Nyelvtudományi Közlemények 10. kötet (1871)

Tanulmányok - Szarvas Gábor: Latin fordításaink és a Latinosságok. 136

170 SZARVAS GÁBOR. kalmazása, mint: „A telkek emelkedett helyen feküdvén: a kilátás igen szép." (Főv. Lap. apr. 15.) (Just. I. 8.) Amisso unico filio Tomyris orbitatis dolorem non in lacrimas effudit: Tomyris nem önté ki könnyekbe vesztesége fájdalmát, noha egyetlen fiát vesztette volt el. (Just. I. 9.) Qui ex continenti, ne dato in poenitentiam spatio res per quemquam narraretur, ad regiam pergunt: Hogy azonban, ha netán időt hagynának a megbánásra, valamelyikök el ne árulja ügyöket, legott a királyi palotába mennek. 32. §. Nem tartom helyesnek a participiumoknak alaki fordítását oly mondatokban, melyek valamely mondatsorozatot zárnak be; pl. (Nep. Them. 1.) Totum se dedidit rei publicae diligentius amicis famaeque serviens — Schiefner szerént : „Egészen a köztársaság ügyeire fordítá erejét, többet gondolván barátjai s jóhirével" — Czuczornál: „Teljes erejét a közügyekre fordítá, barátiért és ön jó híréért gondosabban munkálkodván." „A vidaiak Toroczkóra bementek, a magyar alkotmányra hitet teendő? (Orsz. vil. 1871. 6. sz.) „Bismarck elutasítá Favre külön-küldetését, utalván a brüsseli küldöttekre." (P. Napló apr. 14,) „Hoffman Brüsselbe ment, az ottani alkudozásokban részt veendo.u

(Rtf.

apr. 14.). „Kincshalmazok borítják el az utczákat, megnyitván a diadalmenetet." (Magy.orsz. Nagyv. apr. 16.) „A mit meg is cselekedett a jó lélek, hozván he parazsat" (Jók. Felf, vil.). Ezek semmiben sem különböznek a következőktől: Szegény anyám a sírban nyugszik, még az őszszel meghalván — Most az egyszer megbocsátok, meg nem érdemelvén — Már három napja, hogy nem Ízlelt ajka bort, az orvos szigorúan megtiltván. Pedig a participiumoknak ily szerű alkalmazása annyira el van terjedve nyelvünkben, annyira szokásos, hogy már fel sem tűnik; különösen pedig a hivatalos fogalmazványokban tenyészvén és virágozván. Nem tartom helyesnek pedig azért, mivel a participialis mondatok attributiv s így alárendelt mondatok; már pedig a magyarban a jelző a jelzett névnek előtte, nem pedig utána áll; úgyszintén az idevágó alárendelt mondatok is rendszerént megelőzik vonzó mondatukat. Ily esetben tehát vagy előre bocsátjuk a részesülőt, vagy tartalma szerént fő vagy mellék mondattá alakítjuk; p. (LW. I. 17,)