Nyelvtudományi Közlemények 3. kötet (1864)

Értekezések - Takács István: Mit kell tartani nyelvünkben a részesülőkről? 210

A RÉSZESÜLŐK. 217 II. Miután az ó, t és andd-képzös szavaink természetét ennyi részletességgel tárgyaltam, azt hiszem, bízvást kezdhetek azon bajok elésorolásához, a melyeket az élö-nyelv e tényeinek figyelembe nem vétele író-nyelvünkben okozott. E bajok pedig mind onnan erednek, mert a nyelvtanok tanítása folytán megszoktuk az o'-képzos szót jelen részesülőnek, a í-képzös szót múlt részesülőnek, és az aneW-képzős szót jövő részesülőnek tekinteni. Lássuk azonban a bajokat egyenként. A) Az d-képzös szók természetének figyelembe nem vételéből származott bajok : a) Az d-képzős szót mint Önálló fő-nevet nem méltányoltuk. Híjában ajánlkozott az élőnyelv ásó, temető, fogó, fedő, olvasó, szabó stb. szavaival, az író-nyelv nem bírta elhinni, hogy ezeknek a mintájára ó (ő) képzővel helyes új fő-neveket lehetne alkotni, s készebb volt vagy idegen istenekhez folyamodni, vagy pedig a magyar nyelvérzéknek teljesen visszatetsző képzőket alkalmazni. Megcsinálta, p. a mérnök, gyakor(l)nok, javítnok stb. fő-neveket, toldván az illető igéhez idegen (szláv nik, s a magyar nyelv hangtörvényei szerint : nok, nók) képzőt. Megcsinálta a festesz, lövész, építész stb. szókat, holott az élő-nyelvben egyetlen egy példa sincs, melyben ász (ész) képző, ige-tőhöz járulás által alkotna fő-nevet, mert abban az ász (ész) képző mindig fő-névhez ragad (kertész, juhász, méhész, halász , lovász, íjász, kanász, vadász stb.). Es miért? mert a jelen részesülök tana miatt azt hitte, hogy a mérő, gyakorló, javító, festő, lövő, építő stb. szókban az ó (ő) nem jelenthet mást mint azt, a mit a latin ns, a franczia ant, a német end, 2JL angol ing az igék részesülőjében. b) Az d képzős szót mint öszvetételi melléknevet nem méltányoltuk ; mert nem ritkaság olvasni, p. hálái adó szívet, részt vevő keblet. Sőt valamelyik nyelvtan, melyet nem rég olvastam, a részvevő és résztvevő között nagy-bölcsen még különbséget is állít föl. Holott a dolog veleje az, hogy az d-képzös szó, az élö-nyelv általános szokása szerint, mindig a csupasz név-tőhöz járul akár fő- akár melléknév gyanánt szerepeljen, p. fa-vágó fejsze, és fa-vágó. c) Az d-képzös szót mint öszvetételi fő-nevet nem méltányoltuk. Híjában kiáltotta az élö-nyelv naponként fülünkbe hogy, p. ásó az a vas eszköz, a mivel ásnak, nem pedig az a ki most ás 5 hogy