Nógrád Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

2016-09-08 / 210. szám

/ „ Elfeledni téged sohasem lehet, csak megtanulni élni, nélküled. ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMKÓ ANDREA 29 éves korában elhunyt. Hamvait 2016. szeptember 9-én (pénteken), 15 órakor helyezzük örök nyugalomra a salgótarjáni új temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOIÓ CSALÁD MESSIÁS TEMETKEZÉS Ct.: Gordos Tamás Gordosné Herter Mária 3184 Mihálygerge, Rákóczi út 37. Éjjel-nappal ügyelet: 32/451-079, 06-20/544-9960. Mély fájdalommal tudatjuk, KULCSÁR^IMRENÉ sz. Kiss Anikó türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után, 63 éves korában elhunyt. Ilamvasztás utáni búcsúztatása 2016. szeptember 12-én (hétfőn), 13 órakor lesz a salgótarjáni új temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOIÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NYERGES PÁLNÉ sz. Pupova Zita (volt túzhelygyári dolgozó) 78 éves korában elhunyt. Temetése 2016. szeptember 12-én (hétfőn), 16 órakor lesz a forgáchi temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOIÓ CSALÁD ALBÉRLETET KÍNÁL SALGÓTARJÁNBAN, 2 szó bás, bútorozatlan, városközponti, III. emeleti, nagy erkélyes, frissen festett lakás kiadó a Március 15. úton. Tel.: 06-70/701-6013. JÁRMŰ SZEMÉLYGÉPKOCSIT, te­repjárót, ill. kishaszon-gépjármű- vet keresünk megvételre, azonnali készpénzfizetéssel, évjárattól, ál­lapottól függetlenül. Érdekel még veterán autó és motor. Hívjon biza­lommal! 06-30/565-4638. MEGVÉTELRE keresünk min­denféle típusú veterán autót (keleti-nyugati), motort, kerék­párt. Hívjon bizalommal! Tel.: 06- 30/565-4638, Salgótarján. VEGYES SZARVASAGANCSOT, hul­lajtottat és trófeákat vásárolok magas áron! Az ár megegyezés szerint, minőségtől függően. Hívjon bizalommal! Visszahívom! Nógrád megye. Tel.: 06-30/475-7928. ELADOK: sarok ülőgarnitúra (ágyazhatós), kombihűtő, sima hűtő. gáztűzhely, fatüzelésű kályha (Servant, román, német), 70, 90 l-es üst + üstház, fateknő, elekt­romos terménydaráló és kukorica morzsoló egyben, húsdaráló (10, 22, 32-es), hurkatöltő, 25, 50 l-es üvegballon, fonott demizsonok, káposztás cseréphordó 15, 35 I, szőlőprés és daráló, disznótoros zománcozott edények és fazekak különböző méretekben, 150-es vassatu, 70 kg-os kovácsüllő, 220 V-os kisméretű köszörű, Camping bicikli, Simson motor, rotációs kapa utánfutóval, tartozékaival, díszes alumínium kerti garnitúra. Tel.: 06-20/511-4209. HAGYATÉKBÓL eladók: mo­dern 4 részes szekrénysor, konyha- szekrény, hagyományos mosógép és centrifuga, automata mosógép, hűtő- és fagyasztószekrény 3-7 fi­ókos, hűtőláda, porszívó, mikro, Rehab+ kerekesszék, 55 cm, 72 cm-es színes tévé, tv-állvány, Mag­nat házimozi kopmlett rendszer, modern kétakasztós szekrény szőnyegek, FÉG 850 gázkonvektor, gáztűzhely, 11,5 kg-os PB-gázpa- lack, gáz Siesta, fatüzelésű kályha, elektromos terménydaráló, 220 V-os villanymotor, elektromos gyü­mölcsdaráló, cefrés hordók (120 I, 220 I), Whirlpool páraelszívó, ha­gyományos női- és férfikerékpár. Tel.: 