Nyelvtudományi Közlemények 8. kötet (1870)

Lindner Ernő: Nyelvjárások vallomásai. 1

6 LINDNER ERNŐ. minden időkben és minden országokban. E történelmi átváltozások a vedaköltők dús és erőteljes idiomáját a modern Sepoy vézna és tisztátalan jargonjává alázták le, a Zend-Avesta nyelvét Firdusi és a mai persa nyelvévé alakították át, Vergilius nyelvét Danteévá, Nagy Károlyét Goethe nyelvévé. Ugyanazon átváltozások vad néptörzsek nyelvjárásaiban is lépnek föl — még pedig még nagyobb gyorsasággal és rnég nagyobb kiterjedésben. Gondos megfigyelés mutatta, hogy Szibiria, Afrika és Sziám vad és nyers néptörzsei közt már két vagy három nemzedék elég arra, hogy nyelvjárásaik egész külseje elváltozzék. Mind ezekből az lön következtetve: hogy a nyelv, miután az — ellentétben a természet minden más termékeivel — történeti átalakulásoknak van alávetve, nem tárgyalható ugyanazon a módon, mint más természettudományok anyaga. Ezen ellenvetés látszólag igen jó alapokon nyugszik; de ha gondosabban vizsgáljuk, csakhamar belátjuk, hogy az teljességgel csak a kifejezések öszvozavarásán alapszik. Éles különbséget kell ugyanis tennünk történeti változás és természeti növés között. A művészetnek, a tudománynak, a bölesészetnek, a vallásnak egyaránt története van; a nyelv, mint minden egyéb természet-termék, csak növést mutat. Mindenek előtt azt kell megfontolni, hogy, habár a nyelv folyvást is van változásoknak alávetve, az embernek még sincs hatalmában, akár előidézni, akár elhárítani azokat. Egyaránt vehetnők eszünkbe, a vérkeringésünkön uralkodó törvényeket módosítani vagy testünk mértékét ha csak egy hüvelyknyivel is megtoldani, mint a nyelv törvényeit megváltoztatni vagy tetszess-érint új szavakat találni fel. A mikép az ember csak annyiban uralkodik a természeten, a mennyiben ennek törvényeit ismeri s ezeknek aláveti magát, úgy költők és bölcsészek nyelvöknek csak akkor lesz nek urai, ha annak törvényeit ismerik s ezeknek hódolnak. Midőn Tiberius császár egyszer nyelvhibát ejtett s Marcellustól ezért megrovatott, egy másik, történetesen jelenlevő grammatikus, Capito, azt jegyzé meg, hogy minden, a mit a császár beszél, jó latinság, vagy, ha az még nem volna, csakhamar az lesz. Marcellus — inkább grammatikus, mint udvaroncz — azt feleié: „Capito hazudik ; mert embereknek ugyan, o Caesar, adhatod a római polgárjogot, de szavaknak nem." Midőn Zsigmond magyar király és német