin ; — a csalán (dialectice : csiány Nyr. IV, 561; csojány u. o. V, 427; csólyány • csóvány u. o. IV, 265., V, 426.) szóé: chivai tat. calyan tövisbokor (колючш кустарникъ) Budag. I, 462; csag. calagan csalán (Vámb.), csuv. silan tüskebokor (терновникъ). A szóközép tekintetében magy. dió, hiúz és csiány (illetőleg: dijó, hijúz és esijány v. csojány, vagy akár: divó és csóvány) egymással egyező hangtani fejlődmények egyező — lg vagy gl (csuv. sügillda-, süktü) hangcsoportot tartalmazó — alapokból. Ha még ehhez számba vesszük, hogy a hiúz szón kívül még a török- (ill. mongol-) magyar hölgy, gödény, zerge és szúnyog szókban is tapasztalunk hangrendi eltéréseket a megfelelő alakok között (1. NyK. XX.) s hogy ez általában gyakori a keleti altáji nyelvekben: nem maradhat fenn többé kétség, hogy a mi a szóközepét illeti, csuv. süktü és magy. dió egyeztethetők. A szókezdő mássalhangzók eltérésére analógia a disznó szó, melynek csuvas mása sisna (tat. dunéz, tör. tonuz, do-