Nógrád Megyei Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 256-280. szám)
2016-11-19 / 271. szám
JEGYZET Czene Gyula Korán jött... Az idén már november közepén leesett az első hó. Örültem, hogy óvodások sokaságát láttam viháncolni j a fehérbe öltözött intézményi udvarokon, játszótereken. Valamikor - talán nem alaptalanul - úgy vélekedtünk: a korán jött égi áldás, hosszú, havas telet sejtet. Nálam a havas téllel kapcsolatos pozitív élmények sokasága tolakodott elő emlékeimből. Ezek közül ezúttal csak néhányat említek. Gyermekeim ilyenkor vitték a szomszéd Józsi bácsihoz éleztetni lesikló léceiket Munkahelyemen, a salgótarjáni Petőfi iskolában az intézmény alkalmazottja, Vadas István, sífutó edző, a galyatetői síházba történő hosszú kitelepülésre készítette elő 25-30 fő számára a síléceket és más segédeszközöket s viharos gyorsasággal szervezte az itthon lévő sízők kiutazását „Igyekezzünk mert ha itt talál bennünket a főnök morcos lesz!" - szokta mondani a kiváló szakember. Ez másutt akkor is furcsa, de ma már megismételhetetlen időszak volt a tarjáni sísport történetében. Ilyenkor a salgótarjáni ön- kormányzat sportért felelős munkatársaival és a megye sí szövetséggel előkészületeket tettünk a téli tömegsportnap eresztvényi vagy, szilváskői lebonyolítására. Talán többen emlékeznek hogy 2004. januárjában - az akkori Gyermek- Ifúsági és Sport- minisztérium jelentős támogatásával - megyén kívüli résztvevőket is megmozgató, élményekben gazdag téli tömegsportnapot és emlékversenyt rendeztünk lesiklásban és sífutásban, a 60 évvel korábban, az erdélyi Radnai-ha- vasokban szerencsétlenül járt salgótarjáni síző - leventék emlékére. Akkor még arról álmodoztunk, hogy lehetséges hóágyúzott sícentrum kialakítása festői szépségű természeti környezetünkben. Az utolsó téli tömegsportnapot \. talán 2008-ban rendeztük a \ magyeszékhelyen. Azóta sok minden megváltozott... Nem- í csak az időjárás. További módosítások ALPESI VK. További versenyeket törölt a nemzetközi szövetség (FIS) a férfi alpesi sízők világkupa-sorozatának programjából azok után, hogy szerdán elhalasztotta az idény első két gyorsasági futamát, amelyre a kanadai Lake Loui- se-ban került volna sor jövő hétvégén. Most közölték: a december első hétvégéjén az egyesült államokbeli Beaver Creekbe tervezett három viadalt sem tudják ott lebonyolítani, mert kevés a hó és az előrejelzés sem ígér kedvező időjárást. Ezeket a versenyeket nagy valószínűséggel Európában rendezik meg ugyancsak december 2-4-én. Megmérették magukat ÚSZÁS Hungarospa Kupa 2016 és 13. országos rövidpályás bajnokság A szokásos egy hónapos nyári szünet utáni első komolyabb erőpróba Hajdúszoboszlón várt a Salgótarjáni GDSE úszóira, ahol két nap alatt, öt nemzet 37 egyesületének pár híján félezer versenyzője állt rajtkőre. Nem sok idejük maradt tarjáni úszóknak a nyári szünet után, hogy visszarázódjanak a mindennapi „robotba", és még úgy-ahogy valamilyen verseny- formát, valamint elfogadható eredményt is felmutathassanak. Komoly mezőny jött össze, mert a hazai fővárosi és vidéki nagyegyesületek mellett féltucatnyi vezető erdélyi klub legjobbjai, valamint szlovákiai, ukrajnai és norvég sportolók is tiszteletüket tették az egyik legnépszerűbb magyarországi fürdőhelyen. A korcsoportok indulóinak megoszlása eléggé rapszodikus képet mutatott, az 1998-ban és előbb születettek nem nagyon tolongtak, de ahogy az ennél fiatalabbak felé haladtak, annál telítettebbek lettek az évjáratok. Kovács Dénes, a tarjániak vezetőedzője hat úszóját négy számba nevezte be, akik közül a 200 hátat és 400 gyorsot mindenki teljesítette, míg a 100 pillére és a 200 mellre