Nyelvtudományi Közlemények 3. kötet (1864)

Értekezések - Budenz József: Cseremisz tanulmányok. I. 397

444 BÜDENZ JÓZSEF. (e, o, ö, u) ; példák a Cs.m.-ban: kindem, ömnew, u-ganem;

möngösem , sukom, kornom, kudow, mólom, küdürcöm, küzöm, köm ; seram, azam, unam, kandram; pím, púm, üm; Gs.pr.-ban: vesém, nalmem, tolsom, miram, kornam, unam, um, vim stb. A végönhangzót kissé elváltoztatva mutatják a Cs.m.-ban 4. suliim (sütő), 712. songwm (-go), 831. porkwm (-ko), 388. püem (püa, melynek vég a-ja azonban nem hangsúlyos , mint a sem 7

aza, una-é) ; a Cs.pr.-ban 147. 1. lististm (-§e), ellenben kinilse-től kinilsem. Mássalhangzó után az accusativusi rag, a közvetítő hangzóval együtt, megelőző a, e után túlnyomólag em, u után om és um, ö és ü után öm, o után om és um; p.o. pecalem, vorugemem, üzgarem, kémem; pusom, tulom, omunom; pörtöm, üzömöStöm, üpöm, vüdöm (vüt), südüröm; koöoswm, urum. A Cs.pr.-ban is a után rendesen em : kirmasem és sok ily -masem-féle, e, i (i) után : iliksem, azrinem, ajdem'inem, prazdnikem, vurgemem, ospodenem, skenzenem 5 0, u után rendesen om : jumonom, ojgonom , conom, orlokom, usom, moguro/n, sulukom, sumom, jukom, somulom. Az orosz-cseremisz írás, melylyel a Cs.pr. van írva, az ö-t rendesen csak a gyökszótagban tünteti ki, és restelli annak nehézkes jegyét többször ismételni; ezért ö-t gyaníthatunk némely végszótagok 0 és e-jében, p.o. übürtomo, müngo aligha nem übürtömö, müngö (Reg. möngö) helyett vannak (a Cs.pr. textusában, fent 139. s köv. 11. még nem mertem ilyenkor változtatni). E szerint ilyen accusativusok helyett is, milyenek 144. 1. lümom, 147. vürom, 141. sülüksem, bátran tehetjük ezeket: vüröm, lümöm, sülüksöm. — Megjegyezni valók még Regulynál kalokom, v. kalekem, vohikem (Cs.m. 445. 772. 844.), 17. paem és 18. paim, pajem helyett; jengom v. jingom (855. jengam, a hegyi cseremisz módjára, mely általában nagyon szereti a hangsúlytalan a-t az erdei cseremiszbeli 0, sőt e helyett), saldakom, samorökom, 532. ozánom, 705. südürom (-öm 458.), ozümom. A többesi-samoc leszsamocem, Cs.pr.-ban saméc, sam'icm. — A tő végmássalhangzója ellágyulásának csak az egy vücföm (ettől : vüt) volna példája; de ez korántsem szabály, mert egyrészt a lágy betű a ragtalan tő végén a nominativusban is megállhat, s másrészről a kemény betű nem változik p.o. ju&om, salda&om, üpüm-ben; az egyszerű mássalhangzóknak önhangzók közti ellágyulása tehát nem uralkodik a cseremiszb en úgy, a mint uralkodik p.o. a csuvasban. A birtokosragos névszók, meg magok a névmások általában a többi névszók módjára képezik accusativusukat, még az 1. és 2,