Nyelvtudományi Közlemények 8. kötet (1870)

Lindner Ernő: Nyelvjárások vallomásai. 1

4 LTNDNER ERNŐ. azonkepen élő nyelvek tanulmányánál is nem önnön magokért igyekszünk megismerkedni azoknak grammatikájával és szókin^ csévél, hanem gyakorlati hasznuk okáért tanulmányozzuk azokat, úgy használjuk őket, mint ajánlóleveleket, melyek a legjobb társaságba és Európa legelső nemzeteinek legjobb irodalmi müveibe vezessenek be minket. A nyelvtudománynkl a dolog egészen másképen áll. A nyelvtudományban a nyelvek nem úgy tárgyaltatnak mint eszköz ; a nyelv maga lesz itt a tudományos buvárlat egyedüli objectuma. Nyelvjárások, melyek semmiféle irodalmat nem mutathatnak fel, vad néptörzsök badarlata, a hottentottok csettenetei és az indo-sinaiak hanglejtelmei épen oly fontosaknak, sőt a nyelvtudomány némely problémáinak megoldására még fontosabbaknak látszanak, mint akár Homér poésise vagy Cicero prósája. A nyelvtudomány nem nyelvekkel, hanem a nyelvvel akar megismerkedni; annak akar végére járni, hogy mi légyen a nyelv és miképen válhat az a gondolatközlés eszközévé, orgánumává; a nyelv eredetét, természetét, törvényeit akarja megismerni, és csak a végett, hogy ezen ismerethez jusson, gyűjti, rendezi és osztályozza mind azon nyelvi adatokat, a melyeket csak megkeríthet. Elismert dolognak vevém tehát, hogy a nyelv tudománya a természettudományok egyike. De a természettudományok történetében hiába tekintek körül a nyelvtudománynak ott engedett helyet keresve, és ha a nyelvtudomány számára a természettudományok társaságában helyet igényelek, ellenvetésekkel, kifogásokkal találkozom, a melyek a nyelvtudomány előtt a physikai tudományok körébe való belépést elzárni látszanak. Egyebek között — még pedig némi valószínűséggel — azon érv léptettetett föl, hogy a nyelvnek — szintúgy mint a művészetnek, a jognak, a vallásnak — saját története van, és hogy ennélfogva a nyelv tudománya a történeti tudományok körébe tartozik. — Köztudomású dolog, hogy a természet nem képes haladni és javulni. A virág, melyet a botanikus ma vizsgál, kezdettőlfogva ép oly tökéletes volt. Müösztönnel bíró állatok ezen ösztönt soha sem bírták a tökély magasabb fokára emelni. A méhek hatszögü sejtjei a XIX. században nem építetnek szabályosabban, mint bármely korábbi időben, és az éneklés adományát a mi csalogányunk soha sem fejlesztette tovább, mint a hellének philomélája. „A természetrajz, ha rendszeresen tárgyaltatik, minden történelmit kizár; mert permanens és universalis sajátságaik szerint