Nógrád Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
2016-09-10 / 212. szám
Film készül Berlusconiról A korábbi olasz kormányfőről és médiamogulról, Silvio Berlusconiról szóló filmen dolgozik Paolo Sorrentino - számolt be róla a The Hollywood Reporter (THR). tem Az olasz rendező The Young Pope (A fiatal pápa) című televíziós minisorozatának első két részét a napokban mutatták be a versenyen kívüli programban a 73. velencei filmfesztiválon. A fiktív, konzervatív egyházfőről szóló széria főszerepét Jude Law alakította. A sorozatot a Sky és a Canal Plus októberben, az HBO jövőre sugározza. Az elfoglalt rendező azonban már Loro (Ők) című következő produkcióján dolgozik: játékfilmet ír a korábbi olasz miniszterelnökről, Silvio Berlusconiról, ahogy erről a THR tudósítójának is beszámolt. Sorrentinót korábban is foglalkoztatták a politikusok: II divo - A megfoghatatlan című filmje Giulio Andreotti portréját rajzolta meg. A számos olasz kormányt vezető olasz kereszténydemokrata politikusról szóló alkotást a cannes-i filmfesztiválon a zsűri díjával ismerték el és Oscar-díjra is jelölték egy technikai kategóriában. A nyolcvanadik évéhez közeledő Berlusconi, aki a közelmúltban szívrohamból lábadozott, az utóbbi időben csöndben visszahúzódott a nyilvánosság reflektorfényéből, eladta médiabirodalma egyes részeit és megvált az AC Milan futballcsapattól is. Világítótorony személyzettel A Boston Light nevű háromszáz éves világítótoronyról a bostoni kikötő közelében, a Massachusetts állambeli Little Brewster-szigeten augusztus 17-én. A 1716-ban épült világítótorony a jelenlegi Egyesült Államok legrégebbi világítótornya és egyben az amerikai parti őrség utolsó személyzettel ellátott állomása. Elefántcipőt gyártottak Mssmm, Egy pár nagyméretű lábbelit gyártottak a washingtoni Nemzeti Állatkert egy köszvényes ázsiai elefántjának mellső lábaira. A Shanthi nevű 41 éves ormányos Washington legnagyobb, nagyjából 20-as amerikai méretű - európai számozás szerint 54,5-ös -, rendkívül széles Teva-cipőjét hordja. Tony Barthel, az állatkert elefántgondozója szerint a köszvény miatt Shanthi egyre inkább mellső lábaira támaszkodott, így nagyon megterhelte őket. Az állat gondozói injekciókat és helyi kezelést is alkalmaztak, a cipőre pedig azért van szükség, hogy ne kerülhessen kavics Shanthi lábfejének repedéseibe. A cipőgyár az elefánt lábáról készült digitális felvételek alapján készítette el a különleges lábbelit, amely a gondozók elmondása szerint máris segített a köszvénnyel küzdő négylábún. Shanthi bal elülső lábának duzzanata enyhült, és a nőstény elefánt mozgékonyabb is lett. Férget neveztek el Obamáról Terrortámadás évfordulója Határozott és töretlen az elkötelezettségünk, hogy szerte a világon megakadályozzuk az értelmetlen terrorcselekményeket, amelyek ártatlan emberek életét követelik - mondta Colleen Bell az Egyesült Államok budapesti nagykövet pénteken. EBEGKSL Az amerikai diplomata ezt a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások 15. évfordulója alkalmából a Budapesten, a Katasztrófavédelem Központi Múzeumában tartott megemlékezésen jelentette ki. A katasztrófavédelem munkatársai azokra a hősökre emlékeznek, akik akkor az életüket adták azért, hogy segítsenek. Ez egyértelműen mutatja, hogy az elkötelezettség és a hivatás- tudat a legfontosabb számukra - emelte ki. Colleen Bell felidézte: 343 tűzoltó, 60 rendőr és 8 egészségügyi dolgozó halt meg azon a napon, mások életét mentve. A terrortámadásoknak 90 országból több mint 3 ezer áldozatuk volt - tette hozzá. A nagykövet hangoztatta: az amerikai nép hálás azért a támogatásért amelyet a támadás után kapott, és amelyet azóta is kap a terrorizmus elleni közös erőfeszítésekben szerte a világon. Tiszteleg és fejet hajt a katasztrófavédelem állományának teljesítménye előtt, azok előtt, akik az életüket kockára téve az emberek szolgálatában állnak. Ma nemcsak a tizenöt éve elesett hősökre emlékezünk, hanem azokra a bátor emberekre is godolunk, akik Magyarországon nap mint nap segítenek - fogalmazott a diplomata. Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára hangsúlyozta: meg kell fogadnunk, hogy sosem fordulhat elő többé hasonló támadás, és a magyar biztonsági erők mindent megtesznek ezért, együttműködve más biztonsági szolgálatokkal is. Az a szeptemberi nap megváltoztatta a világot, bebizonyosodott, hogy a gonoszságnak nincs határa, és mindenre gondolnunk kell. Ki hitte volna korábban, hogy ilyen aljasság létezik? - tette fel a kérdést. Az államtitkár azt mondta, a 2001-es események óta tudjuk, hogy már nem élhetünk úgy, mint azelőtt, nem lanyhulhat a figyelmünk, és a biztonsági szolgálatoknak állandóan résen kell lenniük. Bebizonyosodott az is, hogy globális szinten kell összefogniuk a védelmi erőknek, hogy soha többé ne következhessen be hasonló támadás -jelentette ki. Dan Daly amerikai tűzoltó ezredes, aki részt vett az ikertornyokat elleni támadás utáni mentésben, arról beszélt, szeptember 11. üzenete számára nem az, hogy mit tudnak emberek lerombolni, hanem az, mit lehet közösen létrehozni, újjáépíteni. A Föld minden gyermekének tartozunk azzaL hogy szebb és biztonságosabb világot hagyunk rájuk - fogalmazott. Dán Daly csaknem hat hónapig dolgozott a helyszínen, ahol 1100 ember nyomtalanul eltűnt. A Katasztrófavédelem Központi Múzeumában a témát bemutató fotókiállítás nyílt, a vendégek és a katasztrófavédelem vezetői koszorút helyeztek el a hősök falánál. 