Nyelvtudományi Közlemények 12. kötet (1875)
Tanulmányok - Dr. Bartal Antal: Görög-latin hangtan. 341
GOBOG-LATIN HANGTAN. 393 minők: capio megfelelnek a járni végű igéknek. Ezen i ki is esik; ' pl. minor *minior h., pleores (az arvál énekben) plures h., mely áll *pleioses h.; ait ajit b., v. ö. ajo. Dum, meg a mutató névmás ragjai : dam, dem, Corssen szerint *dium, ''diám, diem b. valók. A mássalbangzós j előkerül, ba a megelőző mássalhangzó kiesése következtében két hangzó közé kerül; pl. major *magior h. Gajus *Gavius h., mejo *megio h. (szkr. mih *migh h.), ajo *agio,h. (v. ö. ad-agium, szkr. ah dicere); pulegium és pidejum. Mint a görög £ a latin j is positiora képes 1 ). Nem tekintve a j-t megelőző, természeténél fogva hosszú önhangzót, mint az ejns képzőben == aija, a megnyújtás okát a j-et megelőző mássalhangzónak kiesésében keresték; pl. major, mejo, Gajus, ajo szókban, melyekről az imént volt szó. De ez nem elegendő minden tény megmagyarázására.2 ) Ez inkább a latin kiejtésben keresendő ; a hol a szóközépi j két önhangzó közt két i-vé oldódott (ij), melyeknek elseje önhangzó lévén, a megelőző önhangzóval ikerhangzót képez. Ez vala oka, hogy Cicero a szóközépi j-t két i-vel irta. 3 ) Ebből következik, hogy a latinok a j-t ugy ejtették ki, mint szkr.-ban ejtették és a németek mai nap is kiejtik. A császárok utolsó korából való föliratok mutatják, hogy némely esetben a j-t . majd mint az olasz gi-t, majd mint z-t kezdték ejteni. így olvasható congiunta conjuncta h., xo£oo cujus h., Zesu Jesu h. Ez kezdete az olasz kiejtésnek giunta, mezzo-medio szókban. Ez készítette elő egyszersmind a franczia kiejtést je, deja, jour stb. szókban. Az átmenet ugyanaz vala, mint a mely az eredeti j-t átváltoztatá görög £-vá. x) Kivéve a jugum-féle összetételben : bi-juges ; quadri-jugis stb. 2) így rejicio-h&n re hosszúsága nem magyarázható meg a j előtt kiesett mássalhangzóból, mert jicio ja (ire, movere)-ből keletkezett. Ugyanezen rejicio ige aj kiesésével reicio összevont alakban is fordul elő. (Virg. III. ecl. 96. reice capellas, mi egy másik mássalhangzónak kiesését egészen kizárja. 3) W. Schmitz a düreni gymn. értesítőben 1860. ezen tényt ekképen formulázza : Prior i litera cum antecedenti vocali in diphthongi quidem sonum coalescebat unamque syllabam formabat; altéra verő i, consonantis vice fungens, ad insequentem vocalem trahebatur: Ut sonus i literae duabus vocalibus interpositae e vocali et consonáhte mixtus fuerit et hoc modo possit ejus pronuntiatio scribendo repraesentari: ai-jo Mai-ja, ei-jus, Pompei-jus, quoi-jus, cui-jus. Quint. or. I. IV. 11. Sciat enim Ciceroni placuisse aiio, Maiiam geminata i scribere.
