Nógrád Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
2016-09-22 / 222. szám
2016. szeptember 22., csütörtök Felújították a Somlyói pályát A napokban adták át a som- lyóbányai sportpályát, amelyet közösen újítottak fel a helyi önkormányzat és a Salgótarjáni Foglalkoztatási Nonprofit Kft szakemberei. Somlyó- bánya korábban több kiváló játékost is adott a salgótarjáni labdarúgásnak. A pályaavató mérkőzés előtt Dániel Zoltán alpolgármester - maga is aktív labdarúgó - köszönetét mondott mindazoknak, akik részt vettek a munkában, és néhány mondatban megemlékezett a településrész egykori képviselőjéről, Bakos SándorróL A közelmúltban elhunyt városatya elképzelése volt a jobbára nehéz szociális körülmények között élő családok lakta For- gáchon és Somlyóbányán lévő két futballpálya felújítása. A környékbeli fiatalok különösen örülnek a somlyóbényai pályának, hiszen a telepen ez az egyetlen rendezett, sportolási lehetőséget biztosító létesítmény. Győzött a Kohász lUreigaffrfo Az SKSE-öreg- fiúk csapata Szlovákiában, Velkiben vendégeskedett a hétvégén. A remek iramú, parázs hangulatú mérkőzésen a hazaiak kétgólos előnyre tettek szert az első félidőben. A vendég kohászok nagyszerű hajrával felőrölték a losonciak erejét, és Nagy Roland élményszámba menő góljával megfordították az eredményt. Old Boys Pelikan Losonc - SKSE-öregfiúk 2-3 (2-0). V: Kalocsai. Old Boys Pelikan Losonc: Berec - Nóta, Bednár R., Chamula, Bednár T„ Filipiak, Mercsiar, Tóth, Lotka, Magéra, Jancsmenyik. Cs.: Ihnácik, Juhaniak, Kucsera, Pravda. Klubelnök: Gvusc Milan. SKSE-öregfiúk: Babják- Fejes, Juhász, Bozó, Szabó, Rigó, Pintér, Jambrik, Kiss, Kiska, Tábori. Cs.: Balázs, GaáL Horváth, Nagy R. Menedzser Pünkösdi József, Sebők János. GL: Jacsmenyik (2), ilL Kiss, Tábori, Nagy R. Rekordbevétellel bevétellel, egyúttal az egy évvel korábbinál magasabb nyereséggel zárta a 2015/2016- os szezont az olasz bajnoki címvédő Juventus labdarúgócsapata. A torinói klub szerdai közlése szerint 4,1 millió eurós (1,26 milliárd forint) nyereséget könyvelt el, ami 1,8 millióval több, mint amennyit a 2014/2015-ös idényben produkált. A Juventus 2015/2016-os költség- vetése olasz sajtóértesülések szerint 387,9 millió euró volt, ekkora összeggel pedig korábban még egyetlen olasz élvonalbeli klub sem gazdálkodhatott. Lapzártánkkor érkezett 0£@§£Ü!3&> Magyar Kupa, országos főtábla, 64 közé jutásért: Balassagyarmati VSE - Hajdúböszörményi TE 2-1 (0-1), Cedvölgye VSE - Csornai SE 2-5 (2- 3), Berettyóújfalui SE -STC Salgótarján 0-4 (0-2), Berkenye SE - Jászberényi FC 2-3 (2-3). Fogadták a magyar paralimpikonokat flftTcflfam Több száz fős lelkes tömeg, családtagok, barátok, sporttársak, szurkolók hatalmas ovációval és virágcsokrokkal fogadták kedden kora este a Liszt Ferenc repülőtéren a riói XV. pa- ralimpiai játékokról hazatért magyar sportolókat. Az egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzérmet nyert magyar delegáció gépe közel háromnegyed órát késett, így 19 óra után néhány perccel landolt. Az egyetlen magyar riói győztes, az úszó Tóth Tamás lépett ki elsőként a tranzit ajtaján. Aranyérme mellett egy Vasas-sál lógott a nyakában, az elsők között a piros-kék klub elnöke, Markovits László gratulált neki egy virágcsokor kíséretében. Az elnök büszkén hangsúlyozta: a Vasas a paralimpiát is rendkívül eredményesen zárta, akárcsak az augusztusi olimpiát, amelyen Szász Emese, Hosszú Katinka és Szilágyi Áron révén öt elsőséget könyvelhetett el. Tóth elárulta: bár a fő számát, a 100 méter gyorsot elizgulta, nagyon boldog hogy 100 méter háton sikerült aranyérmet nyernie. „Több éves kemény munka után tudtam végre feljutni a csúcsra" - fogalmazott, majd azzal folytatta, egy-két napnak el kellett telnie Rióban, mire tudatosult benne, hogy paralim- piai bajnok lett. A budapesti fogadtatást olyan fantasztikusnak nevezte, amire egyáltalán nem számított. A Pekingben és Londonban is aranyérmes úszónak, Sors Tamásnak ezúttal be kellett érnie egy második (200 méter vegyesen) és egy harmadik hellyel (100 méter pillangón), de azt mondta, ez egyáltalán nem csalódás a számára, és elégedetten tért haza. Szintén nagyon népszerű volt a szurkolók körében a parakajakban 200 méteren ezüstérmes Suba Róbert, valamint a 100 méter pillangón harmadikként zárt úszó. Konkoly Zsófia is, aki teljesítményével a legkellemesebb meglepetést okozta Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke számára. „Zsófi még csak tizennégy éves, és