Nyelvtudományi Közlemények 20. kötet (1886)

Kisebb közlések - Dr. Munkácsi Bernát: Újabb adalékok a magyar nyelv török elemeihez. 467

KISEBB KÖZLÉSEK. 469 2. ostoba, buta, paraszt, pórias: «ne gondolja az úr, hogy én olyan buga paraszt vagyok», buga ember (= pórias ember). L. u. o. és Bévósz Ernő közlését: Nyr. XVI, 321. — V. ö. csuv. muga, maga tómba, csonka, életlen (Tyimíi) | tobolszki tatár mug, muk 1. tompa etc. (TynHÜ); 2. együgyű, paraszt, ostoba (npocTairt) Budag. II, 264. | kirg. mak fáradt (eltompult erejű, Ka^Htifi) u. o. 265. | alt. moku tompa kés v. fejsze (Tynima) || burját moko, keleti mongol mo'/or, moyoday stumpf, abgestumpft, klumpig; v. ö. még jakut mufiur stumpf, ohne spitze. — Ismeretes, hogy a keleti törökség igen kedveli a szókezdő 6-nek wi-vé való változtatását (1. példákat MUgSz. 433. 1.) s hogy ilyen váltakozó b-m a magyar kölcsönszókban mindig b alakú, mint: bajusz: csuv. méjéy, alt. mejék, tat. mért és mijik, kirg. murt, oszm. bejek, azerb. bijig, csag. burut | bors : csag. ujg. muru$, alt. mirs, tat. búré, oszm. azerb. burf} |

borsó: alt. mlrcak, köztör. burcak. Az oszmanliban és azerbajdsániban — mely nyelvek a szókezdő b-t meg szokták őrizni — nem találunk szorosan egyező buga «tompa» adatot, de van kis hangbeli változtatással és jelentésbeli megszorítással: *buda ezen továbbképzésekben: budala dumm, dummkopf, tölpel (v. ö. képzőjére nézve a jakut -lay, -tay képzőt az ilyenekben : at name, attáy mit namen versehen, benannt; yajayal lob, yajayalláy gelobt; tan gleichheit, g 1 e i c h, tannay gleich) és budalék dummheit, verstandesschwáche (Zenker). Nyilván egy eredetű az itt tárgyalt buga szóval a vele azonos jelentésű s hangbelileg is közel álló buta szó, melyről Szarvas kimutatta (Nyr. XV, 360), hogy ismeretes «ostoba» jelentésén kivűl a régi nyelvben «tompa, csonka, kurta, rövid» értelme is járja (buta szarvak : obtusa cornua Páriz P. buta tör = kurta t. Sándor L; «vagyon másféle légy is, mely kisebb a bögölynél s szava butább* = tompább. Miskolczi: Vadkert), kbuga és buta szavak közt feltűnő hangváltozást lehet bár úgy is magyaráznunk mint Nagyszigethi Kálmán, hogy t. i. a magyar nyelv terén jött létre (mint: csemöge : csemete; letelő, /dinkább, letjohb : leg-; aggyit: addig ; pegyit: pedig Nyrkalauz 63.; petymeg és pegymet MA.); de megtörténhetett az ad analógiám oszm. budala már a töröksógben is, úgy hogy ez esetben buta (e h. *buka, v. ö. alt. moku, kirg. muk, burj. moko) és buga olyan külön dialektusokból került társalakok volnának mint: bor és boza, gyűrű és szérű, borzag és borza (bozza, bodza), zerge (1. NyK. XX, 149.), sárga és sár-