Nógrád Megyei Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 256-280. szám)
2016-11-18 / 270. szám
2016. november 18., péntek Elkelt a tízparancsolat Nyolcszázötven ezer dollárért (246 millió forint) cserélt gazdát egy szerdai Beverly Hills-i aukción az a legrégebbi ismert kőtábla, amelyen a bibliai tízparancsolat olvasható. Beverly Hills/Dallas. A dallasi székhelyű Heritage Auctions tájékoztatása szerint a nagyjából 50 kilogramm súlyú, 61 centiméter magas fehérmárvány-táblát a bibliai leleteket kínáló nyilvános aukción egy neve elhallgatását kérő személy vásárolta meg. A kikiáltási ár 300 ezer dollár volt, és két telefonos licitáló tornázta fel a végösszeget 850 ezer dollárra. A márványtéblára több mint húsz sort véstek a héber és arámi nyelvből származó szamaritánus nyelven valamikor a 3. és az 5. század között. David Michaels, az aukciósház antikvitásokért felelős igazgatója szerint a tábla vélhetően egy zsinagóga bejáratát díszítette, melyet vagy 400 és 600 között, vagy egy 11. századi keresztes hadjáratban leromboltak. A négyszögletű táblán egy bevezető ajánlás után a Bibliából ismert tíz parancsolat közül kilenc olvasható. A tizedik parancsolat helyén egy utalás látható egy Garizim hegyen építendő templomra. A mai Nyugat-Jordá- nia területén lévő hegy már a perzsák idején is a szamaritánusok fontos vallási központja volt. A szamaritánusok vallási közössége ma mintegy 800 tagot számlál. A különleges leletet egy vasútállomás alapozásánál találták meg 1913-ben a nyugat-izraeli Javnéban. Ezután egy magántulajdonban lévő udvar padlózatában helyezték el, emiatt idővel az írás bizonyos részei lekoptak. 1943-ban egy régészhez került a lelet, aki egészen 2000-ben bekövetkezett haláláig őrizte. Saul Deutsch rabbi, a New York-i Élő Tóra Múzeum alapítója az Izraeli Régészeti Hatósággal (IAA) kötött megállapodást a kőtábla ideiglenes kiállításáról az Egyesült Államokban, majd később meg is vásárolta a leletet. A rabbi elmondta, hogy a kőtábla és a múzeum gyűjteményébe tartozó egyéb műtárgyak eladásából befolyó összeget a zsidó életet és történelmet bemutató intézmény felújítására fordítja. Mivel a kőtáblát Izrael nemzeti kincsének tekintik, a rabbi kikötötte, hogy az új tulajdonosnak gondoskodnia kell a lelet nyilvános kiállításáról. Megállapodásra jutottak a jövő évi költségvetésről Kompromisszumos megállapodásra jutottak az Európai Unió jövő évi költségvetéséről csütörtök hajnalig elhúzódott egyeztetéseik nyomán a tagállamok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament (EP) küldöttei. Brüsszel. Az elfogadott egyezség értelmében 2017- ben az unió 157,88 milliárd euró erejéig vállalhat pénzügyi kötelezettségeket, és 134,49 milliárd euró lehet a tárgyévi tényleges kifizetések összege. A tanács által kiadott közleményben hangsúlyozták, hogy a büdzsé tükrözi az EU főbb prioritásait, egyebek mellett a migrációs válság kezelését, illetve a beruházások ösztönzését, amely a várakozások szerint a gazdasági növekedés serkentését és új munkahelyek teremtését is maga után vonja. A migrációs válság kezelésére és a biztonság megerősítésére 5,91 milliárd eurót különítenek el a költségvetésben, ez 11,3 százalékkal több, mint idén volt. Az EU ezzel az összeggel fogja segíteni a tagállamokat a menedékkérők áthelyezésében, az érkezők befogadására szolgáló központok felállításában, az integrációs programok finanszírozásában és