Nyelvtudományi Közlemények 8. kötet (1870)
Lindner Ernő: Nyelvjárások vallomásai. 1
NYELVJÁRÁSOK VALLOMÁNYAI. 29 tele ellen emeltettek vagy emeltethetnek, a ezzel általánosan megalapítottuk a nyelvtudomány természettudományi jellemét; ezen vizsgálat és czáfolat folyamában a nyelvjárások nyelvtudományi jelentekét is tüntettük fel általánosan. Czélszerü lesz már most — habár csak igen futólagos és töredékes tollrajzban is —• elmondani egyet-mást a természettudomány kutatásainak tárgyai és eszközei, útmódja és eredményei felöl, s ezzel összefüggöleg a nyelvjárások nyelvtudományi jelentékét is különösebben tüntetni ki. Valamennyi nemzet öszves grammatikai irodalmában egyetlen egy munkára sem akadunk, melyben a nyelv ti-ztán empiricus analysiso oly tökéletesen volna keresztül vive, inintPánini, hindu tudós, és commentátorainak szanszkrit nyelvtanában; de a nyelv lényegéről, a nyelv valódi életéről és életműködéséről, a nyelv természetes növéséről mitsem tud az beszélni. Mit tudunk tehát a nyelvről általában, ha görög vagy szanszkrit nyelvtant tanultunk vagy a classicus grammatika hálózatát saját anyanyelvünknek terítettük alája?. Ismerjük a nyelv bizonyos formáit, melyek a gondolat bizonyos formáinak felelnek meg. Tudjuk, hogy a subjectumnak a nominativus formáját, az objectumnak az accusativus formáját kell felöltenie; tudjuk, hogy az ige hatáskörébe lépő személynek, a távolabbi objectumnak, a dativusba, a praedicatumnak, legáltalánosabb jelentésében, mint attribútumnak, a genetivusba kell lépnie. Tanuljuk, hogy a genitivus, melyet németben a szótőhöz függesztett „e.s£ vagy v ea u által jolölünk, és melyet a franczia és rendesen az angol is praepositió által ír körül, a görögben az „os" végzet, a latinban az n ú a végzet által képeztetik. De hogy mit képvisel az „«» és „is", általában az az angolban és németben is vissza-. térő „• , miért rejlik ezen végzetekben azon erő: nominativust genitivussá, subjectumot attribútummá változtatni, ez rejtély marad. Magától értethetik, hogy minden nyelvnek, ha általában nyelv akar lenn!, képesnek kell lennie, a subjectumot az objectumtól, a nominativust az accusativustól megkü'önböztetni. De miképen lehet a végzetnek egy csekély megváltoztatása elegendő ily lényeges különbség elővarázslására, az majdnem megfoghatatlannak látszhatnék. Ha egy pillanatig, eltekintve a görögtől és latintól, más nyelvekre vetjük tekintotünket, csakhamar észreveszszük, hogy tettleg csak kevés nyelvek léteznek, melyek a gondolatnak ezen két ka.
