Nógrád Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

2016-09-22 / 222. szám

Megadták a választás lehetőségét „A Sport Legyen a Tied!” Kedden - már második alkalommal - érdeklődő di­ákokkal, és sportágukat be­mutató egyesületekkel telt meg a Salgótarjáni Városi Sportcsarnok. A Nemzeti Sportfejlesztés keretében az Emberi Erőforrások Mi­nisztériuma (EMMI) Sportért Felelős Államtitkársága a Magyar Diáksport Szövet­ség (MDSZ) koordinálásával, valamint az érintett sportá­gi szövetségekkel együtt­működve bonyolította le „A Sport Legyen a Tied!" elnevezésű programsorozat nógrádi állomását. A központi koordinációval megvalósuló program az is­koláskorú gyerekek sportba történő széleskörű bevonása érdekében országos, sportága­kat bemutató rendezvényekkel segíti a gyerekek sportágválasz­tását. A rendezvényeken átlago­san 20-25 sportág változatos és tál a - Salgótarjánban széles utánpótlás bázissal rendelkező - kerékpár és tájfutás kapott még helyet. A tanulók éltek is lehetőség­gel, sorra járták a standokat, ahol rövid betekintést nyerhet­tek a sportágak sajátosságaiba, és ki is próbálhatták az egyes szereket, feladatsorokat. A vá­ros tanintézményei mellett a környező települések diákjai is részesei lehettek a prog­ramnak, őket külön buszokkal szállították a sportcsarnokhoz. Az egyes feladatok elvégzését követően a nebulók pecséte­ket kaphattak, amikért aztán különböző ajándékokat kaptak a búcsúzáskor. A rendezvényen sikeres sportolók is a sportáguk mellé álltak, feltűnt például a félmaratoni futás országos csúcstartója, Kadlót Zoltán, és a Salgótarjáni KSE kosarasai is. Összességében elmondható, hogy ezzel a rendezvénnyel is­mét jól járt mindenki. A diákok egy kalap alatt mindent kipró­bálhattak, így könnyebb dolguk lesz, ha sportágat szeretnének választani maguknak. Az egye­sületeknek pedig kiváló lehe­tőség volt arra, hogy közelebb vigyék értékeiket a tanulókhoz, és növelhessék bázisukat. B. L. színes megjelenéssel, bemuta­tóval reprezentálja magát, me­lyek során a tanulók találkoz­hatnak élsportolókkal, valamint a legtöbb sportágat maguk is ki­próbálhatják. Az eseményeken - ahol elsősorban az általános iskolák 1-4. osztályos tanulói­nak részvételére számítanak - a gyermekek számára 1,5-2 órás aktív kikapcsolódást és mozgási lehetőséget kínálnak. Az egyes sportágakat a helyi egyesületek mutathatták be, országos szö­vetségük útmutatói alapján. A salgótarjáni megnyitót kö­vetően idén a karate tarthatott egy bemutatót, majd az ér­deklődő fiatalok elözönlötték az egyes sportágak standjait. Idén összesen 14 sportág várta a nógrádi megyeszékhely, il­letve környezetének fiataljait. A kiemelt sportágak mellett (asztalitenisz, atlétika, judo, kajak-kenu, karate, kézilabda, kosárlabda, röplabda, tenisz, torna, tollaslabda, úszás) ezút­Zuhogó esőben bringáztak ki Mátrakeresztesre Szombaton, alig egy órával a szabadidős kerék­páros sportrendezvény a Tour de Pásztó, 11 órakor kezdődő tömegrajtja előtt a rossz időjárás miatt csak néhány bátor nevező je­lentkezett a Csányi Attila emlékének is adózó spor­tos megmozdulásra. BSSBöSiA város polgármes­teri hivatala elé a szabadtérre kihelyezett jelentkeztető asz­talokat az időközben eleredt eső miatt a lépcsősor előtti fe­dett helyre telepítették, még a kerékpárosok az árkádsor alá menekülve várakoztak az indításra. Ezidőtájt kitekintve a város mellett magasodó Nyuga- ti-Mátra oldalára a látvány bi­zony nem sok jót ígért a rész­vevők számára. A kerékpárosok rajtja előtt egyetlen futó Mitró Attila (Pásztó-Szurdokpüspöki) merte bevállalni a futást, mi­közben a bringások elindítása előtt Farkas Attila Pásztó város alpolgármestere köszöntötte a részvevőket, majd Káposzta Csaba civil tanácsnok jelenlé­tében a Varga Sebastian által összefogott rendezőség aktív kis csapata útjára indította a mintegy ötven kerékpárost. A mindenre elszánt részve­vők a helyieken kívül, többek között Csepelről, Salgótarján­ból, Bátonyterenyéről, Hatvan­ból, Kisterenyéről és Nagybár- kányból minden korosztályt felölelően a városban rendőr­ségi biztosítás mellett halad­va végig esőben tekerve érték el a több mint tíz kilométerre lévő Mátrakeresztest, ahol egy rövid pihenőt követően ezúttal már esőmentes időben tértek vissza Pásztora. Kora délután a visszaérkező- ket a városi strand tőszomszéd­ságában lévő Öregbánya sport- centrumban a pásztói Vida Ottó Kolozs és a hasznosi Fejes Sán­dor által készített finom babgu­lyás és egy pohár üdítő várta. Étkezés után sikerült szóra bírnunk a helyi Kormos Dániel és családját, akik mint mondták soha nem kell megijedni egy kis esőtől, így most ez a több mint 20 km-es esőben való ke­rékpározás sem okozott gondot számukra. A hatvani Lipkovics Bence is jól érezte magát majd megjegyezte: ha csak teheti, jö­vőre újra eljön erre a szabadidős pásztói sportrendezvényre. A hagyományoknak megfelelően a leggyorsabb tekerőket érem és oklevéldíjazásban részesítették. Ők a következők voltak. Ki­siskolások: 1. Káposzta Má-té (Pásztó), 2. Kormos Maja (Pásztó), 3.Vasenszl<i István (Csepel). Ifjú­ságiak: 1. Adame Ármin (Nagy- bárkány), 2. Antal Dávid (Hatvan), 3. Antal Szilárd (Hatvan). Nők: 1. Szűcs Melánia (Kisterenye), 2. Stipkovitsné Pintér Zsuzsanna (Pásztó), 3. Szögi Edina (Pásztó). Férfiak: 1. Adame László (Nagy- bárkány) 23 perc 57 mp, 2. Ko­vács Dávid (Bátonyterenye) 3. Lipkovics Bence (Hatvan).

Next

/
Thumbnails
Contents