Nyelvtudományi Közlemények 6. kötet (1867)

Barna Ferdinánd: Észjárási találkozások a magyar és finn nyelvben. 70

74 BARNA FERDINÁND. thologiájának egymástól való lényeges eltérése, mely által egyedül lehetünk képesek a latin és görög íróknak az altáji népek vallására vonatkozó, általában odavetett saját fogalmaik szerinti tudósításaikat tisztázni, s kellő értékökre alászállítani; például, hogy a magyarok tisztelik a tüzet, léget, és vizet, tisztelik még, s énekkel dicsérik a földet stb. Csak így következtethetünk arra is biztosan, hogy miben állott, milyen lehetett e tisztelet. Ugyanis azt hinni, hogy a pogány magyarok ezeket úgy tisztelték volna, mint például a rómaiak Jupitert, Marsot, Vulcant stb., valóságos képtelenség, mely az összes altáji népek ösvallási nézeteivel homlokegyenest ellenkezik, a kiknek sem templomaik nem voltak, sem más fényűzési czikkeik, s általában isteneik testi alakban a földön nem is fordultak meg. A tisztelet többnyire imádságokból állott, némelyeknél azonban áldozatokból is, amint különösen a voguloknái és őseinknél is fejérlovak áldoztattak. A görög és római írók tudósításai tehát igazak lehetnek a nélkül, hogy az isteni tisztelet maga oly természetű lehetett volna, a milyennek azt ök, saját isteneik tiszteletét tartva szem előtt, képzelik vala. Még leginkább egyezik a finn mythologiának s méginkább a vogulnak a nemzeti hősöknek tulajdonított tisztelete a görög-római heros-cultussal. Ilyenek voltak a finneknél Váinamöinen, Lemminkáinen, és Ilmarinen, általános elnevezéssel Kaleva fiai; a voguloknái a Tarompiak ú. m. Lopmusz-, Suoma-, SarAu-ater tarom, és Numi tarom vasipi (magyarul Numi Táróm kis fija). Mindezek nemzeti istenek voltak, és ilyen lehetett a magyarok istene is. De e tisztelet magától fejlődött ki, és mindössze is emlékeiknek fentartásában, viselt dolgaiknak dicsőítő énekekbe foglalásában állott. Hogy ily tisztelete a nemzeti hősöknek őseinknél szintén nem hiányzott, azt, ha történetíróink egyhangúlag nem bizonyítanák is, kétségenkivülivó tenné, hogy még a keresztény vallás általános elterjedte után is egész Mátyás királyig, sőt halála után is sokáig fennmaradt a magyar népnek azon, hogy úgymondjam, ösztönszerű szokása, mely még Mátyás királyt is szereti mai napig is ily nemzeti s valóságos mythologiai hősnek feltüntetni. Mindezek felett volt a föisten, kit a finnek Ukfco ylijumala, tahi taato taivallinen, az esztek : varia isa, vana taat, vagyis öreg atya, vén tafá-nak neveznek vala, melynek tisztán megfelelő fogalma a magyar nép nyelvén máig is élő öregisten. Ugyanis tudnunk kell,