Nyelvtudományi Közlemények 11. kötet (1875)

Első rész. - Hangtan. - 12. §. l hang 36

3ií ÉLSÖ RÉSZ. írok. így ír Reguly is mindég, Vologodszki is HT ír, jóllehet megjegyzi, hogy az n és g közt nincs semmi hiatus. Az ng hang igen gyakori, mert az a' tulaj donságnevek képzője, 1. az 53. §. Ezt is hát mindenkor úgy írom, jóllehet az a,' Kondai vogulban csak n, p. o. Hl lélek, Ideiig, MVing lelkes; az éjszaki vogulban is liléiig, de a' Rondáiban lilén. De az ng-t a' belhangban mássalhangzók előtt is megtartom, 's nem írok nh-t, mint a' 10. §. szerint kellene, minthogy Vologodszki is többnyire mp

gtartja 's Wiedemann azt n-nel fejezvén ki, soha sem változtatja meg; tehát lony-ta (Wiedemann : lorí-ta) bemenni, lita lanymats (Wiedemann : lita larímats) megéhezett, vagy : enni akarni kezdett. Azomban van mégis Vologodszkinél: honhra és hongra fekete rigó; nohla hunhta felhágni, felfelé menni stb. Regulynél is találok: long/em bemegyek, nem: lonhlem; de van janh ho ésjang ko is ts tíz ember.*) 12. §. Az l-rül azt jegyzi meg Castrén, hogy az oroszul beszéllő osztjákok azt sokszor úgy ejtik ki, mint a' kemény orosz l-t, ha kemény magánhangzó következik reá. Vologodszki a' szótárában egy kis horoggal ('1) jegyzi meg, ha úgy kell kiejteni, hogy a' nyelv hegyével az ínyt érintsük; 's úgy jegyez meg minden l-t, a' mellyet nem kell T-nek, azaz magyar írás szerint, ly-nek kiejteni. Wiedemann az evangéliumi kiadásában csak l-t és T-t külömböztet meg, mint Reguly, ki l-t és ly-t ír magyarosan. En tehát a' kemény hangot /-nek, a' lágyítottat T-nek írom. Azomban lehet, hogy az élő szó a'kettős Z/-et, meliy az ige jelen idejében gyakran előfordul, mint: ull van, voll él, keményebben ejti ki az egyszerű I-nél, p. o. & jogod!,, jő, szóban. — A' régi osztják szójegyzékben (Schlözernél) a' kemény l gyakran Ih-yed van kifejezve, mint Ihügh fark (lig, UK), ma ulhem én látok, ent uihem nem látok, (ma ulem, an ulem) • a' lolta •= állani jelenjét így mutatja fel: malholham (ma lollam), *) Budenz is úgy látja, hogy a' felhozott és más példákban az orrbetü (a, m) nem tőbeli, hanem csak hangbővülés. »Was die nichterhaltung des n eines vorauszusetzenden nt, ns im wotjakischen, lappischen, magyarischen betrifft, so verdient bemerkt zu werden, dass gerade diese (nebst dem syrjánischen) unter den ugrischen sprachen vorwiegende neigung besitzen, sich eines vor t k p und s-lauten stéhenden Nasals zu entledigen , wáhrend das finnische, mordwinische, ceremissische, osztj.-wogulische denselben meistentheils bewahren.« Ugrische Sprachstudien. I, 32.