Nógrád Megyei Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 256-280. szám)
2016-11-19 / 271. szám
Elveszik ezüstérmét Dopping', A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) doppingolás miatt megfosztotta 2008-as ötkarikás ezüstérmétől Haszan Barojev orosz birkózót, aki a pekingi játékokon levett minták újra- tesztelése során bukott meg. A NOB sajtószolgálatának csütörtöki közlése szerint Barojev, aki a kötöttfogásúak 120 kilogrammos kategóriájában zárt másodikként a kínai fővárosban, az anaboli- kus szteroidok közé tartozó turinabol használatán vesztett rajta. Az orosz birkózó 2004-ben olimpiai bajnok volt, emellett két világbajnoki címet is szerzett. Az élbolyban zárt ]ung Beáta szakításban ezüstérmet szerzett, összetettben pedig a negyedik lett a főiskolás-egyetemista súlyemelők mexikói világbajnokságán. A Meridában zajló vb-n a 69 kilogrammos kategóriában a kétszeres magyar felnőttbajnok - a hazai sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint - az első fogásnemben 98 kilóig jutott, ezzel a második helyet érdemelte ki, míg összetettben 206 kilogrammal, egyéni legjobbját három kilóval felülmúlva épphogy lecsúszott a dobogóróL A bronzéremhez egyetlen kiló hiányzott neki. A 22 éves Jung a lökésben teljesített 108 kilogrammal ötödik lett. Cseh a vizsgálóbizottságban Az olimpiai ezüstérmes, világbajnok Cseh László is tagja annak a bizottságnak, amely a versenyzők gondjait igyekszik feltárni az elmúlt napok történései nyomán, s amelynek összetételét pénteken hozta nyilvánosságra a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége. Közben Czene Attila is Gyárfás Tamás szövetségi elnökkel szemben foglalt állást. Úszás A MÚSZ Facebook-oldalán olvasható bejegyzés alapján az elnökségi tag úszó mellett Tóth Ákos egyetemi tanár, Halász Sarolta, a MÚSZ gazdasági igazgatója és Ugrin Tamás ügyvéd tagja a vizsgálatot végző testületnek. A MÚSZ ígérete szerint a felmérés eredménye nyilvánosságra kerül. Közben az olimpiai bajnok Czene Attila, korábbi sportért felelős államtitkár is Gyárfás Tamás szövetségi elnökkel szemben foglalt állást, s a Lokálnak nyilatkozva úgy fogalmazott: diktatórikus tendenciák tapasztalhatók a vezérkarban, s régebben neki is volt vitája Gyárfással, aki szerinte egészségtelenül „az elmúlt majd két és fél évtizedben gyökeret vert az elnöki székben".- A szövetség úgy tesz, mintha kegyet gyakorolna a felkészüléshez szükséges pénzek osztogatása során - mondta Czene, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke. - Az állami támogatások révén jórészt közpénzekről van szó, melyek felhasználásáról egyrészt egy szakmai grémiumnak kellene határoznia, de jelenleg másféle szempontok érvényesülnek. Másrészt viszont ne a sportoló döntse el, ki és mikor mondjon le, az a közgyűlés feladata, ott kell eldönteni, jól vagy rosszul látta-e el feladatait az elnök.