Nyelvtudományi Közlemények 6. kötet (1867)

Barna Ferdinánd: Észjárási találkozások a magyar és finn nyelvben. 70

ÉSZJÁRATI TALÁLKOZÁSOK. 73 népek észjáratának, melyeknél az isten fogalmára kivétel nélkül az ég szó használtatik. Legérdekesebb reánk nézve, magyaros szerkezeténél fogva, a vogul numi-tarom, szóról szóra = felsö-ég, a mint nevezik a föistent. Érdekes még reánk nézve a sinai Hm szó, mely szintén eget jelent, és a tangri szó a török nyelvekben ugyanazon értelemmel. Mindezen szavak egyaránt jelentik úgy az eget, mint magát az istent, mert az emberi szellem lényegéhez tartozik lassanként az érzékiről az érzékfelettire, a különlegesről az általánosra fölemelkedni. így a finneknél is jumala eredetileg az eget, s csak későbben jelentette az istent; végre más isteni lényeknek is tulajdoníttatott. Ugyanis valamennyi altáji népek természettisztelök voltak, kezdetben tisztelvén magokat azon természeti tárgyakat, melyeknek jótékony avagy pusztító hatásaikat, áldásaikat ava^y rontásaikat naponként tapasztalják vala, eget, csillagokat, holdat, napot, s a tőle eredetinek képzelt tüzet, a vizet, levegőt, földet stbit, s csak akkor és ott, a hol, mint a finneknél is, nagyobb műveltség fejlődött ki, képződött a pantheismusnak egy oly magas neme, mely a természet nevezetesebb jelenségeinek külön-külön s egymástól egészen független kormányzó szellemeket, s ezeknek feleséget, gyermeket, s külön-külön egészen önálló háztartást, s emberi foglalkozásokat tulajdonított. így a nap szelleme korán reggel felkelt, napközben megtette a maga pályafutását, este felé szállására tért, s saját hajiokában lenyugodott. így voltak a többiek is mind, kiki a maga hatásköréhez képest. A finnek őskori pogányvallása tehát a görögrómai polytheismustól abban különbözött, hogy míg ez utóbbiaknál egy egymással rokon és kölcsönös függésben éló istencsaláddal van dolgunk : a finn s a vele rokonnépek mythologiai isteneik, ki kisebb, ki nagyobb, de mindnyájan önállóhatalmak voltak, a kiknek egymás dolgaiba semmi beavatkozásuk nem volt, vagyis runói nyelven szóllva, magok gazdái. Castrénnek e megkülönböztetése különösen mireánk fontos. Ugyanis a magyar pogánykori vallásnak a világ valamennyi népei mythologiájával való összehasonlítgatása csak még nevelni fogja a zavart, mely annál nagyobb fog lenni, mennél számosabbak lesznek a hasonlatosságok a legkülönbözőbb népek mythologiai képzetei és a sajátunkéi között. Egyes találkozások egészen idegen népek ősvallási nézetei között is lehetségesek, a nélkül, hogy rokonoknak volnának mondhatók. íme Castrén éleseszü megkülönböztetésében rejlik az árja és altáji népek my-