Nógrád Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
2016-09-10 / 212. szám
MTI/EPA/Ettore Fern Ve lencei filmfesztivál Monica BelLucci olasz színésznő a 73. Velencei Nemzetközi Film- fesztiválon 2016. szeptember 8-án. Filmjeinél nagymamájára gondol A Torontói Filmfesztivált megnyitó western, A hét mesterlövész, Antoine Fuqua harmadik közös munkája Denzel Washingtonnal. A rendező a produkcióról elárulta, hogy gyerekkora óta rajong a western-műfajért, és minden filmjénél arra gondol: vajon tetszene-e a nagymamájának. ‘OteSEb A hét mesterlövész új feldolgozása John Sturges 1960-ban forgatott klasszikusa nyomán készült, amely maga is remake volt, Kuroszava Akira A hét szamuráj című filmje ihlette. Fuqua a torontói premier előestéjén beszélt a The Hollywood Reporternek a szereplőválogatásról és arról az ajándékról, amellyel a film forgatása közben elhunyt zeneszerző, James Horner lepte meg. Az 50 éves rendező elmondta, hogy gyerekkora óta rajong a westerne- kért, gyakran nézte őket nagymamájával és édesanyjával. A szereplőválasztásnál nyomban felmerült benne Denzel Washington, akivel a Kiképzés és A védelmező című filmjét is forgatta, és felkereste New Yorkban, ahol egy ebéd mellett meggyőzte őt arról, hogy el kell játszania a szerepet, amelyet egykor Brynne alakított. „A hét mesterlövész forgatásakor folyton arra emlékeztem, mit éreztem, amikor 12 évesen a nagymamámmal néztem a filmet" - mondta Fuqua, megjegyezve, hogy amikor egy filmen dolgozik, mindig arra gondol, vajon tetszene-e a nagymamájának. film szereposztásával kapcsolatban kijelentette, hogy nem a sokszínűségre törekvés aktuális hollywoodi nyomása motiválta a válogatásnál: saját felelősségének érzi, hogy új színes tehetségeknek, művészeknek adjon lehetőséget. Ethan Hawke és Vincent D'Onofrio mellett a dél-koreai szupersztár Lee Bjung-hun, a mexikói Manuel Garcia-Rulfo és Martin Sensmei- er indián színész is szerepet kapott a western ben. A Nógrád Megyei Hírlap nagy olvasói felmérése 2016 Nekünk fontos az Ön véleménye! Kérjük kedves olvasóinkat, hogy alábbi kérdőívünket töltsék ki és kivágva kézbesítőinkkel, postai úton, vagy személyesen juttassák el azt szerkesztőségünkbe! Címünk: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. - 2016. szeptember 26-ig várjuk a kérdőíveket. . Mióta olvasója a Nógrád Megyei 3/d egyéb, éspedig: □ liberális 1 Hírlapnak? 0 ellenzéki Milyen témákról olvasna többet (a 1 - a kezdetektől 4 - az interneten olvasom, csak al0 független lapban vagy online)? Ikszeljen! 2-több mint 10 éve kalmilag kerül a kezembe a lap □ szellemes □ Nógrád megyei tudósítások 3 - 5-10 éve □ kormánypárti □ Nógrád megyei interjúk 4 -1-5 éve Mikor fizetne elő az újságra? (Több egyéb, éspedig: □ belpolitikai elemzések 5 - kevesebb mint 1 éve válasz is adható.) □ külpolitikai riportok, elemzések 1 - előfizetője vagyok □ több hírt szeretnék ■ Megújult a Nógrád Megyei Hírlap. 2 - ha előfizetve még olcsóbb lenne Milyen gyakran olvassa a következő □ több bulvárt szeretnék . Önnek tetszik az új megjelenés, tör3 - ha kapnék valamilyen nagyobb lapokat? 