Nyelvtudományi Közlemények 5. kötet (1866)

Tanulmányok - Budenz József: Szintén valami az a ki-, a mi-ről. 19

VALAMI AZ A KI, A MT-BŐL. 23 kivált a régibb nyelvben relativum gyanánt is szolgál: „valaki cl akar menni, elmehet." Azonban hangsúlyra nézve egybevetvén az indefinite használt ki-t a relativ ki-\el (p.o. ebben: „ki jobbra, ki balra" és ebben: „ki jobbra dőlt, egy árokba esett"), azt a különbséget veszszük észre, hogy amaz, annyi levén, mint egyik vagy némelyik, még némi nyugodt hangsúlylyal bír, főleg emehhez (a relativ ki-hez) képest, a mely egészen hangsúlytalan. Ez a körülmény mégis mutathatja az utat, melyen az indefinituin relativummá lett. Még mind csak a fentebbi példánkkal foglalkozunk: „ki el akar menni, elmehet." Két coordinált mondat ez; de értelmileg egybeszerkesztve, a fősúly az „elmehet" mondatra esik, a melyben az egész, két mondatból álló beszédnek czélja foglaltatik; egyszersmind az első mondat „[valajki el akar menni" csak elékészítö , alárendelt jellemet ölt magára, s a beszéllö azt bizonyos alányomott hanggal ejti. A beszéllönek, kinek az elméjében már az „elmehet" mondat nyilatkoztatásra vár, most a „ki el akar menni" mondattal már nem azt akarja kijelenteni, mint új tudnivalót, hogy „valaki, azaz egyvalaki el akar menni", hanem hogy ez a „valaki elmehet." A ki-nek háttérbe szorul az indefinite-egyénítö értéke is, s puszta formaszóvá sülyed alá, mely, az „el akar menni" mondat által, azaz a maga praedicatuma által tartalmasítva, az „elmehet" mondatnak alanyává válik. Egyszóval, a ki most már csak az „el akar menni" praedicatumnak névszói formális exponense, azaz relativum, az egész relativ mondat „ki el akar menni" pedig névszói egység = „elmenni akaró egyén.11

— Vegyünk most próbául viszonyított relativ névmással való mondatot: „mit az isten ad, hasznunkra van." A relativ szerkezetet megelőző két coordinált mondat stádiumába vezetve vissza e mellék- és fömondatot, ez áll előttünk : „valamit az isten ad, hasznunkra van" — a valamit indefinite értve. De nem azt akarom ám jelenteni, hogy az isten ad valamit, hanem hogy az a „valami hasznunkra van"; — a „mit az isten adu

mint relativ mondat alárendeli magát a

„hasznunkra van" mondatnak , annak tagjává (a jelen esetben alanyává) válik, s mint névszói egység = „az iatm-adő dolog" (hogy törökösen mondjam, magyar szóval). A jelen esetben a relativum tárgyesete fordul elé s a relativ mondatbeli ige a nem-tárgyi alakban van. Ez onnan van, hogy a relativ mondatban, mint eredetileg önálló mondatban, a relativ 'árgyszó határozatlan névmás értékével volt; tehát az, hogy a