Nyelvtudományi Közlemények 8. kötet (1870)

Lindner Ernő: Nyelvjárások vallomásai. 1

30 LINDNER ERNŐ. tegóriája számára külön formákkal bírnak. Még a görögben és latinban is aneutrumoknominativusaés accusativusa külsőleg semmi által s incs megkülönböztetve. A sinai nyelvnek, a mint rendesen állítatik, általában nincs grammatikája, azaz, nincs flexiója, se declinátiója, se conjugátiója, ezen nyelvi tüneményeknek nálunk dívó felfogása szerint; nem ismer formális különbséget a különböző beszédrészek, nomen, verbum, adjectivum, adverbium stb. között. És mégis visszaadható, kifejezhető sinai nyelven minden gondolat, be egészen az ő legfinomabb vonatkozásáig, mert a sinai nyelvnek finomul kifejlesztett, kiképzett syntax'sa van. A sinai embernek nem esik nehezebben különbséget tenni ilyen két mondat között, minő ezen két német mondat „ Jákob schlagt Hans" és „Hans schlagt Jákob", mint magának a németnek, vagy hasonló esetben a görögnek és rómainak. A sinaiak nem bírnak végzettel az accusativus jelöléséro, de tökéletes értelmességet érnek el a subjectumnak következetes előállítás^ és az objectumnak a verbum mögé utalása által, vagy azáltal, hogy a nomen előtt vagy után oly szavakat használnak, a melyek világosan jelölik meg, hogy ezen nomen az igének objectumáúl veendő. Az angolban és francziában a nominativus és accusativus megkülönböztető végzetei phoneticus romlás folytán lekoptak, és ezen nyelvek kenteiének, úgy mint a sinai, a subjectumot és az objectumot a szavak elhelyezése, a szórend által tüntetni ki. Ha tehát az iskolában azt tanuljuk, hogy ezen nominativus „rex" az accusativusban átmegy „regem"-be, ez egyszerűen praktikus szabály. Már most tudjuk ugyan, mikor kell „rexa

-et, mikor meg „regem" et mondanunk; de miért kell a királyt, mint subjectumot, „rex"-nek, mint objec'.umot, „regem"-nek nevezni, ez még egészen megfejtetlen marad. Ugyanazon a módon azt is tanuljuk, hogy „amo" vagy „ich liebe", „I lőve" azt jelenti „szeretek", „amavi" vagy „ich liebte", „I loved" pedig ezt „szerettem" ; de miért lehetséges a szerelésnek ezen tragicus változását nem szeretésre latinban az „o" és „avi", németben az „o" és „te" egyszerű fölcserélése által, angolban egy egyszerű „d" hozzáragasztása által föltüntetni, ez se nem kérdeztetik, se válasz nem adatik rá. De már ha létezik a nyelvről való tudomány, úgy épen ezek azon kérdések, a melyekre ügyekeznie kell feleletet adni. Mindenekelőtt czélszerü megállapítani az eszközöket, melyek ilyen kérdések megoldására hasznosak lehetnek. A németen vagy