Nógrád Megyei Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 281-306. szám)
2016-12-24 / 301. szám
Miről írt az újság? Békesség Karácsony... meghitt szó... békét, nyugalmat, családok, szeretettek találkozását, kedves ajándékozást hordoz magában. Karácsony: gyermekkacaj, boldogság, fenyőillat, - a jóság és emberiesség ünnepe. Hagyományát az emberek emlékében az elmúlt évek ünneprontói sem tudták kitörölni, vagy elhomályosítani. Nehéz napokban, tragikus események után gyúlnak ki a karácsonyi gyertyák. S nehéz az újságíró feladata is. Nehéz, mert az egyszerű emberek, az agyonpolitizált ünnepek és ünneplések után szeretnének végre és valójában saját maguk is ünnepet tartani, felajánlások és mások dicsőítése nélkül. Ünnepelni szeretnének egyszerűen emberien. Tiszteletreméltó, ahogyan egyszerű emberek szorgalmasan készülnek, hogy maguk és szeretetteik körében kellemesen tölthessenek el néhány napot feledve a világ gondját, baját, készülni újabb teendőkre. S ha valakinek, sokat szenvedett népünknek megvan rá minden oka és joga. Nógrádi Népújság 1956. december 23. Koszorúzási ünnepség Salgótarján felszabadulásának évfordulóján Salgótarján felszabadulásának 22. évfordulója alkalmából tegnap délelőtt Salgótarjánban a Szovjet Hősök emlékművénél koszorúzási ünnepséget rendeztek. A városi pártbizottság és a városi tanács koszorúját Szálai Gáspár, az MSZMP salgótarjáni városi bizottságának első titkára. Szabó Aladár, a városi pártbizottság titkára és Sándor Eleméra városi tanács vb-elnöke helyezte el. Elhelyezték a hála és kegyelet koszorúit a Hazafias Népfront, a KISZ, a tömegszervezetek és a fegyveres testületek képviselői is. Nógrád, 1966. december 25Kívánságok karácsonyfája Kívánni rrijndenkitud - mondják, s így igaz. Amint az ember gondolkodni kezdett, kívánságokat is úgy formált. Ám ezek a különböző korok, viszonyok tükreiként fölfogható vágyak legtöbbször beváltatlanul maradtak. Nem csupán azért, mert némelyik elrugaszkodott a valóságtól, hanem mert a gazdasági, társadalmi berendezkedés szigorú korlátokat szabott a tervezgetőknek, s csak nagyon keveseknek adta meg, hogy amit akarnak, azt elérhessék. Kívánságaink ezután is csak olyan sorrendben, gyorsasággal teljesülhetnek, ahogyan ma cselekszünk, amilyen módon lerakjuk a holnapok alapjait. Ez az, amiről olykor elfeledkezünk, vagy nem akarunk tudomást venni, holott a szárnyaláshoz szárnyak kellenek. Nógrád, 1976. december 25. Bujákiak a föld körül A bujákiak zöme évente megkerüli a Földet. Nem a nyugtalan vér hajtja őket, hogy a hét minden munkanapján buszra üljenek, távoli munkahelyekre menjenek, estére visszajöjjenek. Mintegy ezer kilométert utaznak hetente. A legújabbkori népvándorlás több évtizede tart. Jó ezer esztendeje szabad földet, ma munkát keresnek. Egy szóval: életlehetőséget. Százezrek ingáznak az országban. Közöttük 1300 bujáki. (...) Az országos tendenciáknak megfelelően az elmúlt évtizedekben e térségben is jelentősen csökkent a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma, de miután ezzel egy időben - első sorban anyagi okok miatt - más nép- gazdasági ágak fejlesztése nem kellő ütemben történt így a munkaképes korú lakosság szükségszerűen távolabbi, elsősorban fővárosi üzemekben kényszerült munkát vállalni. Nógrád, 1986. december 2A. Végre fehérbe öltözött a táj Hétfő délutánig mintegy 10-15 