06-30/5011-666. MŰANYAG hordók 60 l-es, jó állapotú, erős, zárható, csavaros tetővel, széles szájú, oldalán fülek­kel, nem vegyszeres, fix 2500 Ft/ db áron eladó (cefrének, méznek, esővíznek, terménynek stb.). Tel.: 06-30/393-0812, St. ELADÓ egy Carpati használt, jó állapotban lévő, 3 égős gáztűzhely tartalék palackkal, ára: 12 000 Ft. Ugyanitt eladó egy új 45-ös mun­kavédelmi félcipő 4000 Ft-ért, valamint egy Strong szabad hozzá­férésű digitális tévé, műsorszórás vételére alkalmas egység kábellel és Thompson antennával, ára: 13 000 Ft. Tel.: 06-20/2054-778. ÁLLÁST KÍNÁL ■ FÜZESABONYI munkahelyre keresünk gyakorlott CNC-gépkez- előket és meósokat. Versenyképes bérezés! Érd.: 06-20/500-6276. GYAKORLOTT CO-hegesztőket és lakatosokat keresünk budapesti munkahelyre versenyképes bére­zéssel. Érdeklődni: 06-20/500- 6276. CO-HEGESZTŐKET, lakato­sokat keresünk Vas megyei munka­helyre. Magas kereseti lehetőség, szállást biztosítjuk! Tel.: 30/686- 8831, 30/691-0811. RÉGISÉG RÉGISÉGET, komplett hagya­tékot vásárolok! Mindenféle zo­máncozott terméket: zsírosbödönt, babakádat, vödröt, ceglédi kannát, vajlingot, ipari lámpát, reklám hirdetőtáblát, zsétárt, ételhordót, katlant, katlanházat, lavórt lavór­tartóval, stb. Lemezből készült locsolókannát, fazekat, kádat, ko­vácsüllőt, vasfogast, kovácsoltvas kerítést, díszes fali kutat, nyomós kutat, öntvény kályhát, molnár­kalács sütőt, szenes vasalót, réz­mozsarat, csengőt, kolompokat, juhászkampót, bányászlámpát, fonott üveget, üvegballont, szó­dásüveget, vajköpülőt. Veterán autót, motort, kerékpárt. Tel.: 06- 30/565-4638, 06-20/511-4209, Salgótarján. Hívjon bizalommal! Visszahívom. ANTIK tárgyakat, hagyatékot vásárolok! Bútorokat és kiegészí­tőket, fateknőt, fatálat, hokedlit, sámlit, tonettszéket, szennyeslá­dát, komódot, konyhaszekrényt, lócát, tehenészszéket, talicskát, katonaládát, utazóládát, favillát, kemencelapátot, gyalupadot, bon­tóasztalt, fahordót, szekeret, traga­csot, dézsát, szakajtót, hátikosarat, mángorlót, kukoricamorzsolót, fali tányért. Régi kázsmérkendőt, szok­nyát, népviseleti dolgokat, minden­féle háziszőttes vásznat, zsákot, térítőt, tekercsvásznat, derékaljat, dunna-párnát, stb. Hívjon bizalom­mal! Tel.: 06-30/565-4638, 06- 20/511-4209, Salgótarján. MAGÁNGYŰJTŐ keres régisé­get, bútorokat, hagyatékot, régi pénzt, forgalomból kivont, meg­maradt külföldit, magyart, fémet, papírt, 200 Ft-ost, Kossuth 5 Ft-ost, kitüntetéseket, hagyatékot, régi rádiót, régi könyveket, régi kép­regényeket (pl. Kockás, Mozaik), diavetítőt, diafilmeket, hagyomá­nyos fényképezőgépet, objektívo- kat, iratokat, képeslapot, acélgyári relikviákat (Rima), díszes öntvény­kályhát, szódásüveget, hibás, fö­lösleges mosógépet, centrifugát, gramofont, gramofonlemezeket, szarvasagancsot, trófeát, pedálos játékautót (Moszkvics, Lada stb.) állapottól függetlenül, régi gyer­mekjátékokat, távirányítós kisa­utókat (Piko stb.), matchboxokat keresek gyűjteménybe! Veterán, fölöslegessé vált, csak őrizgetett, hagyatékban maradt autót, ve­Kenó számok ©2016 szeptember 6. kedd 7 9 