Nyelvtudományi Közlemények 12. kötet (1875)

Tanulmányok - Dr. Ring Mihály: A régibb görög regényről. 16

28 DR. RING. megjósolt veszélyeket s bajokat semmibe sem veszik azon édes tudatukban, hogy egymáséi maradnak. — Aigialeus és Thelxinoe, mellékszemélyei a regénynek, de ugyanazon eszményi szerelem hordozói, nyomort s nélkülözést oly vidám elégültséggel tűrnek.mintha dőzs életet élnének »mert együtt vannak« (295 1.) — Midőn Anthiát halállal fenyegetik,egyedülióhaja,Habrokomassalmegoszthatniasírt.(?46l.) — A keresztre kötött Hab.-t is az vigasztalja, hogy így nemsokára holtnak vélt Anthiájával egyesül (281 1.) — Sőt e vigasztaló remény arra is ösztönzi a szerelmeseket, hogy önként keressék a halált, midőn bizonyossá válik, hogy egymástól elkülönittetnek (229. 1) »Az igazi szerelem túlhaladja az élet határait« ; Xen., kitől e mondat származik, annak szemléltését Aigialeus epizódjában adja, mely megillető bensőségével vetélkedhetik a világirodalom bármely hasonnemü helyével: (295 1.) »Ezt mondván, Habrokomast a mellékszobába vezeti, s megmutatja neki (a nem rég elhunyt) agg Tbelxinoét; ez valaha szép nő volt, s Aig. szeme még most is annak tekinti. A holttest egyiptomi módra be volt balzsamozva; .. .»Fiam« így szól ez ő; hozzá, mintha élne, intézem szavamat, az ő társaságában gyönyörködöm, s ha fáradtan megtérek foglalkozásimtól, e látvány üdít fel engem. Nem olyannak nézem, amilyen most • úgy lebeg szemem előtt, amilyen Lakedaemonban, a milyen a futás veszélyei közt, amilyen Aphrodité ünnepélyén volt. Heliodornál is a fenn emiitett gondolat tiszta kifejezést nyer. VI. 5 : »A kedveltnek egyedül távolléte is gond és aggodalommal tölti a szerető sziveket ;• oka az, hogy a szerelmesek meg vannak győződve, hogy nem maradhatnak távol egymástól, hacsak baleset nem kényszeríti rá.« — Habrok. és Anthia első találkozását így ecseteli: »(1II7 5.) Azon pillanatban, amint egymást meglátták, megszerették egymást, mintha mindegyik lelke hasonneműjét födözte volna föl az első találkozás alkalmával, s csak sajátjához sietett volna vissza. Rögtön mintegy megzavarodva, megállott mindkettő : habozva nyújtja az, habozva fogadja ez a fáklyát; — sokáig mereven néznek, mintha előbb már látták, ismerték volna egymást s most visszatérne annak emlékezete.« E helyek, világos, hogy a platói nézetek szellemében Írattak. A szerelmet a regény mind főszemélyeiben, mind azon mellékszemélyeiben, melyek a nemesebb lelkek jellegével lépnek föl, ama platói nézletek eszményi magaslatán főleg az tartja meg, hogy