centiméternyi hó esett Nógrádban. A fagyott talajra hulló, s egyre hevesebb havazás következtében sok járókelő csúszott el, szenvedett kéz- és lábsérülést. Az említett időszakban jelentősebb fennakadás m ég nem történt, de jelentős mértékben lelassult a forgalom. A mentőszolgálat m egyei ügyeletesétől kapott tájékoztatás szerint, hétfő délig negyven gyalogost kellett kórházba szállítani, illetve elsősegélyben részesíteni utcai balesetből származó kéz-, vagy lábtörés miatt. Nógrád Megyei Hírlap, 1996. december 24-26. msmm mmmmmmmmmmmm Rákóczi tanbánya, mint a nógrádi vájárképzés egyik központja A XX. század közepén történt meg a település öt bányájának megnyitása a közeli domboldalon. A bányák megnyitása lehetővé tette, hogy a település lakói egyre közelebb kerüljenek munkahelyükhöz, hiszen akár gyalogosan is megközelíthe- tőek voltak. Rákóczi bánya. A falu azonban nem csak konkrétan termelő bányákkal, hanem tanuló táróval is rendelkezett. A település lakosainak egyik munkaerő központja volt a Rákóczi táró és tanbánya néven ismert bánya, amely 1959-ben nyitotta meg kapuit és egészen 1967-ig tanbányaként működött. Ezen táróban tehát nem csak a szakképzett vájárok dolgoztak, hanem azok a vájártanulók is, akik a bátonyterenyei vájárképzőben tanulva itt végezték szakmai gyakorlatukat. „Ifjúsági üzem", ezt a feliratot lehetett olvasni a Rákóczi telepi tanbánya bejáratánál. Itt nevelkedett a jövő következő bányásznemzedéke. Itt dolgozták le a tanulók a heti három alkalmas gyakorlati munkát, hogy ne csak elméletileg váljanak jól képzett szakemberekké. A cél és egyben kihívás az volt, hogy három év alatt minden fortéját elsajátítsák a tanulók a bányász mesterségnek és önálló szakmunkásokként tudjanak dolgozni bármelyik barnakőszén bányában. A legfontosabb cél Rákóczi tanbányában az oktató, nevelő munka volt. A tanulókat fokozatosan vezették be a bányász mesterség titkaiba. Az első évben külszínen foglalkoztatták a diákokat, a második éven már elővájásra engedték, míg végül a harmadévesek dolgoztak a tényleges fejtésben. A bánya volt országos vájárvetélkedő színtere is, ahol a bányász tanulók legjobbjai mérhették össze tudásukat és egyúttal felkészültségüket. A település és tanbányája ezen rendezvény által tehát az országos köztudatba is bekerült. A korabeli írások szerint a nógrádi vájárképzés fellegvárának számított. Azonban kétszer is leállították működését és végül is csupán nyolc éves tevékenység után, mint tanbánya nem üzemeltették tovább. Emléke azonban mind a mai napig megmaradt a településen és környékén. Szabóné Sinka Szilvia Fejezetek a néptánc múltjából Napjainkban a Palóc Néptáncegyüttes és az Iglice Néptáncegyüttes, amelynek közel kétszáz táncosa van, sikere mesz- sze túlmutat a város, a megye határain. Mindkét csoport országos és nemzetközi sikereket tudhat magáénak. Számos országban elvitték a Palócföld néptánc kultúrájának jó hírnevét. Szécsény. A városban a néptánc szeretetét, még valamikor az 1950-es években, Bolgár János hintette el. Debrecenben tanult, ahol tagja volt a városi néptáncegyüttesnek. Egy alkalommal Salgótarjánban szerepelte ahol a szécsényiek felfigyeltek a tehetségére, arra kérték őt, hogy jöjjön haza, kapcsolódjon be Szécsény kulturális életébe. Bolgár János igent mondott, az ifjú néptáncos megfelelő szakmai ismeretekkel, nagy lelkesedéssel fogott hozzá a néptánc oktatásához. Volt idő, amikor négy csoportja is volt. A kultúrház csoportja mellett tanított néptáncot a határőrségen is. Később az ÁFÉSZ-en belül is megalakult a néptánccsoport. A Belügyminisztérium országos fesztiválján Bolgár János csoportja képviselte a balassagyarmati területi határőrséget. 