16 17 18 22 28 36 37 42 49 52 55 58 59 60 65 66 76 79 HÉTVÉGI UGYELETEK ■nsa Orvosi készenlét sműógwuán város és város­környéki betegek részére hét­köznap 16 órától másnap reggel 8 óráig felnőttek és gyermekek ellátására hét végén és ünnep­napon: reggel 8-tól reggel 8-ig. Helye: Szent Lázár Megyei Kór­ház. Telefon: 32/310-104. Gyermekszakrendelés hét végén és ünnepnapon a város és városkörnyéki gye­rekek részére reggel 8-tól 12 óráig Szent Lázár Megyei Kórházban. Telefon: 32/522- 000/2186 mellék. Az anyatejgyűjtő állomá­son, az Ady Endre út 3. szám alatt 8 és 9 óra között veszik át az anyatejet. Fogászati ügyelet: hét vé­gén és ünnepnapon 8-tól 14 óráig a Szerpentin út 19. szám alatt. Telefon: 32/441-840. BALASSAGYARMAT: Rákóczi út 125-127. szám alatt, szintén a fenti időkben lesz az ügyeleti ellátás. Telefon: 06-35/301-621. BÁTONYTERENYE, RÉTSÁG: az alábbi helyeken tartanak ügyeleti ellátást, pénteken 16 órától hétfő reggel 7.30 óráig. bátonyterenyéN: a Molnár Sándor út 1-3. szám alatti Egészségházban, telefon: 06-32/310-104, rétságon: a Laktanya út 5. szám alatti Szakorvosi Ren­delőintézetben, telefon: 06-35/350-561. szécsény: Rákóczi út 113. sz. alatt lesz a fenti napo­kon ügyelet. Telefon: 06- 32/370-432. pásztó: a központi házior­vosi ügyelet címe: Pásztói Gondozóház, Semmelweis u. 2. szám, telefon: 06- 32/460-006. LELKBEGÉLYmEFCNSZOLGÁLAr: Salgótarjáni körzet: 06- 80/810-600. (Este 18 órá­tól reggel 6 óráig ingyenes!) Balassagyarmati körzetben: a 06-80/505-502-es ingye­nes körzeti hívószámon. Gyógyszertárak nyitvatartása Salgótarjánban szeptember 10-én az Ady Endre út 1. szám alatti Csillagvirág Gyógyszer- tár. Telefon: 32/310-200, szeptember 11-én a Buda­pesti út 57. szám alatti Fa­gyöngy Gyógyszertár. Telefon: 32/440-597. Balassagyarmaton a Mik­száth Kálmán út 56. szám alatti Szent Borbála Gyógy­szertár. Telefon: 35/500-051. BÁTONYTERENYÉN Molnár Sándor út 1-3. szám alat­ti BENU Gyógyszertár Bá- tonyterenye Elixir. Telefon: 32/353-175. pásztón a Fő út 54. szám alatti Korona Gyógyszertár. Telefon: 32/460-842. szécsényben a Rákóczi út 94. szám alatti Szent Jób Patika tart telefonos ké­szenléti ügyeletet. Telefon: 32/370-350. rétságon nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái látják el a hét végén gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Ka­mara Nógrád Megyei Szerve­zetének magán-állatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szolgálatának időtartama pén­tek (vagy az ünnepnap előtti munkanap) 14 órától hétfő (vagy az ünnepnapot követő nap) reggel 6 óráig tart. salgótarjáni ügyeleti kör­zet (Salgótarján, Cered, Lit- ke, Karancslapujtő, Rimóc, Szécsény székhelyű állat­orvosi működési terület): Dr Mag Gyula Salgótarján, Kővár u. 4. Tel./mobil: 06- 20/936-2008. BALASSAGYARMAT ÉS SZÉCSÉNY ügyeleti körzet (B.