Nyelvtudományi Közlemények 12. kötet (1875)
Tanulmányok - Dr. Bartal Antal: Görög-latin hangtan. 341
GÖEÖG-LATIN HANGTAN. 381 rendben, a classicus korszakból reánk szállott, már nincsen jegye sem a j-nek, sem v-nek. Ezek helyében birja a c , ', C, jegyeket, melyekhez csatolandó a digamma /, jóllehet annak a classicus betűrendben nincsen helye. Az archaicus görög betűrend, a mint a föliratokról és a régiek állításaiból ismerjük, nem vala oly teljes, mint a classicus korbeli. A többi közt nem birja vala sem az H-tát, mely a hosszú e megjelölésére szolgál, sem a spiritus aspert és lenist {nvéupaza baaó xat ipilóv). A kettőztetett s helyettesíté némelykor az előbbit; pl. paresp = pázqp, Sáshoz — őylos.1 ) A mi a két spiritust illeti, a lenist nem tették ki, míg a spiritus aspert H alakban a kezdő hangzók elé tevék, melynek tehát azon szerepe jutott, melyet a latin betűrendben tartott meg, míg későbben a hosszú e megjelölésére használtatott. Az a szokás, mely szerint a kezdő önhangzókat az említett spiritus asperrel megjelölték, lassan eltünedezett, úgy hogy némi idő alatt a görög betűrend annak nyomát sem tünteti föl. A két spiritus-val való jelölés 200 évvel időszámításunkon túl nem vezethető vissza.2 ) Ezen időtől fogva azon szabály lön átalánossá, hogy minden kezdő egyszerű, vagy ikerhangzó jelöltessék meg spiritussal; továbbá, hogy a spiritus asper tétessék mindig a kezdő u ós kezdő p fölé.3 ) 45. §. A digamma onnan nyeré nevét, mert két egymás felé helyezett .T-át jelez ; található némely régi föliraton, és nem szűnt meg használtatni az aeol tájnyelvben. Ez sajátságos hehesítés lehetett, mely hangjára kezdetben megköz elité az angol iv-t, míg később egyszerű és gyönge hehezetté vált. Minthogy a digamma nincs meg az ion kéziratokban, a melyeket számunkra az irodalom megmentett, azért csak a conjectura utján állítható vissza. Az Ilias és Odysseának prosodiája a digamma létezésének *) Matthiae I. k. p. 23. a) Alakjukat a függőlegesen ketté vágott H-nak köszönik, melynek első fele r a spiritus aspert, a másik fele J a spiritus lenist helyettesíté. Ebből keletkeztek a 7-ik században Kr. u. a cursiv jelek : ' és '. 3) A tájbeszédek kivételével, minő a dór vpucií (vos), a spiritus asper áll v fölött még azon esetekben is, a hol inorganicus, pl. V<FTS(OÍ, ve-T«Tes-ban, v. ö. szkr. uttara, uttama.