Nyelvtudományi Közlemények 5. kötet (1866)

Tanulmányok - Budenz József: A magyar úgynevezett igekötők s az árja praefixumok. 1

A MAGYAR ÍGÉRŐTÖKRŐL. 11 (jegében, getr&gen, </ekommen stb.). A mai német nyelv már csakugyan a múlt idő eszközlöjénck érti vagy érzi az ilyen ge-tf

pedig szemünk előtt van, s a nyelv történetében világosan olvasható, hogy az valóságban csak a cselekvés végbemenésének határzói jelölője, egészen olyan, a milyen a magyar meg; látszólagos múltidöi jelleme csak abból eredvén, hogy a nyelvszokás csak a múlt idöalak mellé szorította. Br. úr tehát nem jól mondja azt sem, hogy eszem és megettem között csak az a különbség, a mi a szanszkrit sthá és atisihan (állni és álltam), a görög fiovltva és ^t^ovXevxa, a lat. tangó és tetigi közt. Korántsem; hanem az a különbség, a mi a a szkr. tistdmi és avdtiéte (állok és ?»C(/álltam), a gör. éaitía) és xarsör/doxa v. xuztqayov (ettem és wie^ettem), a lat. edo és comedi, vagy tangó és contigi között van. Ennyi legyen elég Br. úr 5-dik különbségének méltánylására. Ugyanezen ponthoz csatolja meg, a mi azonban a vitatott különbséggel nem áll kapcsolatban, egy tévedéá helyreigazítását, a melybe a „me^-röl írt értekezésemben magam is beleestem. Br. úr a 358. lapon a jegyzetben ugyancsak kimutatja, hogy „a mely ige meg-gel accusativussal párosul, a nélkül is kiható, s a melyik magára nem lehet az, semmiféle igekötö' azzá nem teszi." 6) Egy új és valóban különös különbséget Br. úr abban fedez föl, hogy „az úgynevezett igekötö, épen mint más minden határzó, a mondat részei minden kategóriáiba beleillik. Telik hát belőle inchoativum, jelzö, szükséges vagy pótló egészítmény, a hogy a dolog természete s a mondó intentiója hozza magával (p.o. ki szeretnék menni,— ez Br. úr elnevezése szerint inchoativum, minthogy a mondatkezdő ki hangsúlytalan a hangsúlylyal kezdő mondatzöm előtt). Kiváltkép gyakori ez az eset a tagadó és tiltó szólamokban (p.o. föl ne födözze; meg nem sértetek). A végén (361. 1.) diadalmasan fölkiált (ha ugyan erre s nem csak a közvetlenül megelőző periódusra vonatkozik, a melyben még egyszer a magyar igekötöknek idöhatárzó és a cselekvény teljesedésbe mentét jelelő működését emeli ki, — a mire nézve az előbbi pontra utalok) : „Van-e ennek csak nyoma is az árja praefixumok használatában ?" Furcsa, Br. úr már egészen megfeledkezett arról, hogy mire hozza tulajdonképen föl az ö különbségeit; hogy t. i. annak bizonyítására, hogy az árja praefixumok s a magyar igekötök nem egynemű, egy kategóriába való szók. A mi erre érdemlegesen tartozik az, hogy a ma-