Nyelvtudományi Közlemények 6. kötet (1867)

Budenz József: Szótaglalások és valami a magyar szóképzés iskolai tanításáról. 16

22 BüDENZ JÓZSEF. mint: eszély, kelme, eszme, alany, ülep, jogar, részvény, sürgöny, mozdony, talány, estély stb. illustráló példaszóknak használnak. Ezt teszi még Riedl legújabb „Magyar nyelvtana" is, kinek másrészt megint azt az érdemét kell elismerni, hogy a szóképzök eléadásában oly szók taglalásától óvakodik, melyeknek semmi másként létező alapszavát nem tudja kimutatni, s többhelyt arra figyelmezteti a tanulót, hogy ilyeneket nem kell s nem lehet elemezni: p. o. az ár, ér képzőnél a kulcsár, tanár, futár, áldozár, csillár példák után azt mondja: „ettől meg kell különböztetni a homályos, a gyöktől élnem választható r, ár, ér képzőt, mely fő- és melléknevekben fordul elé, p. o. agyar, gödör, egér, gunár, madár, kenyér, sugár, szamár, szekér stb. és sudár, kövér, csapodár, botor, göndör stb."; vagy az asz, esz képzőnél, az elemezhető példák után: „különben nagyobb részt homályos, mint ezekben : pimasz, ravasz". Különben Riedl úr, még egy másik helyen is ad jó példát a nyelvtaniróknak, azt mondván acza) cze képzőről, hogy idegen eredetű, s csak is idegen nyelvekből átvett szókon fordul elé, p. o. apácza (abbatissa), kancza (szláv: konica), utcza (ulica), pálcza (palica), lócza (lavica), pincze (pivnica), gerlicze (hrdlica) stb. — csak hogy még más helyen is hasonlót mondhatott volna. — A mit tehát a magyar nyelvtanítóknak, kik iskolák számára írják munkáikat, e részben ajánlani, sőt tőlük követelni kell, az óvatos szorítkozás arra, a mit valóban tudnak, s a miről számot tudnak adni; óhajtani való volna az is, hogy a nem rendes képzőkkel jól rosszul csinált, vagy hosszabb régi szókból erőszakosan elrövidített új szókat egy külön szakaszban , nyelvészeti értékük kellő méltánylása mellett, tárgyalnák, s már a tanuló ifjúságnak egy kis fogalmat adnának arról, hogy milyen szókat szabad képezni, a nélkül hogy a nyelv ősi szóalkotásaiban kifejezett fejlődési törvényeit megsértenök. A magyar szóképzésnek az iskolákban való eléadásától főleg azt a hasznot kellene óhajtani, hogy ellene működjék azon könyelmü szófaragásnak, mely valamely új szót csinál akárhogy, s jó voltát és jogosultságát csak a szerint itéli meg, a mint egy háromszori „kóstoló" elmondás azt a füllel meg tudja kedveltetni. E szerint, ha t. i. csak azon szókat tartjuk taglalhatóknak, melyeknek alapszavait s képzőit a magyar nyelvből ismerjük, nagy része a magyar szóknak örök időkre elemzetlennek maradna, s a magyar nyelvtudomány e részben csakugyan nagyon tehetetlennek