Nyelvtudományi Közlemények 6. kötet (1867)

Barna Ferdinánd: Észjárási találkozások a magyar és finn nyelvben. 70

ÉSZ JÁRATI TALÁLKOZÁSOK. 79 nél: verjen meg a jégeső; megemlíthetjük e mellett a vogul ahtüzung szót is, mely annyi, mint „kő-esni." Ajumala (isten) szó a finnben általános elnevezés, mely több isteni lényeknek is tulajdoníttatik a finn mythologiában; midőn azonban a föistenröl van szó, ennek különleges neve Ukko, s oly nagy tiszteletben tartatik vala, hogy valamint a hébereknél tilos volt a Jehova nevét szükség nélkül kimondani, úgy a finnek is még könyörgéseikben is előbb a kisebb isteni lényekhez, s csak kikerülhetetlen szükség esetében, avagy igen nagy fontosságú dolgokban folyamodtak ö hozzá könyörgéseikkel. Említem feljebb, hogy a pogány finnek Ukkót egészen emberi módra képzelték, a kinek csak úgy megvolt a maga felesége, gyermeke , mint akármelyik becsületes finn embernek. Feleségének neve eukko, melynek, a feljebb adtam értelmezés szerint, a régi nyelvben még élt, de ma már divaton kivüli ike, ük magyar szó felei meg, jelentvén mind a kettő n

avia, nagyanyát" (1. Mátyás Flóriánnak a régi magyar családi elnevezésekről írt czikkét, NyK. III, 327. 1.). De az Ukko feleségének szerepköre nincsen, ez lehet az oka annak, hogy hitregészeti töredékeink között ily női istenség nem jön elő. [Említem azt is, hogy az altáji népek az isten elnevezésére különbség nélkül az ég-, menny-ég szót, s különösen a törökök a tangri szót használják vala; látók azt is, hogy a főistent kivétel nélkül atyjoknak nevezgetik vala. íme e két felfogással már az jisten' szót is szépen megmagyarázhatjuk, hogy mit jelentett. Az isten szó Összetett szó, melynek első része a Halotti Beszéd ise-je, a második a fen szó = ég, a finnek taivon taato , égi atyá-jok, az esztek vána isa, vána taat-jok, s a vogulok numi tarom atyjok]. Voltak ezenkívül a finneknek még számos istenségeik; ilyenek a nagyobbakból a levegőben : a nap (páivá), hold (kuu), gönczölszekér (otava), s a finnek mint tengerész nép által különösen kegyeit éjszakcsillag; — a vízben: a szinte nagy, de félelemmel párosuló tiszteletben részesült kincsszomjas, végtelen gazdagságú, sásszakállú (ruohoparta), tajtékmezii (vaahti-vaippe), száz aknán uralkodó (sata-hauan hallitsija), vízi gazda, víz aggja, véne (veen isántá, ukko, vanhin), hullámkirály Ahto (aaltojen kuningas Ahto), s ikéje vagyis felesége Vellamo (veen eukko, veen emántá), vizi népével együtt- — A föléi istenségek közt a jóságos földanya, kit aggnőnek