a jogosulatlan kérelmezők visszatoloncolásá- ban. Ugyancsak ebből a keretből finanszírozzák majd a terrorellenes intézkedéseket és a határvédelem megerősítését is. „A megállapodással a költségvetés a lehetséges legkedvezőbb hatással lehet az európai adófizetőkre és a többi állampolgárra, valamint a vállalatokra, egyúttal tiszteletben tartja a tagállamoknak az államháztartás konszolidációját célzó erőfeszítéseit" - közölte Ivan Lesay szlovák államtitkár, az EU soros elnökségét ellátó Szlovákia képviseletében. „Elértük a céljainkat. A 2017-es büdzsé fókuszában a prioritásaink állnak, a növekedés serkentése, a munkahely- teremtés és a migrációs válság kezelése. Elégedett vagyok az eredménnyel" - kommentálta a megegyezést Jens Geier, az EP költségvetési bizottságának tagja. Végeredményben mind a bőkezűbb kiadási keretet indítványozó EP, mind pedig a hangsúlyt a takarékosságra helyező tanács engedett valamennyit, de a parlament többet, így a végül elfogadott összeg a kötelezettségvállalások szintjén magasabb, a tényleges kifizetések terén pedig alacsonyabb az eredeti bizottsági indítványnál. Az alkut még formálisan is jóvá kell hagyni, erre a tanács részéről várhatóan november 29-én, a parlament részéről pedig december 1-jén kerül majd sor. Fej fej mellett a két jelölt Fej fej mellett áll az ausztriai államfőválasztás két jelöltjének támogatottsága, azonban a Zöldek által támogatott induló jobban tud majd mozgósítani, míg a szabadságpárti jelölt a biztos pártszavazókra számíthat - derül ki egy csütörtökön bemutatott felmérésből. Becs. Az ausztriai államfőválasztás elhalasztott második fordulóját december 4-én tartják és a szavazók két jelöltre, a Zöldek által támogatott Van der Bellenre, és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjére, Norbert Hoferre szavazhatnak. A májusban tartott második forduló eredményét megsemmisítette az alkotmánybíróság az FPÖ indítványa alapján, ezért kell megismételni a szavazást. A meinungsraum.at osztrák közvélemény-kutató szerint a két jelöltet nagyjából ötven-ötven százalék támogatja. A felmérést az intenzív választási kampány megkezdése előtt, október végén végezték, mintegy hatszáz fő megkérdezésével. A felmérés szerint az Osztrák Szociáldemokrata Pártra (SPÖ) szavazók 83 százaléka, míg az Osztrák Néppártot (ÖVP) választók 51 százaléka adja majd Van der Bellenre a voksát. Hofer a szociáldemokrata szavazók tíz, míg a néppárti voksolók 35 százalékának szavazatára számíthat. A néppárt támogatói bizonytalanabbak, 14 százalékuk még tanácstalan, hogy kire adja majd voksát. A szociáldemokrata választók hét százaléka nem tudja még hogy kire szavazzon. Az utóbbi napokban több néppárti politikus is kiállt Van der Bellen mellett. A jelöltet támogatásáról biztosította Othmar Karas, az osztrák néppárt uniós képviselője. A néppárt elnöke, Reinhold Mitterlehner alkancellár pedig egy újságnak nyilatkozva azt mondta, hogy az a jelölt lenne megfelelő, aki a nemzetközi színtéren nagyobb köztiszteletnek örvend, „jelen esetben pedig ez a jelölt Van der Bellen". Az elemzők szerint Van der Bellen azért tud jobban mozgósítani, mert többen látják úgy, hogy Ausztria hírnevének jobbat tesz majd elnökké választása. Ezt gondolja az SPÖ szavazók 79 és a néppárti voksolók 53 százaléka is. Norbert Hoferről ugyanezt az SPÖ szavazók 9, az ÖVP támogatóinak 20 százaléka véli. A szociáldemokrata választók 83 és a