Nyelvtudományi Közlemények 8. kötet (1870)

Lindner Ernő: Nyelvjárások vallomásai. 1

10 LINDNER ERNŐ. csak legkisebbet változtatunk rajta, csak egyetlen egy betűt teszünk hozzá vagy veszünk el, más-jelentésü vagy épen jelentés nélküli szó van előttünk. De mikép van az szanszkritban, latinban, francziában ? Ha „húsz"-at akarunk ezen nyelveken kifejezni, nem mondjuk „deuxdix", „duo-decem", „dvi-dasa", hanem mondjuk „vingt", „viginti", „vinsati." Itt legelőször is azt veszszük észre, hogy e három szavak csak azonegy eredeti szónak localis modificátiói. Észreveszszük továbbá, hogy a franczia „vingt", a latin „viginti" és a szanszkrit „vinsati" első része azonegy számot tartalmazza, t. i. ezt „dvi" = kettő, a mely „dvi" itt „vi"-vé van rövidítve. Ilyen rövidítés nem rendkivüli valami; a latin „bis" szintén eredeti „dvis" helyett áll. A „vinsati", „viginti", „vingt" szó második része viszont a tíz-et jelentő régi szóból van corrumpálva. Tíz szanszkritban „dasan": ebből származik „dasati" tízes (dekás), és ezen „dasati" ismét „sati"vá lőn rövidítve, a mi „vi" vagy „dvi"-vei öszvekötve adja a szanszkrit „visati" vagy „vinsati" alakot. A latin „viginti", franczia „vingt" hasonló processusnak köszöni eredetét. Tekintsük már a hatalmas különbséget — nem a szavak hangját, hanem egészjellemöket véve tekintetbe-— oly két szó közt, minő ama sinai „eúl-schi" és eme — úgy szólván nyomorékká lett — szanszkrit „vinsati", latin „viginti", franczia „vingt." A sinaiban a kellőnél se többet se kevesebbet nem találunk. A szó önmaga beszél magáért és nem szorul commentárra. A szanszkritban, latinban, francziában ellenben a compositum két alkatrészének leglényegesebb részei elvesztek és a maradék néminemű átváltozott agglomerátum, mely csak beható mikroskopikus analysis segélyével érthető meg. Ebben tehát példáját látjuk annak, a mi „phoneticus corruptio", „hangi elfajzás" kifejezéssel jelöltetik, s észreveszszük, mikép a nyelvnek nem csak formája, hanem egész természete enyésztetik el általa. Mihelyest ezen phoneticns corruptio valamely nyelvben mutatkozik, a nyelv már el is vesztette azt, a mit minden emberi beszéd lényeges jelleméül tekintettünk, t. i. azt, hogy valamennyi részének kellene a maga jelentésével bírnia; — „a nyelvérzet elhal." A szanszkritul beszélő nép „vinsati" alaknál ép oly kevéssé gondolt arra, hogy az hétszer tízet jelent, a mily kevéssé fogja egy franczia a „vingt" szóban a „deux" és „dix" gyököknek maradékait fölismerni. A nyelv tehát új stádiumba lépett, mihelyt