Nyelvtudományi Közlemények 3. kötet (1864)

Értekezések - Fogarasi János: A sajó-szentpéteriek 1403dik évi „végzése”, nyelvészeti tekintetben. 190

A SAJÓ SZENTPÉTERIEKNEK 1403-IK ÉVI ,VÉGEZÉSE' NYELVÉSZETI TEKINTETBEN. BEVEZETÉS. Korunkban annyi a magyar nyelvész, hogy szerit számát sem tudjuk, alkalmasint a mennyi az író, sőt talán még több is. Ez magában véve nem volna nagy baj, hanem a baj abban fekszik, hogy nem mindnyájan iparkodunk ismerni nyelvünket vagy nem méltatjuk azt egész terjedelmében, s félszegüekké leszünk. Van példánk elég. Egyik nyelvész alapúi csak az élő népnyelvet veszi, még pedig egyedül azon népnyelvet választja s fogadja el irányadóul, melyet ö egyedül a maga körében észlel vala. Azonban fejtegetéseiből az tűnik ki, hogy még a hozzá legközelebb álló népnyelvet sem ösmeri. Mire példával más alkalommal szolgálok. A másik meg keveset hajt az egész élő népnyelvre, hanem neki az a legtökéletesebb nyelv, mennél régibb emlékben találjuk azt. S egy némely már annyira megy, hogy nemcsak az irályban szereti utánozni a régiséget, kiről írta egyik elmés honfitársunk (mit csak emlékezetből írhatok ki) : „Megmagyaráztad imé a nyelvemlékeket, ámde Ten magyarázásid ki magyarázza nekünk" ? hanem még a hangok kiejtésében is csak az emlékekben talált betüjegyeket követi, s az ily kiejtést tartja szépnek, tökéletesnek. Megkísértem egyik koszorús költőnk néhány sorát szerintök ily szép s erőteljes (?) kiejtésben adni elé : Feketu zumuv zip chulgecke ; Rupulhetnik heon ment a fecke, Meg ez nopun zallnik zunmd lattara, Oblokud rostirozatvara.