- Diktatúra van a szövetségben, és ez már a mi időnkben is így volt. Sokan egzisztenciájukat féltve nem mernek vagy nem akarnak megszólalni az alig leplezett fenyegetések miatt. A jelenlegi helyzet senkinek sem jó, és ezen így vagy úgy, de változtatni kell-tette hozzá Czene a Lokálnak adott nyilatkozatában. Az úszószövetség és a versenyzők nyilvános vitáját kedden Rio háromszoros bajnoka, Hosszú Katinka indította el, aki több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel Gyárfás Tamás elnököt. Másnap Gyárfás sajtótájékoztatón jelezte, hogy nem kíván lemondani, ugyanakkor mindent megtesz majd, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyúrta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy szerintük is vannak gondok, és „nincs rend" a magyar úszásban. Hozzájuk csatlakozott még szerdán a többek között Bernek Pétert képviselő cég, majd csütörtökön a Ver- rasztó testvérek, Dávid és Evelyn, illetve Kozma Dominik jelezték, hogy egyetértenek a háromszoros olimpiai bajnokkal. Hargitay András szövetségi kapitány csütörtök este, az Ml aktuális csatornának nyilatkozva ugyanakkor érthetetlennek nevezte azt a felfordulást, amely a MÚSZ és a versenyzők között zajlik. Ötvenezer jegy már gazdára talált Közel ötvenezer jegyet már eladtak a jövő évi labdarúgó Konföderációs Kupára, amelynek a 2018-as világbajnokság házigazdája, Oroszország rendez. A nemzetközi szövetség (FIFA) honlapja csütörtökön számolt be arról, hogy az elővételi szakaszban - ahol kizárólag a FIFA egyik főszponzorának, a VISA-nak a hitelkártya tulajdonosai igényelhettek belépőket - 48 504 jegy kelt el. A közlemény szerint ezeknek a 95 százaléka a hazai drukkerekhez került, a fennmaradó részt pedig chilei, német, amerikai, mexikói, angol, spanyol, brazil, francia és ausztrál szurkolókhoz került. A legtöbb belépőt természetesen a döntőre értékesítették, a képzeletbeli második helyen pedig a bronzmérkőzés áll. A FIFA december 1-én nyitja meg mindenki számára a jegyvásárlást, négy nappal azt követően, hogy Kazany- ban kisorsolják a csoportokat. A 2017-es Konföderációs Kupa mérkőzéseit Moszkvában, Szentpéterváron, Szocsiban és Kaza- nyban rendezik június 17. és július 2. között. A mezőnyben a házigazda orosz csapaton kívül ott lesz a világbajnok német, az Európa-bajnok portugál, az Ázsia-bajnok ausztrál válogatott, valamint a Copa America-címvédő Chile, az Arany Kupa-győztes Mexikó, az óceániai térség legjobbjának számító Új- Zéland, továbbá a következő Afrikai Nemzetek Kupájának aranyérmese. Három vereséget szenvedett a BTK Teke NB I, NB II, férfiak NB I, Keleti csoport, 6. forduló Vilati Eger SE - Bátonyterenyei TK 5-3 (3279-3257) Vilati Eger SE: Zsíros P. 528, Zsíros O. 545/1, Tamasi A. 556/1, Molnár L. 577, Csontos Á. (Gembiczky Gy.) 526, Nagy G. 547/1. Bátonyterenyei TK: Bakos Gy. 572/1, Nagy I. 540, Horváth J. 505, Kecskés J. 578/1, Márton F. 554/1, Nagy 0.508. További eredmények: Ceglédi Vasutas SE - Szanki OBSE 4-4, Bábolna SE - Kazincbarcikai VTSE 2-6, Gyulai SE - Fővárosi Vízművek SK 6-2, Oroszlányi SZE - BKV Előre SC 2-6, KÖFÉM SC - Gázművek MTE 3-5. 7. forduló Bátonyterenyei TK- Oroszlányi SZE 2-6(3184-3187) Bátonyterenyei TK: Nagy I. 504, Nagy 0. (Kecskés K.) 510, Horváth J. 501, Kecskés J. 543, Bakos Gy. 557/1, Márton F. 569/1. Oroszlányi SZE: Dombóvári Cs. 555/1, Ley A. 513/1, Juhász Cs. 512/1, Gerlinger J. 560/1, Papp L. 525, Lokodi A. (Szente Sz.) 522. További eredmények: BKV Előre SC - Gyulai SE 6-2, Fővárosi Vízművek SK - Bábolna SE 7-1, Kazincbarcikai VTSE - Ceglédi Vasutas SE 3-5, Gázművek MTE - Vilati Eger SE 5-3, KÖFÉM SC-Szanki OBSE 5-3. 