Nógrád Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 230-255. szám)
2016-10-22 / 248. szám
„Az ezeréves Frankofónia" Ez a címe annak a francia nyelvű kötetnek, amelyet Nagy Pál -1956 óta Párizsban élő, 1934- ben Salgótarjánban született író, Nógrád díszpolgára, a megyeszékhely Pro Arte-díjas személyisége - állított össze nem kevesebb, mint tízéves, szorgos, önzetlen kutatómunkával. A kötet magyarországi bemuta- tókörútjának egyik állomása a minap Salgótarján volt. A Balassi Bálint Megyei Könyvtárba a hat- o vankettedik évfolyamában járó s Palócföld című irodalmi, mű- x vészeti, közéleti folyóirat szer- f kesztősége hívta meg, telein- % tettel arra, hogy Nagy Pál neve főmunkatársként szerepel a lap impresszuméban. Az ankét vendégével - aki mindig örömmel jön úgymond haza - Gréczi-Zsol- dos Enikő főszerkesztő, illetve a helybéli barátok nevében Brun- da Gusztáv beszélgetett. A diskurzust megelőzően Dániel Zoltán, Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntötte a város rangos szülöttjét, akitől idézte a következő sorokat: „A művészetben csak azt tudja megőrizni, megbecsülni az ember, amit előzőleg - a teremtés minden kockázatát vállalva - létrehoz, feltalál." E megállapítás természetesen általános érvényűnek tekinthető az alkotómunkát illetően, de vonatkozhat Nagy Pál rendkívül gazdag munkásságára is, minthogy a Magyar Műhely alapító tagjai közé tartozik, számos könyv, irodalomelméleti tanulmány szerzője, s költőként a magyar és francia avantgárd kiemelkedő reprezentánsa, aki soha nem szakadt el szülőföldjétől és a lehetőségekhez képest a maga módján mindig segítette, támogatta szűkebb pátriánk szellemi, kulturális, művészeti életének fejlődését - emelte ki Dániel Zoltán. E kapcsolat minőségét - mint beszélgetés során is elhangzott - fémjelzi például, hogy éppen Nagy Pál volt az, aki 2010-ben kezdeményezte a „Rónai anziksz" elnevezésű - „Európa legkisebb művészeti fesztiváljaiként aposztrofált - rendezvényt, amelyet az idei nyáron már ötödik alkalommal rendeztek meg Kovács Bodor Sándor dokumentumfilmes, fotográfus és családja vendégfogadásával. (Egyébiránt ott. Rónafaluban volt „Az ezeréves Frankofónia" szűk körű „ősbemutatója" is, amelyről lapunk 2016. július 16-i számának „Kultúra" oldalán adtunk számot olvasóinknak.) Még mindig ált a ház Salgótarjánban - mondta a könyvankéton Nagy Pál - ahol gyermekkorát töltötte s érdekes, tanulságos epizódokat mesélt diákéveiről, ifjúkoráról is. Mondandója középpontjába azonban értelemszerűen - a kérdésekre válaszolva is - az új kötet tartalmának érzékeltetése állt. Mindenekelőtt értelmezte frankofónia fogalmat, amely a franciául beszélő és írni tudó emberek közösségét jelenti. S magyar-francia kapcsolatok egészen az államalapító Szent Istvánig vezethetők vissza, s a későbbi korok jeles személyiségei - királyok, főurak, politikusok, hadvezérek, tudósok, sokan tudtak franciául. Ennek írásban fennmaradt tanújeleit kötötte egy csokorba Nagy Pál. Az ötszáz oldalas első kötet Ady Endréig tart, de természetesen kiadásra vár, a további időszak „termése" is. Az elhangzottak mintegy illusztrációjaként a jelenvoltak meghallgathattak egy 18. századi szonatinát és ugyanebből a korból gróf Fekete János - aki Voltaire-el is levelezett - egy versét magyarul és franciául is. A beszélgetés során szó esett arról is, hogy milyenek a magyarok. Nagy Pál szerint nem vagyunk sem alábbvalóak, sem felsőrendűbbek egyetlen más népnél sem. Két lábon állva nemzetben és Európában kell gondolkodnunk. Tisztában kell lennünk három súlyos, megoldatlan történelmi, társadalmi problémánkkal is Ilyen Trianon traumája, a zsidókérdés és a cigányság ügye valamint a hazai és külföldi magyarok viszonya. Sokkal intenzívebben kellene figyelemmel kísérni és beépíteni a nemzeti tudatba a határainkon túl született értékeket is. A Nagy Pál-est közönsége bepillanthatott Kovács Bodor Sándor által 1996-ban készített film néhány részletébe is, amelynek Pál József volt a moderátora. Nagy Pál a Kálvária-hegyről tekintett le Salgótarjánra és dicsérte a következetesen megtervezett, egységes modern városképet, amely reményei szerint igényes