Nyelvtudományi Közlemények 17. kötet (1881)

Értekezések és közlések. - Munkácsi Bernát: Magyar elemek a déli szláv nyelvekben. 66

MAGYAR ELEMEK A DÉLI SZLÁV NYELVEKBEN. I. A nyelveknek egymásra való hatása nem történik mindig egyoldalúlag. A népeknek azon szoros érintkezése, melyet minden nyelvbeli kölcsönvétel feltételez, már eleve is természetessé teszi, hogy egy műveltségben aránylag hátramaradott nép is gyakorolhat bizonyos viszonos ellenhatást a népre és nyelvére, melytől műveltsége első elemeit s kultúrszavait elsajátította. De különösen áll ez az eset, ha a szellemileg befolyásolt népnek vannak egyes nemzeti, sajátos ügyességei, melyek tekintetében a reá hatást gyakorló fölött kitűnik, vagy — a mi szintén gyakori — ha politikai és társadalmi viszonyai helyezik emennek föléje. Az orosz általában nagy mértékben szolgáltatott jövevényszókat az altáji nyelveknek; a magyart kivéve, minden ugor nyelvben kimutathatók elemei s a tatár nyelvek jó része is megőrizte az e népek között lezajlott százados súrlódások nyomait. Azonban félreismerhetetlenül mutatkozik az ellenkező irányú kölcsönzési befolyás is azon számos török átvett szóban, mely az orosz nyelv szókincsében található s egyes szólásokban, melyeknek mást, mint ugor eredetet aligha tulajdoníthatunk, (minő pl. az, hogy a szlávos HM£IO «habeo» helyett az y MeHs eert, finn „minulla on"-íé\e kifejezésmód van használatban). Még nagyobb arányban tűnik elénk e viszonos kölcsönzési áramlat a szláv s altáji nyelvcsoportok két más tagja, a szerb (úgyszintén bolgár) és oszmán török nyelvek között. A déli szlávság sok tekintetben volt közvetítője az európai törökségnek a nyugati műveltséggel s nem egy szava került épen amannak révén nyelvébe; de ezekkel ellentétben százakra rúg azon déli-szláv kölcsönszók száma, melyek a törökségből jutottak oda emennek nem magasabb szellemi fejlettsége,