8. forduló Gyulai SE - Bátonyterenyei TK 6-2 (3044-2912) Gyulai SE: Czégény Cs. 504, Schriffert R. 481, Egyed F. 507/1, Baksa I. 526/1, Pigniczky P. 532/1, Nyári K. 494/1. Bátonyterenyei TK: Kecskés J. 524/1, Horváth J. 491/1, Nagy I. 494, Kecskés K. (Juhász B. L.) 462, Bakos Gy. 481, Márton F. 460. További eredmények: Kazincbarcikai VTSE-Szanki OBSE 6-2, Ceglédi Vasutas SE - Fővárosi Vízművek SK 7-1, Bábolna SE - BKV Előre SC 2-6, Oroszlányi SZE - Gázművek MTE 8-0, Vilati Eger SE-KÖFÉM SC 5-3. A bajnokság állása 1. BKV Előre 8 8 0 0 49-15 16 2. Oroszlánv 8 6 0 2 40-24 12 3. Kazincbarcika 8 5 0 3 38.5-25.510 4. Ceglédi V. 8 4 1 3 36-28 9 5. Gázművek 8 4 1 3 25.5-38.59 6. Gyula 8 4 0 4 28-36 8 7. Fővárosi V. 8 3 1 4 32-32 7 8. Bábolna 8 3 0 5 30-34 6 9. KÖFÉM 8 3 0 5 28-36 6 10. Vilati 8 3 0 5 28-36 6 11. B.-terenye 8 2 0 6 24-40 4 12. Szánk 8 1 1 6 25-39 3 Ifjúságiak. 6. forduló: Ceglédi Vasutas SE - Szanki OBSE 4-0, Bábolna SE - Kazincbarcikai VTSE 4-0, Gyulai SE - Fővárosi Vízművek SK 1-3, Oroszlányi SZE - BKV Előre SC 0-4, Vilati Eger SE - Bátonyterenyei TK 4-0, KÖFÉM SC - Gázművek MTE 3-1. 7. forduló: BKV Előre SC - Gyulai SE 4-0, Fővárosi Vízművek SK - Bábolna SE 0-4, Kazincbarcikai VTSE - Ceglédi Vasutas SE 4-0, Gázművek MTE - Vilati Eger SE 0-4, Bátonyterenyei TK - Oroszlányi SZE 3-1, KÖFÉM SC - Szanki OBSE 3-1. 8. forduló: Kazincbarcikai VTSE-Szanki OBSE 4-0, Ceglédi Vasutas SE - Fővárosi Vízművek SK 4-0, Bábolna SE - BKV Előre SC 1-3, Gyulai SE - Bátonyterenyei TK 1-3, Oroszlányi SZE - Gázművek MTE 4-0, Vilati Eger SE-KÖFÉM SC 4-0. A bajnokság állása 1. BKV Előre 8 7 0 1 27-5 14 2. Bábolna 8 7 0 1 27-5 14 3. K.-barcika 8 6 0 2 24-8 12 4. B.-terenye 8 6 0 2 20-12 12 5. Vilati Eger 8 5 0 3 22-10 10 6. Ceglédi V. 8 4 0 4 15-17 8 7. KÖFÉM SC 8 4 0 4 13-19 8 8. Oroszlány 8 3 0 5 14-18 6 9. Gyula 8 2 0 6 10-22 4 10. Szánk 8 2 0 6 9-23 4 11 Fővárosi V. 8 2 0 6 9-23 4 12. Gázművek 8 0 0 8 2-30 0 NB II, Keleti csoport, 6. forduló Bátonyterenyei TK II. - Nádújfalu KSE 3-5 (2569-2620) Bátonyterenyei TK II.: Juhász D. 435/1, Bene F. 408, Sipos Cs. 455/1, Csépe J. 425/1, Szőke T. 412, Huber I. 434. Nádújfalu KSE: Horváth S. 426, Gubán F. 450/1, Gubán P. 446, Kotroczó Cs. (Kocsa R.) 406, Nagy D. 430/1, Puporka K. 462/ 1. Postás SE - Somosi TK 6-2 (2607-2522) Postás SE: Vígh I. 399, Horváth T. 428/1, Koncsik J. 477/1, Bézi R. 427/1, Dugár P. 425, Németh A. 451/1. Somosi TK: Balázs P. 490/1, Princz S. 427, Verbovszky Gy. 394, Molnár Z. 383, Németh B.451/1, Jankuj L. 377. További eredmények: Olajos TK - Budapesti Erőmű SE 5-3, Sajóbábonyi VTE - Tiszakécske VSE 6-2, Széchenyi SC - Rákoshegyi VSE 2-6, Mezőtúri AFC CHINOIN SC 5-3. 