csak négyen vállalkoztak közülük. Osgyáni Veronika (2002) egy kilencedik és egy tizedik helyet szerzett, míg a 2003-as Balázs Boglárka két 6. és egy 9. helyezést hozott össze. Jancsó Marcell és a „Jövő bajnokai" utánpótlás-programba beválasztott Balázs István (mindkettő 2003- as születésű) a fent említett számok mindegyikét teljesítette, előbbi kétszer a 10., kétszer a 13. helyen csapott be a célba. Majoros Krisztián (2000-2001- es korosztály) sem kímélte magát, 6. kétszer lett, nyolcadik és 10. pedig egyszer-egyszer. Két 5. pozíciója mellett, Tóth Zalán Zénót 200 háton még dobogóra is szólították, ez volt a tarjáni küldöttség egyetlen (bronz) érme a rangos viadalon. Nem sokkal Szoboszló után a második legfontosabb magyar versenynek, a négy napos, 13. országos rövidpályás bajnokságnak hagyományosan Százhalombatta adott otthont. A decemberi kanadai rövidpályás világbajnokság miatt „akik számítanak", azoknak mindenkinek indulniuk kellett ezen, ráadásul az egyesületek bajnoki pontversenyében dupla szorzóval számított bele, már pedig az állami és úszószövetségi támogatás nagysága ettől függ. Itt a salgótarjáni Muzsnay Zsófiért két város és klub is szoríthatott, lévén Zsófi már több mint egy éve az egriek erőssége, az ottani női váltók kulcs- és nyerőembere. Most is ennek megfelelően kezdett, egyéniben 50 és 100 pillén a 18., 100 gyorson a 13. lett, míg a 4x50 méteres váltó első tagjaként már az első napon alaposan megjavította eddigi legjobbját (25.97 mp). Ám annak ellenére, hogy még a második napon is meghatározó tagja volt a 4x50 m (5. hely) és 4x200 m gyorsváltónak (3. hely), és a 4x 50 vegyes váltóban (7.) pillangózott is, egri edzője. Kovács Ottó felfigyelt arra, hogy valami miatt nem a megszokott az úszása, mozgása, de felvetésére Zsófi határozottan állította, hogy minden rendben. Hogyne, hisz vitte az akarat és lendület, fő számai (50 m gyors és gyors mix, 4x100 gyors, 4x50 vegyes, stb.) előfutamaikkal együtt még hátra voltak, és melyekből kettőben társaival a 4 és a 6. helyen végeztek. Azonban a harmadik nap a verseny orvosa megvizsgálta, és azonnal eltiltotta a további versenyzéstől. így a részsikerek ellenére számára a 13. rövidpályás ob inkább balszerencsét hozott. Némi pihenés után a héten, és azt követően már a debreceni edzőtáborban végzi egyelőre könnyített feladatait, mert hamarosan Kassán vár rá egy nagyszabású nemzetközi verseny hat ország részvételével. Ha már a versenyeknél tartunk, az elmúlt hét végén Balázs István vett részt a „Jövő Bajnokainak" összrégiós kötelező felmérőjén Győrben, most vasárnap pedig Salgótarján és megyénk idei legrangosabb úszóeseménye lesz a Pécskő úti tanuszodában. A hagyományos Kiss Géza-emlékversenyen az északi régió egyesületei mellett Szlovákiából és Lengyelországból is többen bejelentkeztek. Márton István Dárdai Pál marad Berlinben Dárdai Pál, a német Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője csütörtökön közölte, hogy nem vágyik más csapatba, marad a Herthánál. Labdarúgás, a Kicker című lap két héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra, hogy a VfL Wolfsburg szeretné elcsábítani a magyar szakvezetőt a fővárosból, ő pedig a Bild érdeklődésére elárulta, hogy a közelmúltban öt-hat menedzser is megkereste, vagyis további ajánlatai is vannak.