Nyelvtudományi Közlemények 1. kötet (1862)

Tanulmányok - Hunfalvy Pál: A régi magyar írók mire nézve lehetnek igazító mintáink? 10

36 HÜNFALVY PÁL. tévén nála a latin nyelv tudását, kérdem, mi veheté arra, hogy a különböző latin alakokat különböző magyar alakokkal fejezze ki? Bizonyosan a magyar nyelvnek akkor élő szokása, mely szerint a magyar időalakok határozott jelentéssel bírnak vala. A latin amabam végzetlen múlt (imperfectum) és a múltban tartós állapot vagy ismételt cselekvés ; a latin amavi is két jelentésre oszlik, végzett jelenre (perfectum) és történeti múltra (praeteritum historicum, mi görögben az aoristus). A régi magyar fordítók a végzetlen múltat lát vala alakkal , a múltban tartós állapotot vagy cselekvést is rendesen azzal fejezik ki; de az amavi alakot, valamikor történeti múltat jelent, láta, mikor pedig végzett jelenidőt, vagy perfectumot jelent, látott alakkal fejezik ki. Az amavi alak kétféle jelentésének más-más magyar alakkal való kifejezése vájjon utánozás-e ? Ha a magyar nyelv élő szokása nem kényszeríti a fordítót, hogy különböztesse meg a történeti múltat a végzett jelentől vagy a perfectumtól: mikép lehet csak képzelnünk is, hogy egy latin alakot kétképen fejezzen ki, még pedig vas következetességgel! — A latinban az indicativi futurumon kivül van amavero alak, mely az amavi alakból származik : a magyar fordító nem gondolt annak származásával, hanem értelmével, s látand alakkal fejezte ki; csak az új kor él vele úgy, mint indicativi futurummal, ámbár az összes élő nyelv soha sem használja így. Felkaptunk valamit a régi irodalomból, de úgy élünk vele, mint nem soha az, a kitől vettük. Hasonlókép felkaptuk a lát vala, láta idöalakot is a régi irodalomból, de nem úgy élünk vélek, mint az, kitől vettük. A látand, lát vala}

láta

alakok jelentését az élő nyelv nem ismerheti, mert magokat sem ismeri mindenütt : nem kell-e hát jelentésűket attól tanulnunk, ki ismerte vala, t. i. a régi kor élő nyelvétől, melyet a régi kor íróji követnek ? Nem tudjuk, ki volt az evangeliomok fordítója, melyeket a müncheni codex őriz, s melyek leírási korát szerencsénkre kitéve találjuk imígyen : „E könyv megvégeztetett 'Németi Györgynek, Hensel Emre fiának keze miat, Moldovában, Tatros városában, Ur születetének, ezer négyszáz hatvan hatod esztendejében." De akárki volt is, neki finom tudata vala a magyar igeidők jelentéséről. Máté első fejezetének 15 első verseiben 37-szer fordul elő a genuit szó, mely múltidöbeli alak praeteritum historicum, s azt a fordító mindannyiszor szüle alakkal fej ezé ki. A 16-ik vers így megyén : Jacob autem genuit Joseph virum Maviae, de qua uatus est Jesus, qui vu-