Nyelvtudományi Közlemények 6. kötet (1867)

Budenz József: Az „az ez” mutató névmásról. 29

30 RUDENZ JÓZSEF. I. Először is nézzük meg az a, e mutató szócskát, melyből Fogarasi lír a magyar mutató névmásokat valamennyit származtatja. Az adott példák : ott van a ! oda menj a l olyan-a ! úgy-a ! itt van e ! ide jöj e l ilyen e ! így e ! (1. M. Ny. Szótára), ott a szobában a ! így folyott róla a víz el a lábai ilyen vastagok voltak el (Fogarasi Ny. K. V, 284.) — annyit mindenesetre mutatnak, hogy ezen szócskák vagy utó-hangok demonstratív távolságra és közelségre vonatkoznak ; de egyszersmind az is szembetűnő, hogy csak megelőző, az az vagy áz ez sorához tartozó névmási alak után állhatnak, s tehát csak ilyen helyzetben jelentenek, vagy helyesebben mondva, éreztetnek valamit. Mert az világosnál világosabb, hogy magokban semmi értelmi értékük nincsen, minthogy a mondat értelméhez semmi új fogalmat nem adnak hozzá. E szócskák tehát valósággal csak a megelőző, értelmes névmásoknak üres visszahangoztatásai, dadogólag megszakadó ismétlései. Mint ilyenek, melyek a kifejlődött mutató névmások lételét és tettleges, még pedig megelőző eléfordulását föltételezik, nem lehetnek egyszersmind ugyanazon névmásoknak szülő anyái. Némileg hasonlítnak a franczia la és ci-hez a celui-ci és celui-lá-ban, vagy ezekben: ce livre-cí, cetté femwe-lá, a melyek tudvalevőleg kifejlődött pronomenekből eredő adverbiumok. — Ámde Fogarasi úr azt mondja, hogy az a} e

mutató szócska megvan még az amaz, emez stb. am}

em-ében, mely nem más mint az

a, e-nek toldalékos változata. Váltig mondhatja és taníthatja ö ezt, minden elfogulatlan ember ott csak valami am és em szócskát lát, mely az az, as-féle névmások helyviszonyi jelentését csak nyomatékosan kiemeli, s mely épen csak a rákövetkező az, ezíéle névmás hangzóminősége szerint kapja meg vagy tartja meg saját hangzóminőségét ; mely egy szóval olyan, a milyen a török bu és 61 névmások előtt használt U, us: is-bu, é-ol, us-ol (a jakutban: su-bu és s-ől, a csuvasban éa: éa-ga, ia-va), tehát épensóggel nem mutatónévmási gyök , melyben eredetileg a jellemző és jelentős hangzókülönbség is megvolt volna. Mert elfogulatlan ember meg nem foghatja, miért használt volna a magyar nyelv toldalékhangúi épen Qn-et, a mit különben hiatus elkerülésére soha sem teszen, de más nyelv sem teszi; s szintoly kevéssé elégíthet ki a „toldalékhang"-féle ké-