Nyelvtudományi Közlemények 12. kötet (1875)

Tanulmányok - Dr. Bartal Antal: Görög-latin hangtan. 341

396 BARTAL ANTAL kező önhangzóval, mely, ha ajellege ilyen, rövid marad; de másrészt nem is teljes mássalhangzó, mert a megelőző q-val nem képez positiót, azaz a qu-t megelőző önhangzó, ha rövid, megtartja ezen jellegét; pl. equus, sequi, löqui. Qu hangcsoport csak akkor létezhetik, ha utána önhangzó következik, ha ezen feltétel megszűnik, az u visszanyeri teljes önhangzós természetét és q átváltozik c-ra ; pl. sequi: secutus, loqui: locutus. Corssen tagadja, hogy az eredeti v megkeményülne 6-vé. így szerinte labrum (fürdőkád) lavar e-hől nem áll *lavrum, hanem lavabrum h., va szótagnak kiesésével. Ugyanezen tudós állítja, hogy bis keletkezett ugyan duis-, belliim duellum- bonus ^duonusból, de ugy, hogy v a megelőző d-nek 6-vé változására hatott és functióját teljesítve, eltűnt volna.1

) Webernek és másoknak magyarázata szerint a d kiesett, mint viginti-hen dviginti h., a megmaradt v pedig megkeményült b-vé; támogatja ezen állítást a perfectum ferími = fercmi, hol ugyancsak a & az eredeti v-t helyettesíti. A v két hangzó közt megkeményült &-vé. Ezt kimutatta Savelsberg »Umbrische Studien« czímü értekezésében (Kuhns Zeitsch. XXI. 188), ki is az imperfectum képző ragját -bam (implica-bam, voc-abam, fie-bam, mone-bam) a praesenstőkből: implicav, vocav, fiev, monev a r-nek b-vé keményüléséből magyarázza. Ugyancsak ezen elmélet szerint volna magyarázandó a futurum ama-bo, fle-bo amavo, flevo h., mely alak e szerint nem volna egyéb, mint az eredeti praesens alak a jövőnek jelentésével teljes alakjában fentartva. Hogy a régi nyelvben az eredeti v létezett a futurum alakjában, mutatja a XII. törvénytáblának egyik kifejezése : si páter filium ter venundavit, filius a patre liber esto, hol venundavit fut. I. Ugyanezen terjes v végű praesens tőből keletkeztek a származott melléknevek : mirab-undus (tő mirav); comissáb-undus, cassab-undus (= ebrius, ki minden perczben esni akar), morib-undus, furib-undus, melyek mind a jövőben történendő dolgoknak fogalmát rejtik magukban. 2) x) Corssen. Nachtráge 172. stb. 1. a) Diomedes ir ezekről p. 397. P. Errant longe; qui opinantur

moribundus, vitabundus, fwá-bundus esse participia; sünt enim appellationes . . . moribundus licet mortem non sit subitnrus, nihilo minus similis morituro, tale est furibundus, similis furenti, secl sine furore, item cum legimns apud Salrustium »vitabundus, inquit, per saltuosa lóca recedebat« non »utique vitans, sed vitare similans.