Nyelvtudományi Közlemények 4. kötet (1865)

Tanulmányok - Hunfalvy Pál: A finn nemzet történetírásáról. - II. 208

A FINN NEMZET TÖRTÉNETÍRÁSÁRÓL. 219 Könnyű volna szaporítani a példákat, könnyű volna még a ragokban is hasonlatokat találni (p. o. nofij-fia, sano-m«, teke-m«; (Txvfli-fTt i, vahva-ítfi iayia-t t, mai-fse) : de feladatom, úgymond Koskinen, csak rámutatni azon tényekre, a melyek az európai ős lakosok szuomiságáról felelnek. S ilyen tények találkoznak éjszaki és közép Európának sokféle emlékeiben és régi mondájiban is. Déli Európában a korai miveltség idöjártával alá szántotta a turániak emlékeit, csak a nyelvekben maradtak meg némely magvaik: ámde Skandináviában , hol az idők árja kevesebbet mosott el, az összeköttetés a régi és új korok közt nem szakadt meg. Itt találkozunk a finn névvel, a melylyel az európai népek mai napig neveznek, kivált bennünket, szuomiakat. E név , úgy látszik , mélyebbre bocsátja gyökerét az árják régiségeibe, s alkalmasint a keltek tulajdoníták azon turániaknak, a kiket Európába jöttökkor itt találának. Itt Koskinen az ír feonokrs,, a skót feon (jattra, (finn gall) s arra utal, hogy a baszk szó maga az ír nyelvben feon-t, azaz piros szinüt, csinost jelent. A kiásott szerszámokból következő tanúságot merítenek a nyomozók : Azon szerszámok szerint három kort különböztetnek meg nyugati Európában, akö-kort, a bronz-kort és avas-kort. Kérdés ugyan , vájjon mindenik kor külön-külön emberfajt jellemez-c ? továbbá azon korok a különböző tartományokban is ugyanazon emberfajokat jellemzik-e ? A skandináv nyomozók a kő-kort a szuomi fajnak tulajdonítják, azt vélvén, hogy a germánok előtt Skandináviában nem ismerték volt a bronzot, annál kevesbbé a vasat. Hát azok a szerszámok, a melyeket másutt is Európában találnak, különösen Francziaországban a Somme folyó mellékein s a helvét tavakban , az úgynevezett tavi czölöp-falukban, azok is a szuomi fajnak tulajdoníthatók-c ? A sírok azt látszanak vitatni, hogy igen is, mert mind Skandináviában mint Francziaországban, Helvécziában és másutt a kő-kor népei a halottaikat ülő helyzetben, a melleiken keresztbe tevén kezeiket, s a térdet az áll alá hajtván, hogy az ember ugyan azon állapotba jusson holta után is, a melyben születése előtt volt, úgy temették el kő kamarákban. Helvécziában a legtöbb kiásások azt bizonyítják, hogy az a nép, melynek halászat és vadászat vala fő életmódja, a déliebb részeken már gabonát is raivelt, s eledelére kenyeret sütött árpából és rozsból. De semmiféle erezet nem ismert vala, míg bronz fegyveres nép nem érke-