Nyelvtudományi Közlemények 8. kötet (1870)

Lindner Ernő: Nyelvjárások vallomásai. 1

24 L1NDNER ERNŐ. engedik állítanunk, hogy a latin ,,patrem"-nek a francziábaa természetszerűen „pere" re kell átváltoznia. A vég-m a román nyelvjárásokban mindig hangtalanná lesz és részben már a latinban is az volt. így lesz „patrem" helyett „patre." Továbbá latin t két magánhangzó között oly szavakban, mint „páter", francziában kivétel nélkül elnyomatik. Ez törvény és ennek eszközével ózonnal fölfedezhetjük, hogy „catena"-ból kell lenni „chaine"-nek, „fata"-ból „fee"-nek, „pratum"-ból „pré"-nek stb. Ugyanazon törvény tehát „patre"-t (ejtsd: „pátere") is változtatja „paére-", vagy „pere"-, „matre(m)"-t „mére-", „fi atre(m)"-t „frére"-re. Ezen elváltozás lassanként áll be, de feltartóztathatlanúl, és, a mi a legnyomósabb, az az ember szabad akaratjának teljességgel nincsen alávetve. De a nyelvjárások növése még sokkal inkább esik az egyén ellenőrködésén kivül. Vegyük p. o., hogy a latin casusvégzetek lehullása gondatlanabb kiejtés természetes következménye volt; vegyük, hogy a franczia genitivugnak modern jelölése „du" latin „de illó" romlásából eredt. Soha egyes ember önnön elhatározása szerint nem merészelhetett volna ilyesmit, hogy megszünteti a régi latin genitivust és helyébe a „de illó" által való körülírást teszi. Szükséges volt, hogy a nép, mely valamely vulgáris latin nyelvjáráson beszélt, elébb érezte legyen a genitivus határozott megkülönböztető jelének kényelmetlen hiányát. Szükséges volt, hogy ugyanazon nép ezen praepositiót „de" elébb oly módon használta légyen, hogy annak eredeti helyi jelentését egészen szem elöl vesztette. Szükséges volt továbbá az is, hogy ugyanazon nép egy articulus hiányát érezte és az r

illo"-t sok olyan kifejezésekben használta légyen, melyekben ez az ő eredeti pronominális jelentése nélkül tűnt fel. Szükséges volt, hogy mind ezen föltételek elébb beteljesedtek legyen, mielőtt egy egyes ember és utána egy másik és ezután száz, ezer, millió ember használhatta ama „de illo"-t a genitivus viszonymutatójaképen és változtathatta azt az olasz „dello, del"-re és a franczia „cZu"-re. Igen valószínű, hogy 'rendhagyó declinátiók és conjugátiók lassankénti tünedezése mind irodalmi, mind irodalomnélküli nyelvekben részben a gyermekek nyelvjárásának tulajdonítandó. A gyermekek nyelve szabályszerűbb a magunkénál. Angolországban a gyermekek szájábóljlyeneket hallani, mint: „badder" és „baddest", mint „I gaed, coomd, catched" stb. Német gyermekek hasonló mó-