szellemi életet is formál az épületek falai közé. E gondolat húsz év elteltével sem vesztette el aktualitását. Csongrády Béla művészek, írók, költők - közül Megfestett humanitás Több szempontból is emlékezetes, kiemelkedő eseménynek számít a minapi kiállításmegnyitó a Madách Imre Gimnázium Fayl Frigyes Galériájának immár sokéves történetében. Mindenekelőtt azzá tett, teszi a két főszereplő művészegyéniség: egyrészt a Békésszen- tandrásról, a szülőföldjéről érkezett Lóránt János Demeter Munká- csy-díjas festőművész - aki csaknem évtizedig élt Salgótarjánban illetve Nógrád megyében - másrészt pedig a Kossuth-díjas pályatárs, a Somoskőújfalui Földi Péter, aki arra vállalkozott, hogy elmondja kollégája, barátja képei nyomán megfogalmazott gondolatait. De nem feledhető „A tájfestéstől rajzokon át a figurális akvarellig" című tárlat dátuma sem, minthogy a kiállítás éppen a Magyar Festészet Napján, az országos program részeként nyílt meg. Ebben az évben 2002 óta már tizenötödik alkalommal ünnepük és ezáltal népszerűsítik hazánkban a kortárs piktúrát. S azért október 18-án, mert ez Szent Lukács, a festők és orvosok védőszentjének napja. Ilyentájt szerte az országban tucatszám rendezik a kiállításokat, sok művész találkozik a közönséggel, az érdeklődőkkel és szakmai díjakat is osztanak egy arra érdemes idős, egy középgenerációba tartozó illetve egy pályakezdő fiatal alkotónak. Feltételezik, hogy az evangélista eredeti foglalkozása szerint orvos volt és szerette a képzőművészetet. Állítólag Rómában az egyik bazilikában olyan Szűz Mária-ké- pet őriznek, amelyet Lukács festett. Az idei rendezvénysorozat fővédnöke Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek. Fentiek alapján természetes, hogy a gimnázium igazgatója, Szluka Pálné is megemlítette köszöntőjében ezt az aktualitást, amely emeli egykori tanárukról elnevezett iskolagaléria nívóját, presztízsét, majd nagy vonalakban körvonalazta a két vendégművész munkásságát, pályaképét. Lóránt János Demeter a szegedi tanárképző főiskolán szerzett rajztanári képesítést 1959-ben. Sokfelé járt tanulmányúton Európában, több nemzetközi művésztelep munkájában vett részt, s tanult a Havannai Művészeti Akadémián is. 1962-től számít kiállító művésznek, sok csoportos és egyéni tárlatnak - bel- és külföldön egyaránt - volt részese, díjazottja. Derkovits-ösztöndítak kapott, s Munkács-díjas 1972-ben lett. Művei hazai közgyűjteményekben - így például a Nemzeti Galériában - is megtalálhatók. Földi Péter az egri tanárképző főiskola után a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett. Ugyancsak járt nyugat-európai országokban tanulmányúton, s szintén megannyi tárlathoz adta a nevét, alkotásait. A Magyar Festészet Napja délutánján neki is nyílt kiállítása „Pacsirtaének" címmel Egerben, abban a városban, ahol 1995-től docensként tanított. 1984-ben Munkácsy-, 2007-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Földi Péter - bevezetőjében - Lóránt János munkásságát a magyar művészettörténet megkerülhetetlen részének nevezte. Olyan festészetnek, ami túl is mutat országunk határain. Bár a hatvanas évek közepén nem alkotói előzmények nélkül érkezett Salgótarjánba, igazán itt talált magára, ebben a városban bontakoztatta ki igazán a rá jellemző stílusjegyeket. Ezekre példaként három olyan művet említett Földi Péter, amelyik a helyi múzeum tulajdonában található. Az egyik az Elhagyott bánya, amelyben nosztalgikus módon tükröződik az a sajátoson szomorú helyzet, amely már évekkel ezelőtt sejtette a Nógrádban hagyományos iparág későbbi megszűnését. A Szerjózsa nevű sirályt ábrázoló festményében a művész valójában esendő emberi karaktert jelenített meg. Viszonylag hosszan beszélt Födi Péter a Tragédia-költőre utaló festményről, amely - annak idején a hetvenes-nyolcvanas években - emble- matikus jelképe lett a Madách-kultusznak. Nem véletlenül, hiszen Lóránt Jánosnak rendkívüli drámaisággal egyetlen képben sikerült tömöríteni, koncentrálni Az ember tragédiája lényegét. A lila, barna és kék tónusú festmény Madách Imrét ábrázolja, amint egy vékony gumiszálra fűzött krampusszal, ördöggel incselkedik. Alaposabban