Nyelvtudományi Közlemények 5. kötet (1866)

Tanulmányok - Budenz József: A magyar úgynevezett igekötők s az árja praefixumok. 1

10 BÜDENZ JÓZSEF. szerint csak az idők megkülönböztetésére szolgálnak. Br. úr ebből azután különbséget következtet a magyar igekötök s az árja igepracfixumokra nézve. Valóban Br. úr nagyon rosszul ismeri az árja praefixumokat, ha azt hiszi, hogy azok között nincs olyan, mely a cselekvés végbemenésének jelölésére is használtatnék. Hát nincs-e a görögben ané&avov és e&avnr, i^nvnvfjiai és ano&avovfjcu ? mi az anó itt más, mint a cselekvés végbemenésénck tüzetes jelelője? Mi más a nará ezekben : xaraxrsivo}, xaTaXanftávm (= megölni, melfogni)? Hát a latin con ezekben : concedere, comedere, conficere, collaudare stb. (= megengedni, megcsinálni, megdicsérni) ? Vagy a per ezekben : perpeti, perferre, (= elszenvedni, elviselni) ? Hát a német ge ezekben : gedenken, gefrieren, es gereut mich (= megemlékezni, megfagyni , megbánom) ? vagy a ver ezekben : verschlingen, vertheüen, verdorren, verbrennen (= elnyelni, elosztani, elszáradni, eZégni) ? Hát a szláv za p.o. a tót: zachovai, zabit, zalúhii-baxi (= megóvni, megölni, megszeretni)? vagy az orosz zachvaiit, zamoknui-han (== megfogni, megázni) ? vagy az u p.o. a tót umrjei, upichnúi, nrobii-b&n (= meghalni, megszúrni, megcsinálni) ? vagy az orosz : ukazai, uvidéif

ugostit-hen

(= megmutatni meglátni, megvendégelni)? — Ha pedig Br. úr abban látja a különbséget, hogy a magyar végbemenéscs igekötők (hogyan és mennyiben, fentebb láttuk) az igeidőkhöz, illetőleg a teljes múlt és tettleges jövőhöz bizonyos vonatkozásban állanak, ennek a jelenségnek a szláv nyelvek, p.o. az orosz akár még határozottabban kifejlődött hasonmásával állhat elé, a hol számtalan egyszerű igének praeteritum perfectum-a és futurum perfectum-a az illető igékből képzett praefíxumos igék praeterituma és praesensc által fejeztetik ki. Az erre használt praefixumok mind olyanok, melyek a csupa végbemenés jelentését ölthetik magokra, s használatuk oka ugyanaz , a mi a magyarban , hogy t. i. a nyejv a végbemenés határzói momentumát tüzetcsen meg akarja jelölni. Megjegyezni való, hogy az oroszban mind a két igének, az egyszerűnek úgy mint ;Í Ticfixumosnak, van a maga külön infinitivusa, tehát nyilván való, az két külön érteményü ige; noha voltak már orosz gramma'•< is, kik Brassai úrként a kettőből egy conjungatiót raktak össsze. — De még jobban eléállhat a német ge praeíixum, a mely szintén nem egyéb, mint végbemenésjelelö szócska, de az újnémet ben már olyannyira oda ragadt a múlt részesülőhöz, hogy már semmi, más praeíixum nélkül való múlt részesülő a nélkül el nem lehet