- Számomra hízelgő, hogy amikor hazamegyek, Bence fiam gratulál a győzelmünkhöz, viszont ha veszítünk, azonnal kritizál. Nem tárgyaltam senkivel, száz éve itt vagyok a Herthánál és itt is maradok. Valószínűleg, remélhetőleg... - nyilatkozta Dárdai. A 40 éves Dárdai játékosként 1997 és 2011 között erősítette a berlinieket. A klub ifjúsági csapatát 2012-től edzette, a felnőttek szakmai munkáját pedig tavaly óta irányítja, szerződése az idény végéig szól, de a vezetők már jelezték, hogy hosz- szútávon számítanak rá. A Hertha tíz forduló után a negyedik helyen áll a Bundesligában, a Bajnokok Ligája előző kiírásában a nyolc közé jutott Wolfsburg pedig a 14. helyezett. A fővárosiak szombaton az Augsburg együtteséhez látogatnak. Dárdai elmondta, hogy egyetlen játékosa sem sérült, így „kellemes problémái" vannak a csapatösszeállítás során. A PSG-t fogadja a Veszprém A hétvégi és a következő fordulóban a francia PSG elleni két csatában eldől, hogy az előző idényben döntős Veszprémnek marad-e esélye a csoportelsőségre, vagy pedig a kieséses szakaszban extrakört kell mennie, hogy bejusson a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. Kézilabda. A Telekom Veszprém hat forduló után harmadik a csoportjában, két ponttal lemaradva a PSG és a spanyol Barcelona mögött. Amennyiben a franciák elleni, most vasárnapi hazai és egy hétre rá esedékes párizsi rangadón pozitív lesz a mérleg, akkor célba vehető az egyből negyeddöntőt érő csoportelsőség, ellenkező esetben szinte biztos, hogy nyolcaddöntőre kényszerül a magyar bajnok. A csapatban változatlanul sok a sérült és beteg, a PSG pedig roppant erős, és most nem titkoltan arra készül, hogy megnyerje a legrangosabb kupát. A MOL-Pick Szeged egy hete bravúros győzelmet aratott Celjében, és szombaton is jó pontszerzési esélye lesz a svéd Kristianstad vendégeként. Egy újabb diadallal a Tisza-partiak felzárkóznának a közvetlen élmezőnyhöz. A női Bajnokok Ligájában az utolsó csoportkört rendezik. Az FTC-Rait Cargo Hungária és az előző idényben finalista Győri Audi ETÓ KC már középdöntős, de csak utóbbi tudja, hogy hány pontot visz magával a 12-es középdöntőbe. A hétvégén mindkettőjükre orosz csapat vár, az ETO számára gyakorlatilag tét nélküli fellépés következik. Az FTC - amely egy hete súlyos, 37-24-es vereséget szenvedett a macedón Vardar Szkopjétól otthon - az Asztrahanocska vendége lesz vasárnap. A két csapat október 23-i találkozóján a zöld-fehérek gond nélkül, 32- 23-ra diadalmaskodtak. Mivel nem lehet tudni, hogy ebből a kvartettből a Vardar és az FTC mellett az Asztrahanocska vagy pedig a német Leipzig kerül tovább, így fontos lenne az újabb győzelem! A lipcsei gárdát - amely az egymás elleni összevetésben rosszabb, mint az orosz együttes - az FTC kétszer is legyőzte, így még az is elképzelhető, hogy Elek Gábor vezetőedző csapata öt ponttal kezdi a középdöntőt. Ha viszont a Ferencváros kikap Asztrahánban, akkor csak hárommal. A Győr azt a Rosztov Dont fogadja, amelyet október 22-én 28-27-re legyőzött idegenben, és már biztosan utolsó lesz a csoportjában, azaz nem juthat tovább, átkerül az EHF Kupátia. Azon a meccsen Heidi Löké kétszer volt eredményes, ám rá ebben a szezonban már nem számíthatnak a győriek, mert gyermeket vár. Nélküle az ETO egy hete 27-23-ra kikapott a dán Midt- jylland vendégeként, így a győriek hat ponttal - a Midt- jylland elleni hazai, valamint a címvédő román CSM Bucuresti elleni oda-vissza győzelemmel - vágnak neki a középdöntőnek. A női EHF Kupában a címvédő Dunaújvárosi Kohász nagy bajba került azután, hogy 29-22-re kikapott Érden, míg a Álba Fehérvár KC a szlovák Michalovce otthonában győzött 28-23-ra, így közel került ahhoz, hogy bejusson a 16-os csoportkörbe. A férfi EHF Kupában - ahol még csak az első mécseseket rendezik a 16-os csoportkörbe jutásért - a Csurgóra kemény csata vár Pamplonában a Helvetia Anaitasuna vendégeként, ugyanakkor a Grundfos-Ta- tabányának elvileg nem okozhat gondot az izraeli Makkabi Srugo Risón Leción kiejtése.