néppártot támogatók 67 százaléka viszont attól tart, hogy Hofer győzelme esetén Ausztria nemzetközi tekintélye csorbulna. Van der Bellenről a válaszadók fele nagyjából úgy gondolja, hogy pártpolitikától mentesen fogja ellátni hivatalát, Hofertől 14 százalék várja ezt. Az SPÖ szavazóinak 72, a néppárti voksolók 65 százaléka szerint Hofer a pártérdekeket fogja az államfői feladatok elé helyezni. Az osztrákok többsége úgy látja, hogy Donald Trump republikánus párti jelölt amerikai elnökké választása a szabadság- párti jelöltnek kedvez az osztrák államfőválasztáson, és kilenc százalék véli úgy, hogy a Zöldek által támogatott jelölt tud majd profitálni belőle - olvasható a Gallup intézet csütörtökön bemutatott közvélemény-kutatásában. A felmérés szerint a Zöldek pártjának szavazói a legszkeptikusabbak, 66 százalék szerint Hofer profitálhat az amerikai elnökválasztás eredményéből. Nem az ügyészségre tartozik Az iskolaalapítás adminisztratív ügy, amelyben nincs mit keresnie a korrupcióellenes ügyészségnek - erre a következtetésre jutott Horatiu Pepine publicista a Deutsche Welle honlapján közzétett elemzésében, amelyet csütörtökön szemlézett a román Hotnews.ro hírportál. Bukarest, A német közszolgálati rádió román szerkesztőségének újságírója „furcsának" tartja, hogy Romániában a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vizsgálja egy magyar iskola megalapításának törvényességét. A cikkíró felidézte, hogy Marosvásárhelyen évtizedes vitákhoz vezetett, hogy a magyar közösség önálló iskolákat akart, amit a román pártok, élükön Dórin Florea polgármesterrel, hevesen elleneztek, az „etnikai testvériség" és vegyes iskolák ideológiáját erőltetve. Miután az RMDSZ városi tanácsosainak kitartó munkával nemrég mégis sikerült elfogadtatniuk az önkormányzatban a Római Katolikus Gimnázium megalapításáról szóló határozatot, „villámcsapásként hatott", és Erdély-szerte tiltakozó megmozdulásokhoz vezetett a DNA közbelépése. A román pártok a vádhatóság oldalán sorakoztak fel, az iskola felszámolását szorgalmazták, a román sajtó egy része pedig azt vetette az RMDSZ szemére, hogy korrupt politikusait védi a DNA-tól „képzelt etnikai üldöztetésre" hivatkozva -emlékeztet a szerző. Szerinte az egyedüli „józan" állásfoglalás a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártja (POL) részéről érkezett, amely elismerte, hogy a római katolikus egyháznak joga van iskolát indítani saját épületében, a közös épületen osztozó Unirea főgimnázium számára pedig a POL szerint egy korszerű campust kellene építenie a városnak. A színes gyémántokért versengtek leginkább a licitálók szerdán a Sotheby's Genfben rendezett ékszerárverésén, a ritka rózsaszín és kék gyémántok nyolcszámjegyű összegekért találtak új gazdákra. Genf. A legmagasabb áron, becsült értéke majdnem kétszereséért egy 17,07 karátos rózsaszín gyémánt kelt el, 18,3 millió svájci frankot fizetett érte a Graff Diamonds ékszerész cég. A londoni székhelyű cég szerezte meg az aukció sztárjának tartott Sky Blue Diamond gyűrűt is 17,1 millió svájci frankért A Cartier cég készítette 8,01 karátos gyémántgyűrűt egy magán- gyűjteményből adták el az aukciósház szakértői 15-25 millió svájci frankra becsülték értékét A színes gyémántok irántigen nagy a kereslet Ezeket a ritka kincseket keresik azok az emberele aki a legritkább és legszebb darabokat akarják megszerezni - mondta az árverés után David Bennett, a