Nyelvtudományi Közlemények 10. kötet (1871)

Tanulmányok - Szarvas Gábor: Latin fordításaink és a Latinosságok. 136

156 SZARVAS GÁBOR. \. Az igék a lakj a. Bármit mondjanak is az ellentáborban, az az egy elvitázhatatlan marad, hogy a magyar embernek nyelve s füle nem igen tud megbarátkozni a szenvedő alakkal. Nem szólok itt asszonyainkról, gyermekeinkről, nem azon férfi tagjairól népünknek, kiket nem rontott el az iskolai levegő; magokat a literátus embereket hívom fel tanúknak, s kérdezem, szoktak-e a mindennapi életben, közönséges társalgás közben, midőn nem reflectálva beszélnek, hanem öntudatlanul öltöztetik alakba gondolataikat, szoktak-e szenvedő alakkal élni ? Nem. Én legalább régóta figyelemmel kísérem különösen diákos uraink beszédét, de a szenvedő alakot csak nagy ritkán veszik ajkokra. „Mit adtak tegnap a színházban? Jól játszottak-e? Hát a képviselőházból mit hallani? Sok mindenfélét beszélnek, úgy mondják, hogy elfogják napolni." Ezek mind erőltetés nélkül, oly könnyen, oly természetesen folynak, s ép ezáltal erős bizonyítékául szolgálnak föntebbi állításomnak. 'A latin azonban kiváló előszeretetet tanúsít különösen némely kifejezéseiben a szenvedő alak iránt; narratur, itur, ventum est a legszokottabb s egészen a latin nyelv szellemében használt kitételek. Hanem hagyjuk is meg neki e sajátságát s ne akarjuk ráerőszakolni nyelvünkre, úgy a mint teszik azt fordítók és nem fordítók, mégpedig olymértékben, hogy szinte már ijesztő kezd lenni. „Mondatik, öletik, legyőzetik" még csak hagyján; hanem már ilyenek is lábra • kezdenek kapni: „tudatik, lakatik, járatik"; sőt ez utóbbi már meg is honosúlt e kitételben: „jövőre akként járassák el!u

Az első lépés meg van téve, a többi magától következik; s egyszer csak arra ébredünk majd fel, hogy a mi fölött még most mint csodadolgon elmosolyogjuk magunkat, egyedüli, általánosan elfogadott s kedvelt kifejezés lesz. Hogy mennyire nem veszik figyelembe fordítóink e sajátságbeli különbséget, tanúskodnak róla a következő példák. Czuczor (Nep. Arist. 3.) „Mennyi pénzzel járuljon minden köztársaság a mezei seregek kiállításához, Aristidesre bízatott, hogy vesse ki. ítélete szerint évenként négyszáz hatvan talentum adatott Delusba, de utóbb e pénz mind Athenaebe vitetett." Télfy (Agr. 12.) „Némelyek azt hiszik, hogy a gyöngyhalászoknak hiányzik a jártasság; mert a vörös tengerben élve és le-