1955-ben a járási ifjúsági seregszemlén a szécsényi néptánccsoport elnyerte a járás legjobb néptánccsoportja címet. Erről személyenként minden táncos emléklapot kapott. 1955-ben a szécsényi férfi tánccsoport az akkori Csehszlovákiába vendégszereplésre kapott A szécsényi művelődési ház lánycsoportja A határőrök lés a szécsényi lányok közös tánccsoportja Átvette a Bolgár János által vezetett tánccsoportot, és azon volt, hogy új személyeket is bevonjon a táncosok közé. A határőrséggel, amelynek Nagy Károly volt a parancsnoka, ő is jó kapcsolatot épített ki. A határőrség balassagyarmati területi kulturális rendezvényein a szécsényi tánccsoport, melyben határőrök és szécsényi lányok vettek részt, rendszeresen felléptek. Hogy kik voltak akkor a táncosok? Varga József erre így emlékezett visz- sza: Varga Mária, Lukács Ágnes, Nyikon Erzsébet, Surányi Éva, Király Mária, Tátraszéplaki Jutka, Oravecz Mária, Zsíros Lajos, Garamvölgyi Ferenc, Velenczei Zoltán, Beke László, Őze László, Ve- lenczei Mihály, Őze Katalin, Jánoska Edit, Jánoska Márta, Erdélyi Ilona, Rigó Erzsébet, Fazekas László, Makovinyi Sándor, Makovinyi István, Fe- rencz Tibor, Boros Sándor. A tánccsoportot zenei kísérője, Takács Béla volt. Később a kultúrház és az ÁFÉSZ csoportjai egyesültek, és az így létrejött csoportot anyagilag az ÁFÉSZ támogatta. Fellépésüket Csonka János népi zenekara kísérte. Szécsényben az 1960-as évek elején új fejezett kezdődött a néptánc életében. Ez az időszak Székely István, valamint Polaneczki Gizella nevéhez fűződik. A két szakember Salgótarjánból járt Szécsénybe néptáncot tanítani. Az első időszakban csak Székely István, később kolleganője is bekapcsolódott a szécsényiek táncoktatásába. Székely István egy ideig a művelődési ház művészeti előadójaként is dolgozott. Ő volt az, aki megszerettette a táncot Őze Jánossal, aki így emlékezik vissza erre az időszakra:- Jelentkeztem az István által vezetett ifjúsági csoportba, ha jól emlékszem ez 1962-ben volt. Sümegi Ferencel, Bagyinszki Lászlóval és a többi fiatallal táncoltunk együtt. Két év múlva István bevett a felnőttek közé. Táncoktatónk nagyszerű, jól felkészült szakember volt, akitől sokat lehetett tanulni. Giziké inkább a lányokkal foglalkozott. Őze János néptánc szeretete azóta is töretlen, napjainkig megmaradt, de ez már egy új fejezet Szécsény város néptánc kultúrájának az életében. Szenográdi Ferenc meghívást. Abban az időben a meghívás a megyei szerveken keresztül történt. A megyén úgy döntöttek, hogy a táncosokat salgótarjáni népi zenekar kísérje. Fellépésükkor a népviseleti ruhát legtöbbször rimóci családoktól kérték kölcsön. Bolgár János 1957 őszén bevonult katonai szolgálatra, 1959- ben szerelt le. Leszerelését követően ismét a tánccsoport rendelkezésére állt. Katonáskodásának ideje alatt Varga József vette át a szécsényi tánccsoport szakmai vezetését. Varga József Budapesten volt ipari tanuló és a Vasas Szakszervezetek Központi Tánccsoportjában táncolt. Nevéhez Szécsényben három tartalmas év fűződik.