7. forduló Tiszakécske VSE - Somosi TK 5,5-2,5 (2433-2376) Tiszakécske VSE: Vanyúr I. 368/1, Bene F. 395, Miklós J. 435/1, Kokavecz D. 410, Koka- vecz F. 400/0.5, Kiss V. 425/1. Somosi TK: Verbovszky Gy. 349, Princz S. 408/1, Molnár M. 403, Balázs P. 427/1, Molnár Z. 400/0.5, Németh B. 389. Postás SE - Bátonyterenyei TK II. 5-3 (2580-2560) Postás SE: Vígh 1.433/1, Tóth S. 416, Koncsik J. 424/1, Takács Z. 400, Dugár P. 442, Németh A. 465/1. Bátonyterenyei TK II.: Huber I. 429, Szőke T. 444/1, Bene F. 418, Sipos Cs. 418/1, Csépe J. 467/1, Dóra J. (Juhász D.) 384. Nádújfalu KSE- OlajosTK 7-1(2589-2410) Nádújfalu KSE: Horváth S. 466/1, Gubán F. 455/1, Nagy D. 412, Kotroczó Cs. 390/1, Gubán P. (Kocsa R.) 420/1, Puporka K. 446/1. Olajos TK: Szántó J. 361, Borbély A. 422, Mohácsi G. 415/1, Csesznok T. 385, dr. Földvári B. 411, Andrási Cs. 416. További eredmények: CHINOIN SC - Széchenyi SC 6-2, Rákoshegyi VSE - Sajóbábonyi VTE 1-7, Budapesti Erőmű SE - Mezőtúri AFC 7-1. 8. forduló Nádújfalu KSE - Budapesti Erőmű SE 3-5 (2493-2493) Nádújfalu KSE: Horváth S. 445, Gubán F. 416, Nagy D. 370, Kotroczó Cs. 426/1, Gubán P. 400/1, Puporka K. 436/1. Budapesti Erőmű SE: Szövérfi 1.451/1, Zombori N. 432/1, Buzogány G. 432/1, Hauptmann I. 423, Tóth Z. (Bolla M.) 378, Jan- csár P. 430. Bátonyterenyei TK II. - Tiszakécske VSE 1,5-6,5 (2633-2639) Bátonyterenyei TK II.: Szőke T. 460/1, Huber I. 439, Sipos Cs. 438, Bene F. 427, Huber K. 453, Csépe J. 416/0.5. Tiszakécske VSE: Vanyúr I. (Kokavecz G.) 401, Miklós J. 474/1, Kokavecz D. 451/1, Bene F. 432/1, Kokavecz F. 465/1, Kiss V. 416/0.5. Somosi TK- Rákoshegyi VSE 5-3 (2386-2347) Somosi TK: Princz S. 382, Németh B. 381, Verbovszky Gy. 398/1, Balázs P. 436/1, Jankuj L. 379, Molnár M. 410/1. Rákoshegyi VSE: Valovics I. 393/1, Bandula K. 388/1, Csillag T. 385, Diviki Sz. 399, Hudomiet F. 390/1, Berkes Z. 392. További eredmények: Olajos TK - Postás SE 2-6, Széchenyi SC - Mezőtúri AFC 6-2. A bajnokság állása 1. Sajóbábony 7 7 0 0 45-11 14 2. Postás SE 8 6 0 2 44-20 12 3. Bp. Erőmű 8 5 1 2 41.5-22.511 4. Tiszakécske 8 5 1 2 38-26 11 5. Olajos TK 8 4 0 4 32-32 8 6. Nádújfalu 8 4 0 4 32-32 8 7. Mezőtúr 8 4 0 4 27-37 8 8. Széchenyi SC 8 3 1 4 29-35 7 9. CHINOIN SC 7 3 0 4 24-32 6 10. Rákoshegy 8 2 1 5 26-38 5 11. Somosi TK 8 2 0 6 23.5-40.54 12. B.-terenye II. 8 0 0 8 14-50 0 Ifjúságiak. 6. forduló: Olajos TK - Budapesti Erőmű SE 0-1, Bátonyterenyei TK II. - Nádújfalu KSE 0-1, Postás SE - Somosi TK 1-0, Sajóbábonyi VTE - Tiszakécske VSE 1-0, Széchenyi SC - Rákoshegyi VSE 0-1, Mezőtúri AFC - CHINOIN SC 1-0. 7. forduló: Tiszakécske VSE - Somosi TK 0-1, Postás SE - Bátonyterenyei TK II. 1-0, Nádújfalu KSE - Olajos TK 1-0, CHINOIN SC - Széchenyi SC 0.5-0.5, Rákoshegyi VSE - Sajóbábonyi VTE 1-0, Budapesti Erőmű SE - Mezőtúri AFC 0-1.8. forduló: Nádújfalu KSE - Budapesti Erőmű SE 1-0, Olajos TK - Postás SE 0-1, Bátonyterenyei TK II. - Tiszakécske VSE 0-1, Somosi TK - Rákoshegyi VSE 1-0, Széchenyi SC - Mezőtúri AFC 0-1. A bajnokság állása 1. Mezőtúr 8 7 0 1 7-1 14 2. Nádújfalu 8 6 0 2 6-2 12 3. Tiszakécske 8 6 0 2 6-2 12 4. Postás SE 8 6 0 2 6-2 12 5. Somosi TK 8 5 0 3 5-3 10 6. Sajóbábony 7 5 0 2 5-2 10 7. Rákoshegy 8 3 0 5 3-5 6 8. Bp. Erőmű 8 3 0 5. 3-5 6 9. B.-terenve II. 8 3 0 5 3-5 6 10. CHINOIN SC 7 1 1 5 1.5-5.5 3 11. Széchenyi SC 8 1 1 6 1.5-6.5 3 12. Olajos TK 8 0 0 8 0-8 04 f