Nyelvtudományi Közlemények 13. kötet (1876)

Tanulmányok: - Simonyi Zsigmond: Az ugor mód-alakok 135

AZ UGOR MÓDALAKOK. 165 •y) a mordvin föltételes mód (23); 8) a mordvin kötő mód (24). III. A közös ugor alakok eredetéről. Vizsgálatunknak eredménye tehát az, hogy az ugor alapnyelvnek négyféle módja volt: a jelentő mód, a parancsoló mód (-g# képzővel), és két óhajtó mód (-n^ és -stf

képzőkkel), melyek közül az első már akkor föltételes módúi is szolgálhatott, mint ezt két szélső tagnak — a magyarnak s a cseremisznek — ilyetén használatából következtetjük. Az ugor nyelvnek tehát nem volt túlságosan sok eszköze a cselekvés módozatai kifejezésére, de mégis elég gazdag volt és nagyon jól beérhette avval, a mije volt. Az volna tehát föladatunk ez utolsó fejezetben, hogy a három régi módjegy eredetéről adjunk magunknak számot. Ezt a fejezetet kénytelen vagyok sokkal rövidebbre szabni, mint voltaképen terveztem; mert óvatosságra int az a körülmény, hogy mind a három képzőhöz hasonló hangú és jelentésű módképzőt találunk egyéb altáji nyelvcsaládok terén is. így a mi -g„ képzőnkhöz hasonlít a török parancsoló módnak jellemző g mássalhangzója s az ujgur óhajtó mód -ka képzője. A mi -n^g* képzőnkéhez hasonló szerepű -ni, -ni stb. képzőt látunk a szamojédban. Végre a mi -sv

képzőnk mellé a török-tatár nyelvek állítanak ugyanolyan -sa módképzőt. Minthogy tehát könnyen meglehet, hogy mind a három módalak az ugor alapnyelven túl egy régibb nyelvegység korába nyúlik, nem is volna szabad anticipálnunk a jövendőbeli egyetemes altáji összehasonlító nyelvészet döntő ítéletét. A mit tehát ez úttal megtehetünk, csak annyiból áll, hogy az ugor nyelvek szűkebb horizonján belül kijelöljük az anyagokat, melyekből e módképzők készülhettek. 1. A parancsoló mód képzőjét össze lehet vetni azon -gv

elemmel, mely a köz-ugor

-ng,, frequ. képzőben mutatkozik, mert nem lehetetlen, hogy ez eredetileg olyan kettős freq. képző. a milyent sürüen találunk minden egyes ugor nyelvben (pl.