Nyelvtudományi Közlemények 5. kötet (1866)

Tanulmányok - Budenz József: A magyar úgynevezett igekötők s az árja praefixumok. 1

A MAGYAR ÍGÉRŐTÖKRŐL 7 mint a „cselekvés mivoltát", azt a fogalmat, melyet az igén értünk. S íme egyszerre csak azt halljuk, hogy dehogy határozzák a cselekvés mivoltát, hiszen csupa tcmpusjclelök. Ez is talán egy kis fogalomzavar, a melyet Br. úr , ha kedve van , védelme alá vehet. De nem nehéz annak nyomára jutni, hogy miből keletkezett az. Mikor Br. úr a 4-dik pontban oly erősen vitatta, hogy a magyar igekötők változatlanul megtartják eredeti értelmöket, akkor azok mindössze és általán véve lebegtek szeme előtt (úgy a mint később Nyelvtud. Ért. III. 353. 1. sorban elészámlálta; mondja is a 4-dik pont alatt, hogy „a meg, el stb." értvén valamennyi többit a ,,stbi"-n). Most ellenben, midőn úgynevezett igepraefixumaink idöjelelését fedezte föl, azon való nagy örömében, hogy megint egy nagy különbséget talált, mely a szemtelen árja praefixumokat messze veti el az egyedül idöjelelőknek kiváltságolt magyar igekötöktöl, első hevében elfelejti , hogy a mit most ezekről állít, úgy a hogy, legfelebb vagy négy magyar igekötöröl mondható, de ö heventében valamennyire ráfogja, épen a mint válogatás nélkül az árja praetixumokról is általában szól ezen 5-dik pontban. Mert nem tehetem föl, hogy Br. úr azt a merő képtelenséget akarja vitatni, hogy p.o. fölmenni, lemenni és menni között, összeszaladni és szaladni között, átvetni és vetni között, szétvágni és vágni között semmi más különbség nem volna, értelemre nézve, mint legfelebb valamely időjelelésé. Azon egynehány igekötö pedig, melyek — egyelőre elfogadva Br. úrnak állítását és kifejezését — időt jelentenek, olyanok, melyek „a cselekvény teljes bevégeztet jelelik", a mint Br. úr a 64. lapon maga mondja, még pedig név szerint (lásd ugyanott) meg és el (most az 5. pont alatt, 357. 1., egyik példában a ki-t is fölhozza). Megengedve tehát, hogy a meg, el, s nem bánom még akármennyi ilyen igekötö, soha egyebet nem jelent, mint a „cselekvény teljes bevégeztet" vagy a mint a 362. lapon a wie^-röl mondja „a cselekvény teljesedésbe mentét, végrehajtását", nem olyasmi-c az, a mi, az egyszerű ige fogalmához csatolva, épen ezen a fogalmon vagyis az ige értelmén eszközöl módosítást, változást? Ha Br. úr ezt tagadja, azt is kell tagadnia, hogy facere és perficere vagy conficere fogalmilag különböző igék. És hogy lehet azt képzelni, hogy valamely határozó ne vonatkozzék az ige fogalmára, értelmére, mely egyiránt múlt és jelen (illetőleg jövő) idő mellett állhat? Hogy a meg és elmúl állítólagos iaokülönböztctö értéke miben áll, már NyK. III. 95.1.