Nyelvtudományi Közlemények 3. kötet (1864)

Értekezések - Budenz József: A magyar el igekötőről 73

A MAGYAR EL IGEKÖTŐRŐL. 75 — A másik kérdés, hogy vájjon az el igekötőn ki is volt-e fejezve a benne értékileg foglalt hova-irány-féle viszonyítás, nem oly köny- ' nyen eldönthető. Mert régi nyelvemlékeink a mai el helyett álló bővebb alakot nem nyújtanak, ellenben széltiben ugyancsak a hátul csupasz eZ-lel élnek; az elé pedig, a melyen a kívánt irány-viszonyítás ki van fejezve, noha alapja egy az eMel, jelentésben ma is régi nyelvemlékeinkben is különbözik ezen el igekötőtől. Mindemellett számba kell venni, hogy régi nyelvemlékeink már nem olyan korból valók, melyben a nyelv még semmi ragvesztéseket nem szenvedett volna, olyanokat is , melyeknek alig maradt egy-két rámutató nyomuk, teszem azt, hogy a csupa igető mint jelenidöbeli egyesi 3. személyalak szerepel, időjelelö és személyrag nélkül, a minek eredetileg s elejétől fogva lígyvoltát sehogysem hihetjük el; továbbá számba kell venni, hogy a nyelv, ha egy szóban elejt valami eredeti alkotórészt (p. o. ragot), azt nem teszi mindenkor valamennyi más szóban is, a melyekben ugyanazon alkotórész (p. o. rag) megvan, a mire legjobb például szolgálhat az, hogy egymás mellett mondjuk föl és alá (alá s föl járni), amabban el levén ejtve az irányjelelö á, é, emebben megtartva *) ; végre meg kell jegyezni, hogy néha ugyanazon egy szónak mind teljesebb, bővebb, mind rövidebb, kopottabb alakja maradván fenn egymás mellett, ezen különböző alakokhoz némileg különböző jelentések ragadhatnak, a mint p. o. be, bé igekötö nem levén más mint belé, még sem lehet mondani beléfödni valamit e helyett : befödni, sem beegyezni valamibe e helyett : beleegyezni. Ezen szempontokból tekintve az él igekötöt, azt kell hinnünk, hogy a meg, ki sorsa (melyek megé, kivé helyett vannak) őt is érte, mind a mellett hogy a némileg különböző alkalmazási körrel bíró elé van mellette, mely az el-hez körülbelül úgy áll, mint belé a be, bé igekötöhez. Föltevén tehát, hogy az el igekötö csak a hátúi ragvesztett elé, e föltételt mégis egykét positiv adattal is igazolhatjuk. Ugyanis a Tatrosi másolatban (1. RMNyelveml. III, 278. 279.) eléfordúl eleve menni = transire, eleve múlni = praeterire, vaettől sári oldal. A magy. t>«-nak nem csak helyirányi alkalmazására nézve, v. ö. német zu (ebben : zu etwas werden), vagy a török helyirányi dativust a dönmek (valamivé változni) ige mellett. *) V. ö. sikkor, mikor, viszonyítórag nélkül, e helyett : -kort v. -koron, ellenben mihelyt ; de megint azonwoi e helyett: azonAaíí, azonAe/í.