2001. szeptember 11-én történetének legsúlyosabb terrortámadása érte az Egyesült Államokat: New Yorkban két eltérített utasszállító repülőgép csapódott a Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba, amelyek egy órával később leomlottak. A harmadik eltérített gép Washingtonban az amerikai védelmi minisztériumra zuhant, a negyedik pedig Pittsburgh közelében zuhant le. A merényletek csaknem háromezer halálos áldozatot követeltek. Különleges megtiszteltetés érte Barack Obamát: férget neveztek el róla. Az élősködőről, amely az amerikai elnök előtti tisztelgésként kapta meg nevét, a Journal of Parasitology amerikai féregtani folyóiratban csütörtökön jelent meg tanulmány. Platt több mint harminc fajt fedezett fel és nevezett el pályája során. Korábban az apósáról, doktori témavezetőjéről, és más olyan emberekről nevezte el az által felfedezett fajokat, akiket saját bevallása szerint nagyon tisztel. Mint fogalmazott: ő a maga módján így szeretne tisztelegni Obama elnöksége előtt. Platt Obama távoli rokona, és emlékeztetett: vannak, akik több ezer dollárt is hajlandóak fizetni azért, hogy állatfajt nevezzenek el róluk. A profesz- szort a féreg azért emlékeztette Obamára, mert „hosszú, vékony és pokoli menő". A Ba- racktrema obamai példányai a professzor elmondása szerint „fenomenálisan és hihetetlenül ellenálló" lények. „Bámulom és tisztelem őket" - mondta a biológus. A féregtani folyóirat szerkesztője, Michael Sukhedo hozzátette, hogy az élősködők létfontosságúak az élethez, és mindenhol jelen vannak. Tízből hét állatfaj élősködő - mondta. Bár a névadókat többnyire a tisztelet vezérli, Sukhedo is elismeri, hogy azért néha van, akit a bosszúvágy hajt. A lap főszerkesztője szerint például egy tudós volt férje iránti dühétől hajtva adta a férgek egy egész csoportjának a microp- hallus (mikrofallosz) nevet. Korábban pókot, halat és egy kihalt gyíkfajt is neveztek már el tudósok Barack Obamáról. Természetvédelem Kuvaitban Ellenőrizetlen halászhálóból kiszabadított rákot mutat egy kisfiú a kuvaiti Senyar természetvédő búvárcsapat önkéntesei közreműködésével végzett mentőakció során Kuvaitváros tengerpartján 2016. szeptember 7-én. „Szigetelnek" a kínaiak A Fülöp-szigetek olyan fényképeket hozott nyilvánosságra, amelyek Kína újabb titkos dél-kínai-tengeri szigetépítési tervéről tanúskodhatnak. VítmnSüL A felvételeken két kínai hajó látható, amelyekről Manila azt feltételezi, hogy egy sziget építését készítik elő a Fülöp-szigetek által magának követelt Scarborough-zátonyon. A szóban forgó fényképeket a manilai vezetés tette közzé néhány órával a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) vezetői és Li Ko-csiang kínai kormányfő közötti tárgyalás előtt, amelyet a regionális szervezet kedden kezdődött laoszi csúcstalálkozójának alkalmával tartanak. „Minden okunk megvan azt gondolni, hogy (a kínai hajók) jelenléte előkészület a zátonyon folytatandó építkezéshez" - mondta el az AFP francia hírügynökségnek Arsenio Andolong Fülöp-szige- teki védelmi miniszter. „Továbbra is figyeljük a hajók jelenlétét és tevékenységét, amely aggasztó" - tette hozzá a tárcavezető. Kína tagadja, hogy bármilyen építkezést folytatna a stratégiai fontosságú zátonyon. Peking a Dél-kínai-tenger majdnem egészére jogot formál, mondván, hogy ő fedezte fel, aknázta ki először és adott nevet a tengernek. Térségbeli területi követelései vannak azonban a Fülöp-szigeteknek, Vietnamnak, Malajziának és Bruneinekis. A Fülöp-szigetek által kezdeményezett eljárás keretében a hágai Állandó Választottbíróság júliusban úgy döntött, hogy Kína az ENSZ Tengerjogi Egyezménye (UNCLOS) alapján nem formálhat történelmi előjogot a Dél-kínai-tenger területeire és az ott fellelhető természeti kincsekre sem. Peking a döntés után jelezte: sem a testület legitimitását, sem az ítéletet nem ismeri el. Kína a Dél-kínai-tengeren az utóbbi időben számos zátony-, illetve szigetfeltöltést végzett, és azokon védelmi célokat is szolgáló infrastruktúrát alakított ki, kiváltva számos térségbeli ország és az Egyesült Államok bírálatát. WmZ0ÜSGL A Baracktre- ma obamai teknősök vérében élő, aprócska laposféreg, nagyjából ötcentisre nő meg és hajszálvékony. A parazitát Thomas Platt, az indianai Saint Mary's College immár nyugalmazott biológiaprofesszora nevezte el Barack Obamáról. Szerinte ez megtiszteltetés, nem sértés.