Nyelvtudományi Közlemények 6. kötet (1867)
Barna Ferdinánd: Észjárási találkozások a magyar és finn nyelvben. 70
80 BARNA FERDINÁND. képzelnek vala, s háládatos kegyelettel, hol föld-ikéjének, hol föld-anyának nevezgetének hozzáintézett könyörgéseikben. De már az erdő és vadászat istenét a barnaszakállas, fenyolevélsüveges, mohbundás Tapio-t (halliparta, havu-hattu, naava-turki) az általános gondolkozás módja szerint tisztes öregnek (metsán ukko), feleségét pedig tisztes öregnönek, Tapio telke gazdasszonyának (Tapion talon emántá), s mint vadásznép monnó iránt való kegyeletes tiszteletoket mindenféle hízelgő elnevezésekkel fejezték ki, a milyenek voltak : erdökirály (metsán kuningas), rengeteg királya (korven kuningas), vadon ura (sálon herra), föld fenntartója (maan pitájá), söt nagy teremtő is (suurí luoja); felesége jelző elnevezései: erdő kegyes adományzója (metsán armas anti-muori), erdő mézes asszonya (metsán metinen muori), erdölaka gondos aszszonya (Metsolan tarka vaimo), erdő áldott gazdasszonya (metsán ehtoisa emántá), tisztaságos asszony, szépséges képű (puhas muori, muoto kaunis) stb. Tapióról szóltomban helyén látom megemlíteni, miszerint a Tapio szó azonossága már boldogult Kazinczy Gábornak feltűnt (lásd: Finn Népmesék); s nincs miért haboznunk a finn Tapióban, mely helyneveinkben még máig megvan, saját pogánykori erdei istenünket felismernünk. Voltak még Tapiónak fiai és leányai is, minthogy azonban összehasonlításra semmi anyagot nem szolgáltatnak, elésorolásukat mellőzöm. Ezek voltak a jóságos erdei istenek ; de volt egy gonosz erdei istenség is, Hiite, a kit a Kalevala úgy fest, mint. az emberiség ellenségét, és minden rossznak megtestesülését. Az erdei istenségekről szóltomban nem mulaszthatom el, mielőtt tovább mennék, egy a magyar népnél divatozó kifejezést taglalni , s illetőleg annak értelmezését a finn mythologia segélyével megkísérteni. A köznépnél gyakran lehet hallani, hogy midőn nők férfiakról beszélnek, s valakinek nehezen sikerülni akaró férjhez meneteléről van szó, az ilyen nagy könnyen oda veti „oh van még elég az isten ménesében, t. i. legény, a mivel a férfi nem iránt jó adag megvetés van kifejezve. Ha ma megkérdeznök az ilyeneket, hogy mi ez az isten ménese, aligha tudna az illető erre feleletet adni. Már ha e kifejezésnek a finn mythologiában egészen hasonmását nem találjuk is, de minden esetre van ott egy ehhez sokban hasonló, a Kanteletarnak egy költeményében, melynek czíme ez: fí A róka panasza"} s a mely így kezdődik:
