Nyelvtudományi Közlemények 3. kötet (1864)

Értekezések - Takács István: Mit kell tartani nyelvünkben a részesülőkről? 210

218 TAKÁCS ISTVÁN. olvasó az, a mit imádkozás közben olvasnak (számlálnak), nem pe• dig a ki most olvas ; hogy adó az , a mit az államnak fizetünk , nem pedig a ki most ad ; hogy temető az a hely, a mibe temetnek, nem pedig a ki most temet; hogy fedő az, a mivel a, fazekat befedik, nem pedig a ki most fed; hogy szabó S/L* cl kinek rendes foglalkodása és kereset-módja a ruha-szabás, nem pedig az, a ki most szab; vagyis híjába tapasztaltuk hogy az ó (ö) képző ezekben az illető ige-tőtől nemcsak valódi, hanem egyúttal olyan fő-neveket alkotott, melyekben ő majd mint a cselekvés alanya, majd mint annak közelebbi vagy távolabbi objectuma szerepel; híjába kiáltotta ezek után azt is, hogy az író-asztal, varró-párna, olvasó-könyv, hálószoba, ülö-szék, evőkanál, ivó-pohár, vágó-híd, szövőszék, sütő-tekríó, főző-fazok, kötő-tii stb. öszvetételekben az o képzős szó épen oly természetű fő-név gyanánt szerepel, mint a föntebbi önállók; mert író-asztal, a min írnak, olvasó-könyv, a mit olvasnak, kötő-to, a mivel kötnek, ivó-pohár a miből isznak stb. : mi e kiáltásra süketek maradtunk, a mennyiben az új szóknak öszvetétel útján való alkotásánál a d-képzös szót e legeminensebb szerep-köréből teljesen kiszoríttuk. Csináltunk és csinálunk egyre ütér, hallcső, csalétek, gyufa , lőpor stb.-féle szókat; s miért? mert a nyelvtanok jelen részesülője miatt azt hiszszük, hogy az ütő (helyesebben verő) ér, hallócső stb. azt az eret jelentené? a mely most ver, s azt a csőt, a mely (most) hall stb. Állapodjunk meg itt egy keveset, mert az a körülmény hogy az efféle öszvetételek író-nyelvünkben naponként szaporodnak, s így attól lehet tartani, hogy még visszaható erőt is tulajdonítnak magoknak, s hogy e szerint az író-asztal, olvasó-szoba, szövőszék, ecö-kanál, ivópohár stb. szavaink az írónyelvböl végképen kiszorulnak s magyar köntösüket írasztal. olvasszoba, szószék, evkanál, ivpohár stb. szabású frakkal kell felcserélniök, mert különben újabb irodalmunk fényes teremébe be nem juthatnak, — minden esetre megérdemli, hogy a gyufa, lőpor, ütér, csalétek, hallcso-íé\e öszvetételeknek más szempontból is szemök közé nézzünk. Nem is említvén azt, hogy a lőpor, ütér stb. szókban a por és ér épen ngy lő és üt, mint (alkotójok felfogása szerint) lőtt és ütött volna a lövő és ütő szókkal, vizsgáljuk azt, hogy bírnak-e ezek azon kellékekkel, melyeket egy felől a szóképzés átalában, más felöl a magyar nyelv szóképzési törvénye követel; azaz szabatosak-e logikai, helyesek-e philologiai tekintetben. Rövidség okáért vegyük csak