-gyarmat, Szügy, Rétság, Terény szék­helyű állatorvosi működési terület): Dr. Virsinger Norbert Szendehely, Kápolna u. 26. Tel./mobil: 35/376-184, 06- 30/338-1762. PÁSZTÓI ÜGYELETI KÖRZET (Pásztó, Kálló, Alsótold, Ecseg, Palotás, Márkháza, Bátonyterenye, Mátratere- nye székhelyű állatorvosi működési terület): Dr Mes­ter Anita Bátonyterenye, Mester tanya 1. Tel./mobil: 06-30/378-9849. A Nógrád Megyei Kor­mányhivatal Élelmiszer­lánc-biztonsági és Állate­gészségügyi Igazgatósága hatósági készenléti ügyele­té: Dr. Mester Anita Salgótar­ján, Baglyasi út 2. Tel./mobil: 06-30/241-2949. terén kerékpárt, 1980 előtti Tra­bantot, kis Polski 126-ot, motort, oldalkocsit, motor-utánfutót, Pan­nóniát, pedálos Simson SR2-est stb., stabilmotort, géptáblákat, zo­mánctáblát, autós-motoros köny­veket, újságokat, régi rendszám- táblákat keresek. Sok minden érdekelhet. Tel.: 06-30/912-9916. E-mail: antiklimlom@gmail.com KOMPLETT hagyatékot, régisé­get vásárolok! Bútorokat és kiegé­szítőket, ágyat, sarokülőt, konyha- szekrényt, mosógépet, centrifugát, hűtőt, fagyasztót, fatüzelésű kály­hát, masinát, öntvénykályhát, gáz­tűzhelyt, tévét, mikrót, porszívót, antik órát, festményt, rádiót, régi pénzt, iratokat, kitüntetést, katonai tárgyakat, könyveket, régi játékot, diafilmet, diavetítőt, lemezautót, modell, elemes autót, pedálos já­ték Moszkvicsot, stb. Bármi érde­kelhet. Hívjon bizalommal! Tel.: 06- 30/565-4638, 06-20/511-4209, Salgótarján. ÁLLAT TOJÓ jérce kapható (20 db). Endrefalva, tel.: 06-30/978-8824. TÖMNI való kacsa kapható (20 db). Endrefalva, tel.: 06-30/978- 8824. MEZŐGAZDASÁG NAGY körbálás lucerna és széna eladó (40 db). Ugyanitt Trabant mo­tor eladó. Tel.: 06-30/550-6888. ü É BAK (XII. 22. -1.19.). ' r Amennyiben szeretnél egy1 tanfolyamon részt venni, ez a legjobb idő­szak arra, hogy megta­láld a számodra legalkalmasabb ta­nulási formát. Olyanba vágd a fej­széd, aminek hosszú távon van er­kölcsi és anyagi haszna. VÍZÖNTŐ (I. 20. - II. 18.). Előfordulhat, HI l hogy egy kollégával, vagy egy barátoddal összezördülsz még a délelőtt folyamán. Szervezz egy’ közös ebédet, ez helyrebillenti a békét közöttetek. Érezzétek jól magatokat ezen a csodás napon. HALAK (II. 19. - IO. 20.). Pénzügyileg na­gyon kedvező időszak következik számodra a mai nappal kezdve. El­sősorban a hivatásodnak köszön­hetőek az anyagi sikerek. Kelle­mes, örömteli napra számíthatsz más életterületeken is. _ KOS (DL 21.-IV. 19.). A ^ mai napon nem sok ked­ved lesz dolgozni, inkább már az otthonod körüli teendők járnak a fejed­ben, este pedig azzal is leszel elfoglal­va. Szeretnél egy’ változtatást eszkö­zölni, és erre most nem sajnálod az időt és az energiát. Ui BIKA (IV. 20. - V. 20.). Egyedül a szívügyek te­rén lehetsz ma szeren­csés, más jóra ne is szá­míts. Egész napra el vagy látva feladatokkal, így igazán nincs is időd másra. Teszed a dolgod, végzed a feladataidat, egyszóval unal­mas csütörtökre számíthatsz. RÁK (VI. 22. - VII. 22.). A mai napon le­hetséges, hogy1 felme­rül benned a költözés gondolata, de jobban tennéd, ha inkább alaposan végig­gondolnád, mielőtt bármilyen döntést hoznál! A túl kecsegtető ajánlatoknak inkább ne dőlj be. |H| OROSZLÁN (VII. 23. ­VIII. 22.). Egy igen moz­galmas napra számít­hatsz. Úgy érzed, egyedül kevés leszel ahhoz, hogy minden problémát megoldj, de hidd el, sikerülni fog, és eredményes napot zárhatsz, s nemcsak munka, hanem magánéleti téren is. f SZŰZ (WL 23.