Nyelvtudományi Közlemények 6. kötet (1867)

Gr. Kuun Géza: A héber # particuláról. 42

• A HÉBER DK PARTICULA. 49 passivum a reflexi vuniból indulván ki, ennek jele használtatott annak is kifejezésére. A reflexivum kifejezésére hol lehetett alkalmasabb eszköz az DIK-nál! Azok, kik az egész nyelvépületet pronominalís gyökökre szeretnék alapítani, különös szemmel nézik ezen elméletet, íme itt példát szolgáltattunk arra, hogy egy abstract névszó t kihangzása, a nőnem jele igetőképzést viszen végbe. Ámde a „pronomina ante omnia" rideg tant túlhaladta az idő. Ezen itt leírt DK-től jól megkülönböztetendő egy másik DK, mely ragokkal ellátva i magányhangzóval ejtetik, \T]i$, ÍJj^lK stb. Ez a közelséget jelenti. Eredetere nézve D3K \ rwK hz közeledni (a kaiban ezen értelem szokatlan). Ezen DÍK szóval hozom én kapcsolatba az D3K praepo3Ítiót; D<"T2K előbb DÍK-be húzatott össze, utóbb DK-vé rövidült. A személyes nóvmásragok az DK szócskához járulván, az e betű i-vé gyengül (illetőleg eredeti i magánhangzóját nyeri vissza), így p. o. 7W (= nálam). A dages itt dages compensativum, két betű assimilatióját jelenti. Ezek szerint egy eredeti ina alakhoz értünk. Ez már magában fontos eredmény, mely még többet nyer fontosságban, ha az in assyr praepositiót (= -ban, -ben) is ide vonjuk. Már a bibliai héberben találhatunk ehhez analogont; H^K itt? pK *!fc~m = quis talia nesciret ? (Job, J.2, 3) == kinek nincsen ez lelkében ? íi^jhl 4KTT3 22Ü) hf% && TO tf?!T1 T : • — . " " — T : x T : T T • •• * | — T : D^KD DiöíptíH bp DK ^Kntp;-DK to&p) r$$QÜ) (Sáníuel 1. k. 7. r. 16-ik v.) = mind ezen helyekben bírói tisztet teljesített. Ezen két mondatban az DK egyeneseu a -ban, -ben értelmét fejezi ki. Az DK továbbá az assyr an (= -hoz, -hez) praepositióval is egy eredetű. Az atributiót jól fejezi ki ezen előrag. Az új-görög nyelvben a régi dativus helyett iig tárgyesettel construálva fordul elé. Ide tartozik még az arab ^f conjunctio. A conjunctio causalis ós finalis dativussal igen jól adható vissza. Valami cselekvés, állapot vagy szenvedés bizonyos ezt megkívánó oknak tulajdoníttatik ; azon okban fejlik a modus indicativus czélja. Ezen mondat : „tanulok, hogy tudásom hasznát vehessem", azon kérdésre felel meg, hogy „minek tanulsz" (cui bono)? A haszon czéljának tulajdonítom e mondatban tanulásomat. Ennélfogva WYELYTÜD, KÖZLEMÉNYEK. YI. 4