Nyelvtudományi Közlemények 3. kötet (1864)

Értekezések - Fogarasi János: A sajó-szentpéteriek 1403dik évi „végzése”, nyelvészeti tekintetben. 190

A SAJÓSZENTPÉTERIEK VÉGEZÉSE. 209 tokban a Sajó-Szent-Péteriek végzésétől Szemere Pálig és Göcsejtől Háromszékig az általános és független és fő elbeszélési múlt az volt, és az állandóan, melyet imént a Szentpéteriek végzésében és Mátyás billikomáról olvasánk; s az utóbbiban, mily szépen és helyesen használja a verselő az egyetlen függő múltat is : ,hogy Német-Újvárát adta, ráköszönte akkor ez poharát/ Alig foglalkodik valaki annyit a régi nyelvvel mint Toldy barátunk, és az egyoldalú iratok még sem bírták az igaz ösvényről eltántorítani. Berekesztésül még egy szót kérek. Otödfél századot meghaladott emlékünk, ha az írásmódban némely csekély eltéréseket elgondolunk , oly nyelven van írva, mint a hogy most is szólnak Szent-Péter és Miskolcz vidékén, hol tudtomra a legtisztább magyarságú nép lakik, sőt talán az emlék még hibátlanabb lesz, a mennyiben az ikes igeragozás már ott is megzavarodott. S ha meggondoljuk, hogy mint föntebb említem, Erdősy János közel másfél századdal későbben mint író sőt mint magyar nyelvtan szerzője sem tudott megszabadulni szülőföldje nyelvjárásától, mely azon vidéken ma is feltalálható , nem vagyunk-e kénytelenek bevallani, hogy valamennyi régi nyelvemlékünk a tájszólás jellemét viseli magán, s mint általános érvényességű példára, fölötte kevésre és csak óvakodva lehet hivatkoznunk. Toldalék a 195. laphoz. A-z mint többes képzője valósággal elé is fordul az első és második személy névmásban és személy ragokban, pl. személy névmásokban : bi-z (min-k), szi-z (ti-k), személyragokban neveknél : oghlu-m-uz (fiú-n-k = fia-m-uk), deven-iz (tevé-t-ek); igéknél : szever-iz (szeret-ünk v. szeret-j-ük), a tatárban pedig er részesülő nélkül, de teljes személyraggal: szeve-m-iz = (szeret-ü-nk), szever-sz-iz (szeret-t-ek); sőt némely időkben a z épen &-vá (a magyar többes ragává) változik : szev-d-ük (szeret-t-ük), ol-d-uk (vol-t-unk), sevd-ük id-ük (szeret-t-ük vala, vagy a törökhöz hűbben : szeret-t-ük val-á-nk); s ezen k az aderbidsan tájnyelvben az igék többes első személyében csaknem állandóvá lesz : pl. ik (a törökben : iz = vagyunk), imis-ik (a törökben : imis-iz = voltunk) stb. FOGARASI JÁNOS. NYELVT. KÖZLEMÉNYEK. III. 14