-XL 22.). g A mai napon olyan várat- ■gmk lan kiadások merülhet­nie nek fel, amelyekre egyál­talán nem számítottál, és bizony most nagyon gyors megoldás­ra lesz szükség. Légy' logikus és ala­pos, a hitelfelvétel az utolsó ötleted le­gyen, ne az első. MÉRLEG (IX. 23. - X. 22.). A mai napon for­dulj bizalommal a csa­ládodhoz, és a barátaid­hoz, hiszen most haté­kony segítséget nyújthatnak ne­ked. Kellemes időszak következik számodra, egyszerűen csak élvezd az életet. ■L* : K ■■ jr IKREK (V. 21. -VI. 21). ' A mai napon örömteli eseményekre számít­hatsz. Lehetséges, hogy egy rövid utazást tervez­tek a kedveseddel vagy' egy' barátod­dal, esetleg vásárolgatni indulsz. 1 Mindegy, milyen programot terve- J zel, érezd jól magad! skorpió (X. 23. - XI. 21.). Nagyon kellemes napra számíthatsz, szakmai téren különö­sen. Minden elképzelé­sed megvalósíthatod, amire vágysz, sőt a nap végén a baráta­iddal egy kellemes programot szerveztek. Rajta! NYILAS (XI. 22. - XH. Cj 21.). Közismert vagy a ' kezdeményező képessé­gedről, de valahogy most nagyon passzív vagy. így pedig igazán ne csodál­kozz azon, hogy egyedül vagy' még. Lépjél végre a tettek mezejére, és történjen már valami! Kiadja a Nógrád Hírcentrum Kft. Felelős kiadó, a Kft. ügyvezető igazgatója. ügyvezető. VÍDA KAROLY Főszerkesztő: GYURKÓ PÉTER FARAGÓ ZOLTÁN \3H«ós»teöJá SCHVEICZER KRISZTIÁN BALOGH TIBOR Titkirngvezeto. SZABÓ ANDREA Törddő-szerteszfo: fUTÓ DÁVID Hk<tó&ízemz£>: NÉMEDINÉ BARTANUSZ ANDREA Telefon-2Ö*>?5-»57 ftml hBtiímáfgnHÍlcom Fotenporte: DAN YI LILLA HŰVÖST CSABA Dr CSONGRÁDY BÉLA BALÁSROBERT BAKOS LÁSZLÓ HEGEDŰS HENRIK GERHÁT KARINA SZENOGRÁD! FERENC FENYVESI GÁBOR Szerkesztőségéi kiadó címe: 3100 Salgótarján, Emébet íár 6, Telefon: 32/340-100. E-tnail: negyedévre: 7033 Ff, fél évre 14070 Fi, egy évre: 28140 Ft Előfizethető a kiadónál, valamint a teräeh flgyn&ségífotéi és a kiadó Tájékoztatjuk Olvasóink«, hogy » akcióké« szavazáson, rqténypályfeaui«! lésztvwék által «anaäymis, trfo&an, telefonon, SMS­Telefone« hudetésfel vétel: (apró, gyisz, íüás) 32-340-100,601 mellék Terjesztési csoport 32340-100,604 mellék Előfizetés dijak: így hónapra: 2345 Ft, nyugtatömbön és átutalással az OTP Bank Nyit l! 741000-20181442 penzforgílni .jebwaarare Az dó&ww pádányefc ksfasítését a lapot bad) kft. tagad» hátat* végá, az árusítás a LAPKLRZJt regkrcás áwshdydn keresd» tőttaák Kiotót: Mediawcaks Hungary Zrt 1225 Budapest, Camponaútl. Felde* vezefo- BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató Email: tf/omd*$yaeáawűtlB.hu HU ISSN 1215-9042 hogy «ok tthwaw&ívat kiatok isátktíisét&t tatazé tipk «tófettj« locgríwta tófiesiwí«. afctófito. A Xferti Megy« Bírt» Mrmtíy tí&mk nútálmnl, toj«wteíwl,u «hu* lédtanl t, bsrefca ítvont oil: i NóskSUcffá Hettpn iK&ani 1*4. Kíánttoö Mtt*nem iriltó nxg «nos kél At PA!® A stok«öäs<{i raxfsawl Wafltl. A Kójrid Mígyti 8** píMfe<í«ín« . MXTTSZ KuhtK.

Next

/
Thumbnails
Contents