belegondolva azonban a kép azt sugallja, hogy vigyázzunk, mert a sötét erők képesek arra, hogy „ők" rángassák az embert. Az egyetemes emberféltés, az őszinte felelősségtudat jelenti tehát e festmény igazi értékét. A jelen kiállításról szólva Földi Péter elemezte a három műfaji csoportba (akvarellek, tájképek-tusrajzok-akvarell tusképek) sorolható alkotások általánosítható sajtosságait. A tájfestészet - amelyben a rajznak nincs szerepe - az emlékek, élmények mozaikjaiból táplálkozik. Azokon a képeken viszont amelyeken a művész láttatni akarja a gondolatot, a vonal gesztusrendszere a meghatározó tényező például az ember és környezete viszonylatában. A harmadik egységet azok a művek alkotják, amelyekben a színek, az akvarellfoltok együttesen közvetítik a jelentéstartalmakat, köztük a különös emberi figurákban, átszellemült arcokon megjelenő élményalapú jelentéstartalmakat. Az alkalmanként túlkarikírozott ábrázolás- mód öniróniával is párosul, amely révén képesek vagyunk mintegy kívülről nézni önmagunkat. Ez is része azonban a lóránti stílusú emberszeretetnek, humanisztikus életszemléletnek. Ezt az üzenetet kell tehát megkeresni ebben a kiállításban - tanácsolta Földi Péter a diákoknak, s egyáltalán a kiállítás közönségének. Lóránt János Demeter köszönetét mondott mindenkinek, hogy újra jelen lehet Salgótarjánban. Kele Szabó Ágnes tanárnő, galériavezető - akinek mestere is volt a kiállító művész - örömét fejezte ki, hogy a Madách Imre Gimnáziumban megvalósulhatott e jeles esemény. Elmondta, hogy médiaórán a végzős évfolyam tanulóinak lehetőségük nyílt kis történeteket írni nyolc kivetített Ló- ránt-képhez. A prózában és versben megfogalmazott fantáziadús, szellemes szövegeket kiadványformában is megörökítették. A megnyitóünnepségen Lóránt János Demeter két unokája - Gorái Rebeka és Gressai Ferdinánd - működött közre gitárzenével kísért, a kiállítás hangulatához illeszkedő dalokkal... Cs. B. Lóránt János annak idején Salgótarjánban emblematikus Madách képet festett Az élet ára Ritkán találkozni olyan félrevezető címmel, mint amilyet Spiró Görgy adott komoly komédiájának. A „Szappanopera" ugyanis közismerten azokat a végeláthatatlan, jobbára könnyed témájú tévésorozatokat jelöli, amelyeken sokan szeretnek szórakozni, kikapcsolódni. Ez a vitadráma azonban messze van ezektől. E metaforikus műben ugyanis nagyon súlyos társadalmi kérdésekről esik szó, ha néha humoros, felszínesen vicces formában is. Az a mondat azonban, amely szerint „emberből lehet szappant csinálni, fordítva azonban aligha sikerülhet" mindent elmond a darabról, elárulja, hogy a XX. század egyik nagy traumája, a holocaust a fő téma, amelynek évtizedek elteltével sem múlt el a hatása egyrészt a túlélők, a leszármazottak lelkében, másrészt - s ez már nehezen magyarázható - a zsidókat manapság is listázó, számon tartó törekvésekben. S annak vizsgálata valahol valakik részéről, hogy ki a zsidó, akkor is megalázó, felháborító, ha az összeírás anyagi kárpótlás céljából történik. így gondolja ezt az az orvosnő is, akit egy számlabiztos ügynök felkeres, s eleinte nem érti, hogy miért nem kell a felmenők elpusztítása révén „kiérdemelt" pénz. Jól jönne például a már saját lábára állt nagylány gondjainak megoldásához, s egyáltalán mindenkinek az érvényesüléséhez... A Zenthe Ferenc Színház társulata új kezdeményezéseinek egyike, a felolvasószínház második alkalommal - Nádas Péter „Takarítás"-át követően - Spiró György darabját tűzte műsorára és empatikus előadásban szólaltatta meg. Valamennyi szereplő - Albert Péter, Bozó Andrea, Borbíró András, Erki Gabriella, Farkas Zoltán és P. Kerner Edit - a helyén van, nem egyszerűen csak olvassa szövegét, hanem értelmezi is. A Zenthe Szalonban tartott produkció Sándor Zoltán közreműködésével készült és nagyobb érdeklődést érdemelt volna. Remélhetően a novemberi előadás - Páskándi Géza „Vendégségbe - több nézőt vonz majd. csébé A felolvasószínházban balról jobbra: az ügynök. Farkas Zoltán, a közös képviselő, Albert Péter, az orvosnő, Bozó Andrea és a nagymama, P. Kerner Edit. A sorozat második estjén Spiró Gyögy Szappanopera című műve került színre.
