Nyelvtudományi Közlemények 10. kötet (1871)
Tanulmányok - Budenz J.: Denominativ igék az ugor nyelvekben. 1
6 BUDENZ JÓZSEF alakilag csakugyan a fent eléfordúlt Z-féle igékhez tartozhatnak, bizonyítja az, hogy azon Z-es igék közt is nem egy a régi nyelvben tulaj donképen kettős ll-es alakban lép föl, a melyre pedig csupán széphangzati okból nem volt szükség: békéileni, hidallok (nem: hidlok), kedvellem, lángállók, restellem, veresellem, vizellek, zöldellök. E kettős 11 ugyanis oly alaki momentum, melyre a képző eredetfejtegetésében is ügyet kell vetni. Másrészt az imént említett javall, kevesell stb. igék is már egyszerűsített l-t mutatnak föl: eléglem, szégyenlem. A mi pedig némileg különös jelentésüket illeti, ezt korántsem kell á képzővé rövidült vall ige szerepléséből magyarázni, minthogy ez a különösebb jelentés („valaminek tartani, mondani, vélni") tulajdonképen az alapnévszó itéletszerü fogalmából foly, s az általános denominativ képző functiójából is megérthető. Lehet ugyanis p. o. a rosszallani, javallani igéket így is értelmezni: rosszszal, jóval (azaz: „rossz, jó" szóval, praedicatummal) illetni, azt alkalmazni, épen úgy a mint kapálni a. m. kapával illetni, kapát alkalmazni. Említem meg, hogy az érintett különösebb jelentés más nyelvekben is egyszerű denominativum által fejeztetik ki, v. ö. a latin probare (probus), mirari (mirus), dignari (dignus), gör. xaxi^co tadeln, schmahen, feige schelten (xaxóg), dav^á^m csodállok (•d-avpa), á^ióm dignum judicare (átjiog) ; orosz OftOÖpHTb helyeselni (floőpBiö), oxysKftaTB rosszallani (xy^Liu). Az -l és -z képzőjű igék jelentéséről imént eléadott meghatározásaim, a mint mondám, a régibb nyelvhasználatot akarják megállapítani, kitüntetvén, mennyire követett a nyelv bizonyos válogatást e két képző között, s mennyire vette föl egyaránt mint a kettőt használatba. És úgy hiszem valamennyire sikerült is az l és -z denom. képzők alkalmazási köreit szétválasztanom, s az által ujabb ilyen képzések birálatához kritériumokat szolgáltatnom. Azonban minden megkülönböztetett és némileg válogatott alkalmazás mellett, az -l és -z denominativ igeképzőknek mégis csak egy közös általános értékük van, a miről azonban a mostani nyelvtudat szerint biztosat többet nem mondhatunk mint azt, hogy e képzők functiója valamit-tevő denominativ igék származtatása. E functióból foly valamennyi különösebb jelentés, melyet ezen igék, az ajapnévszókhoz visszonyitva, fölmutatnak. így az A) alatt jellemzett igékben (p. 0. orvosol) a denom. képző a latin agere értelmében (p. o. medicum agere, azaz: medici munere fungi) lép föl; a B)J félék,