Sotheby's ékszerrészlegének igazgatója. Színes gyémántok Az árverés érdekessége volt, hogy nem kelt el Nagy Katalin cárnő (1729-1769) gyémánt nyaklánca és csatja, mivel nem adták meg értük a tulajdonos által kért minimumárat Az aukció előtt az ékszerpár piaci értékét 2,9-4,9 millió svájci frankra becsülték, a legmagasabb licitár azonban csak 2,3 millió frank volt így visszavonták. Az ékszereket az első világháborúban a Kremlben őrizték, és a bolsevik kormány adta el aukción 1927-ben. Az orosz cári ékszerek egy másik darabja sem talált új gazdára, a fehér és színes gyémántokból álló ékszerkészletet valószínűleg Nagy Péter cár második felesége ajándékozta III. Ahmed török szultánnak egyfajta váltságdíj gyanánt Prut város 1711-es ostromának beszüntetése érdekében. A Sotheby's szerdai ékszeraukciójának összbevétele több mint 136 millió font volt A Christie's keddi genfi ékszerárverésén 17,5 millió svájci frankért (ötmilliárd forintért) kelt el a Miroir de l'Amour (Szerelem tükre) fantázianevű, darabonként több mint ötvenkarátos, gyöngyalakú gyémánt fülbevaló, amiért előzetesen jóval magasabb árat vártak a szakértők. A Magnificent Jewels (Csodálatos ékszerek) elnevezésű svájci aukción akadt még olyan darab, amelynek licitje némi csalódással zárult de ösz- szességében csaknem 97 millió svájci frankért (28 milliárd forintért) keltek el a meghirdetett tételek. A keddi nap másik sztárját egy 9,14 karátos, gyöngyalakú, rózsaszín gyémánt- gyűrűt 18,2 millió svájci frankért (5,26 milliárd forintért) vette meg egy ázsiai vásárló. A gyűrűért előzetesen 16-18 millió svájci frankot vártak a Christie's szakértői. Merkel vasárnap jelentheti be Angela Merkel német kancellár vasárnap jelentheti be hivatalosan, hogy kíván-e pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) kancellárjelöltjeként indulni a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásokon - jelentette csütörtökön CDU-s elnökségi forrásokra hivatkozva a Madsack német média- csoport. Berlin. A Madsack lapok közös szerkesztőségének (RedaktionsNetzwerk Deutschland - RND) nyilatkozó források várakozása szerint Angela Merkel a párt vezető testületéinek kétnapos berlini értekezletének elején nyilatkozik majd szándékairól. A tanácskozáson a CDU december 6-án kezdődő kongresszusáról és a párt 2021-ig kitekintő programjáról lesz szó. Az RND beszámolójában nem szerepel, hogy Angela Merkelnek milyen tervei vannak, vállalja-e negyedszer is a kancellárjelöltséget, vagy bejelenti visszavonulását. A legnagyobb német lap, a Bild azonban csütörtökön azt írta, „nyílt titok", hogy a politikus ismét a CDU és a testvérpárt bajor CSU kormányfőjelöltjeként kíván nekivágni a választási kampánynak, és csak a megfelelő alkalomra vár, hogy bejelentse szándékát. A CSU várhatóan támogatja Angela Merkelt. Erre utal egyebek között Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnökének egy csütörtöki nyilatkozata, amelyben jelezte, hogy a menekültpolitika körüli nézeteltérések ellenére hajlandó kiállni Angela Merkel mellett. „Nem káros, ha két párt eltérő álláspontot foglal el egy ügyben" - mondta Horst Seehofer a Schwäbische Zeitung című lapnak, hozzátéve, hogy jó eredményre számít a Bun- destag-választáson, „Angela Merkel személye miatt is". Kiemelte, hogy a kancellárnak „nagy tekintélye van a lakosság körében". Angela Merkel 2000 óta a CDU elnöke és 2005 óta Németország kancellárja.