Nyelvtudományi Közlemények 4. kötet (1865)

Tanulmányok - Hunfalvy Pál: A finn nemzet történetírásáról. - II. 208

A FINN NEMZET TÖRTÉNETÍRÁSÁRÓL. 227 belföldi tenger, s nem az éjszaki tengernek egy öble, a mint azt a későbbiek Ptolemaeusig gondolják vala. A mit Herodotus még távolabbi vidékekről beszéli, azt részint a Pontus melléki görög kereskedőktől, részint a perzsáktól hallotta volt. A Herodotus járta vidékeken a hatalmas szkütha nemzet lakik vala, mely a Duna torkolatjától a Maiotis-tengerig foglalta el a földet, s a tengertől mintegy 70 mélyföldnyire terjedt éjszak felé. Határosai valának nyugat felöl az agathürszok a mai Erdélyben, éjszaknyugat felől a neurok a Tyras (Deneszter) forrásainál, éjszak felé az androfagok (ember-evők) ,23

) és melanchlainok (fekete subások) ; keletéjszak felöl a budinok, a Donon túl szauromaták, végre dél felöl a mai Krimiában a taurok. Minthogy Herodotus megkülönbözteti a szküthákat a határos népektől, azok külön saját nép valának; csak később, Herodotus után, lön a szküth név határozatlanul általánossá. „S minthogy, mond Kosk. némely vizsgáló a szküthákban szuomi (finn) fajú népet gondolt észrevenni, azt a dolgot szoros figyelemre kell venni." Herodotus szerint a szküthák saját neve skolot vala, s Kr. e. 630 táján, a masszageták által előbbi lakó helyeikről kiűzetve vetek magokat a kimmerekre a Pontus mellékein. A mit Herodotus a szarmaták eredetéről mesél, hogy t. i. amazon nők és szkütha férfiaktól származnának, s minthogy az anyák nem tökéletesen tanulbeszélli, hogy a masszageták által legyőzött szküthák az Araxeseu által Ázsiából Európába kelnek, akkor más folyót nem érthet a Volgánál: midőn viszontag (1, 201—205.) Kürosz hadjáratát a masszageták ellen előadván, azt mondja , hogy az Araxasen által indult ellenök , akkor meg vagy. az Oxust, vagy a Jaxartest érti. ") Az androfagokról azt mondja Herodotus, hogy saját, nem szkütha nép. Az éjszaki népek mondájibiin mindenütt emberevők fordulnak elő. Felül a jötunokról volt szó ; nevök iötunn nagy falót jelent (eta = enni). A finn mondákban és mesékben a syöj'á evő, de kiváltképen a syöjütár evő-nő , leggyakrabban előtűnő alak , a közönséges bajcsináló , a ki az embereket is megeszi (Suoineii Kansan satuja ja tarinoita = a finn nép mondáji, és meséji, s Hclsingfors, 1852 és 1854. különösen II, 1. mese); legalább ínséget okoz. A vogul mondákban is tépajm-xs vagy tép ájp-ve = evő-ivóra találunk. „Ez olyan rósz lény , mely az emberek elől, a legnagyobb ínségben, elemészti az eleséget; az tehát az irigység és éhség személy esítője." (A Vogul föld és nép , 140. 1.) Tehát a Fekete tenger mellékein Herodotus idejében emberevőkről tudnak vala , kik éjszak felé , az ismeretes föld végén , túlsó lakosok. A skandinávok, finnek, vogulok mondáji is tudnak ilyen evőkről. 15*