Nyelvtudományi Közlemények 3. kötet (1864)

Értekezések - Fogarasi János: A sajó-szentpéteriek 1403dik évi „végzése”, nyelvészeti tekintetben. 190

194 FOGARASI JÁNOS. már el is maradhatnak, sőt többet mondok, ez utóbbiakban a ,talan' egészben használatának legmakacsabb védőjinél sem találjuk: al. kalmat-atlan, figyelmet-etlen ; pedig ^alkalmat-os' figyelmet-es' szókban az at, et tagok távolról sem jelentenek tagadást és , alkalmas', , figyelmes' szók, mint tudjuk, csak újabb időben kaptak lábra. A szójárások is igen sok esetben érdekes felvilágosítást nyújtanak a nyelvbuvárnak, pl. Czuczor társunk szerint Mátyus földén így mondják az Ökörnek, midőn járomba fogják: ker ho mellé (azaz kerülj ho mellé), itt tehát ho világosan jármot vagy igát fejez ki (perzsa nyelven : ju vagy jugh) s a mondat azt teszi : kerülj iga mellé (mi a Tisza mellett csak ,kör be' azaz kerülj be). Mily könynyü most innen kimagyarázni a hód vagy hold szót, mely régenten ekealyjának is mondatott, mint a ho szótól eredőt, épen a szerént, miként a latinban jugerum }

jxigum

(

-tól

s ez jungo, szanszkritul: juds stb. igétől származik, a német Joch pedig mind igát mind hold földet jelent; s mily könnyű innen a hódít, hódúi szóknak is megfejtése t. i. igáz vagyis iga alá hajt és iga alá hajol. Más részről a régi nyelvemlékek némi homályosságára sokszor az élő nyelv vagy élő tájnyelv vet világot. Egy történetkét, bár magam személyét illeti, kénytelen vagyok itt elmondani, mert föntebbi állításomat igazolja. Jászay Pál régi iskolai barátomat is Bécsben laktomban 1835-ben meglátogatván, többek közt a Tatrosi codexböl kivont jegyzeteit s munkálatait mutogatá, megemlítvén egyszersmind, hogy e codexben használt harmadik e iránt Gévayval együtt eligazodni nem tudnak. A mint egy-két szót megpillantottam, azonnal észrevevém a zárté-t, mely e codexben rendesen pusztán, minden jelezés nélkül van írva, s felvilágosítana barátomat egy két szóval, annak tökéletes szabályszerűségéről, a ma élő nyelvben is, mit világot látott értekezésében használt is. Mit dicsekedés nélkül elmondhatok, mert azon elvet már egy évvel előbb megjelent munkámban, „A magyar nyelv metaphysicájá"-ban érintettem. A Müncheni és Bécsi codexekben igen gyakran találjuk ez alakokat: „lelek Dánielt imádhozottá és onszolotta ő istenét (invenerunt Danielem orantem et obsecrantem Deum suum). S értjük ugyan, hisz latinul is ott áll mellette, mit akar kifejezni, de nyelvérzékünk nem ismeré. S íme a székely tájszólásban Kriza J. szerint: ,álmottam, áhítottad, álmotta' állapotjegyzök is és azt jelentik: álmomban, álmodban, álmában ; példát is idéz : „Még csak álmottam láttam ilyen dolgot, ö is csak ál-