olyanokat sikerült megelőznie, akik tíz-húsz éve versenyeznek. Nagyon szép jövő áll előtte" - fogalmazott az elnök. Szabó László kiemelte: annak is külön örül hogy nemcsak paralimpiai újonc fiatalok, hanem tapasztalt versenyzők is ott voltak a magyar éremszerzők között. Ennek kapcsán az 50 méter háton harmadikként célba ért Vereczkei Zsolt teljesítményét hangsúlyozta, aki az elnök tájékoztatása szerint sporttörténelmet írt azzal, hogy immár a hetedik paralimpiájáról tért haza éremmel. „Ez magyar rekord, sőt az is lehet, hogy még nemzetközi szinten sem volt rá példa. Egyelőre a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság is kutatja, hogy ért-e már el valaki más is hasonló teljesítményt" - mondta az MPB elnöke, aki szerint várakozáson felül szerepelt a magyar csapat, hiszen az előző évek világversenyei alapján tíz érem volt a delegációban. Ehhez képest 18 éremmel sikerült zárni a riói játékokat, ami minden idők harmadik legjobb magyar paralimpiai szereplése. Szabó László végül arra kérte a magyar embereket, hogy szeressék a magyar paralimpikonokat és legyenek büszkék rájuk, mert ők ezt abszolút megérdemlik. Magyarország a riói paralimpián részt vett 162 ország közül a 47. helyen zárt az éremtáblázaton. A 43 fős küldöttségből 33-an végeztek pontszerző (1- 8.) helyen. London tökéletes helyszín lesz eiu.r©k:o2o London tökéletes helyszíne lesz a 2020-as Európa-baj- nokság elődöntőinek és fináléjának Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) új elnöke szerint. „Örülök, hogy itt lehetek Angiiéban, az országban, amely a világnak adta a labdarúgást" - hangsúlyozta a szlovén sportvezető, akinek ez volt első hivatalos útja múlt szerdai megválasztása óta. A négy év múlva 60 esztendős jubileumát ünneplő Európa-bajnok- ság mérkőzéseit 13 ország városaiban, köztük Budapesten rendezik. Az eseményen - ahol a 13 nemzeti szövetség képviselői mellett az angol válogatott szövetségi kapitánya, Sam Allardy- ce is részt vett - Ceferin kiemelte, a kontinensviadal több okból is egyedülálló és emlékezetes lesz. „London egy csodálatos, vibráló, multikulturális város, ahol mindig otthon van a labdarúgás" - mondta. „Mi lehet jobb annál, minthogy a találkozókat a kontinens négy sarkában rendezzük?" Az új Puskás Ferenc Stadion három csoport- mérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont 2020-ban, akárcsak Amszterdam, Bukarest, Bilbao, Brüsszel, Dublin, Glasgow és Koppenhága. Baku, München, Róma és Szentpétervár három csoportmérkőzést és egy negyeddöntőt rendez majd. Több változtatást terveznek lÜgülEB. A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) többek között azt tervezi, hogy a jövőben pályázat útján előre kijelölik majd a Davis Kupa és a Fed Kupa döntőinek helyszíneit. A jelenlegi rendszerben mindig a döntős csapatok egyike a rendező, az új elképzelések szerint azonban a labdarúgó Bajnokok Ligájához vagy az NFL Super Bowlhoz hasonlóan előre megneveznék a helyszínt, így a döntőre semleges pályán kerül sor. David Haggerty, az ITF elnöke szerdán nyilatkozott a sportág nemzetközi csapatversenyeiben tervezett változtatásokról. Elmondta, hogy szintén szó van a Davis Kupa-meccsek háromról két nyert szettre történő módosításáról, s egyúttal a párharcok háromról kétnaposra csökkentéséről illetve arról hogy a Fed Kupa legfelső osztályának létszámát 8-ról 16 csapatra emelnék, s esetleg négyes döntővel zárnák le majd a női sorozatot. A változtatásokról jövő augusztusban szavazhat majd az ITF kongresszusa, így Haggerty szerint lesz elég idő, hogy az ötleteket egyeztessék és finomítsák, a folyamatba bevonva a játékosokat és a tagországokat. Mindez azt is jelenti, hogy az első pályázatokat a 2018-as sorozatok fináléira írnák ki, s Haggerty bízik benne, hogy számos jelentkező lesz majd. Azt is hozzátette, hogy a nyertes két vagy három évre is megkaphatná a rendezést. Meglátása szerint a dilemma majd az lesz, hogy egy feltörekvő ország kapja-e meg a rendezés, ahonnan nagyobb bevételre számíthat az ITF, vagy esetleg a sportág egy hagyományosan nagy nemzete, ahol viszont biztosan telt ház fogadná a játékosokat. Haggerty hangsúlyozta, hogy a változtatásokra szükség van a csapatversenyekben, mert az előre kijelölt finálés helyszínek által elérhető, hogy nem csak két ország „magánügye" legyen a finálé. E mellett a sportág szerelmesei is előre tudnának készülni a döntőre, mint ahogy a televízióban is sokkal nagyobb show-t lehet majd csinálni az eseményből.