Nyelvtudományi Közlemények 3. kötet (1864)

Értekezések - Budenz József: A magyar el igekötőről 73

82 BUDENZ JÓZSEF. elalél, elámít, elapad (NSz. az apadást teljesen bevégzi), elaszik, elázik, elbágyad, elbájol, -bűvöl, elbámít (teljes bámulásba ejt), elbódít, -dúl, elbolondít, elborzad, elcsendesedik, eldermed, elég, elenyészik, elfárad, elfogy (a semmiségig), elfoszlik (lehet 2. szerint is), elhervad, elhuny, elhűl, elkábít, elkárhozik, elkészül (a valóságos készségig) , elkopik, ellakik (étellel itallal eltelik, NSz. 1.), elles, elmállik, elnéz (NSz. 2. figyelmesen szemre vesz, megtekint), elolt, elpusztít, elsül (NSz. 2. 4.), elszakad (NSz. 1.), elszánja magát, eltart (terhet; valakit eleséggel), eltelik (míg nincs többé üresség), eltéved, eltörik (darabokra), elun, elvakít, elválik (a dolog) , elválaszt (valakit valaminek), elvár (addig vár, míg eljö), elvégez (v. ö. elvégre), elver (elverték jól), elveszni, -veszt (1. szerint is értelmezhető), elvisel (ruhát — a használhatatlanságig) és hasonlók. — Az ide való el-es igéket az jellemzi tehát, hogy a cselekvés valamely képzelt (vagy akár különösen ki is fejezett) czél- és végponthoz való eljutását értetik meg velünk, a mely mellett azonban az addig tartott nagyobbkisebb cselekvési tartam, habár gyengébben is, elétünik. Az utóbbi, mint egyenesen az el alapjelentéséböl folyó , tulajdonképen a főmonientum, melyet itt a hozzáértett mellékmomentum (a czélhoz jutás) képzeletünkben háttérbe szorított, amint ezt hasonlóképen a fenti, alatt tárgyalt el-es igéknél láthatjuk, hol a „távol-valóság, jelennemlevés, hozzácsatlakozott másodrendű értelme a túlnyomó, vagy pedig láthatjuk némely perfectiós meges igéknél, hol a megtevéshez még az eredményesség képzelete járul (1. NyK. II, 183). Az el ilyképen módosult értékéből indulva ki, mely szerint annyit nyert mellékjelentésben, a mennyit vesztett eredeti egyenes értelméből, lássunk most még különösen néhány el-es igét, melyek különben nem oly könnyen értelmezhetők. így ezeken: eljö, elhoz már alig értünk többet mint: ide (a jövés czélpontjához) jő v. hoz. Ámde észre lehet venni, hogy a czélpont képzelete már implicite megvan SLJÖ és hoz igékben, a mennyiben a magyar csak „ide" ,/ó'vagy hoz valamit, de „oda" megy vagy visz; azért az el itt inkább a czélhoz jutó irány mellékjelentését tünteti elé. Hasonmásai ezen igéknek az elmegy, elvisz; de íme ezekben nem csak a czélhoz-jutás (elmegy , elvisz oda), hanem az eZ-nek 1. szerinti jelentése is van (— weg, fórt). Továbbá ezek: elbánik vele, elintéz, elrendez, elitéi, elhatároz, eldönt (ügyet) főleg a cselekvés kimenetelére utalják képzeletünket, de érezhető különösen az első háromban a cselekvés folytatott tartama is. Ezekben : elbír,