0 gazdasággal kapcsolatos írások 1 delés? ajándékot (A) minden számot/naponta, (3) □ tényfeltáró írások 1 - igen, sokkal szebb 4 - nem fizetek elő, mert gyakran, (2) néha, (l)soha □ véleménycikkek 2 - igen, sokkal áttekinthetőbb 4/a mert akkor veszem meg, ha érHVG 4321 □ történelmi tárgyú írások 3 - tartalmasabb dekes a tartalom hvg.hu 4 3 2 1 □ külföldi kulturális események 4 - nem, nekem nem tetszenek az 4/b nem bízom a terjesztésben Élet és Irodalom 4 3 2 1 □ programajánlók ' új színek 4/c egyéb, éspedig: Figyelő 4 3 2 1 □ tömegkultúra ■ 5 - a régi jobban tetszett fn.hu 4 3 2 1 □ alternatív kultúra ■ egyéb, éspedig: 5 - ha a posta megbízhatóbb lenne 168 óra 4 3 2 1 □ több gasztronómia 6-ha a kézbesítő megbízhatóbb lenne Heti Válasz 4 3 2 1 □ autós, motoros írások 7 - ha előfizetőként a régi számok hetivalasz.hu 4 3 2 1 □ popkultúra Tudta Ön, hogy az nhc24.hu oldal a archívumához is hozzájutnék Népszabadság 4 3 2 1 □ magaskultúra I Nógrád Megyei Hírlap on-line magazinja? 8 - nem tudom hol lehet előfizetni nol.hu 4 3 2 1 □ média 1 - igen 8 - egyéb esetben, éspedig: Népszava 4 3 2 1 □ sport 2 - nem Magyar Hírlap 4 3 2 1 □ vidéki és városi kulturális ese3 - nincs internetem magyarhirlap.hu 4 3 2 1 mények Miért olvas Nógrád Megyei HírlaMagyar Nemzet 4 3 2 1 □ felvidéki hírek (losonci, füleld hí■ Mi szerint dönti el, hogy vesz-e pót? (Több válasz is adható.) mno.hu 4 3 2 1 rek események) Nógrád Megyei Hírlapot? □ megszokásból Napi v. Világgazdaság 4 3 2 1 □ részletesebb, bővebb program1 - mindig megveszem 0 politikai értékei miatt Pesti Est 4 3 2 1 ajánlót szeretnék 2 - a címlapon szereplő téma □ szókimondó Exit 4 3 2 1 egyéb, éspedig: 3 - napi politikai események 0 komoly, konzervatív Port.hu 4 3 2 1 4- napi/heti kulturális események □ humoros index.hu 4 3 2 1 I 5 - barátaim, ismerőseim ajánlása □ orientál origo.hu 4 3 2 1 Miről olvasna kevesebbet a lapban? 1 6 - nem én veszem □ a kulturális témák miatt hirado.hu 4 3 2 1 □ megyei hírek 0 az interjúk miatt The Economist 4 3 2 1 Q belpolitika 1 Mi alapján dönti el, hogy belép-e az 0 a három oldal sport miatt economist.com 4 3 2 1 □ külpolitika nhc24.hu oldalra? 0 a tv és rádió műsor miatt Der Spiegel 4 3 2 1 Q kulturális események 1 - megteszem, mert ingyen van egyéb, éspedig: www.spiegel.de 4 3 2 1 □ programajánlók 2 - ha lemaradtam egy lapszámról bbc.co.uk 4 3 2 1 □ tömegkultúra 3 - politikai esemény előzményeit □ magaskultúra keresem Az alábbi jelzők közül melyik jelÉrtékelje a különböző rovatokat és □ alternatív kultúra ■ 4 - kedvenc szerzőm régi írásait kelemző a Nógrád Megyei Hírlapra? a címlapot! □ média ■ resem (Több válasz is adható.) (Adjon Sóst, ha elégedett, 1-est, ha nem!) □ sport ■ 5 - megyei programok, híreket sze□ tartalmas Címlap 5 4 3 2 1 □ megyei, vidéki kulturális események I retnék visszakeresni 0 visszafogott A szerkesztés 5 4 3 2 1 egyéb, éspedig: egyéb, éspedig: □ felületes Nógrád megyei írások 5 4 3 2 1 □ szabadszájú Politikai tárgyú interjú 5 4 3 2 1 □ érdekes Kulturális témájú interjú 5 4 3 2 1 Neme: Hogyan jut a laphoz? D konzervatív Belpolitikai írások 5 4 3 2 1 1-férfi 1 - előfizetője vagyok □ értékes Külpolitikai írások 5 4 3 2 1 2 - nő ■ 2 - újságosnál veszem □ balos Magazin oldalak 5 4 3 2 1 Születési éve: ■ 3 - más példányát olvasom □ okos Sport 5 4 3 2 1 Legmagasabb iskolai végzettsége: . 3/a munkahelyem fizet rá elő □ jobbos Kultúra 5 4 3 2 1 1 - kevesebb mint 8 általános 3/b családtag vásárolja □ kíméletlen Publicisztika 5 4 3 2 1 2 - 8 általános 3/c ismerős, barát példányát olvasom □ elfogult Tv és rádió műsor 5 4 3 2 1 3 - szakmunkásképző 4 - szakiskola 5 - szakközépiskola 6 - érettségi 7 - főiskola 8-egyetem Élt külföldön? 1 - külföldön tanultam/tanulok 2 - határon túlról költöztem át 3 - külföldön dolgoztam/dolgozom 4 - külföldi élettársam van/volt 5 - határon túli magyar vagyok 6 - külföldi vagyok de értek magyarul Foglalkozása: 1 - vezető 2 - szellemi szabadfoglalkozású 3 - alkalmazásban lévő értelmiségi 4 - egyéb szellemi foglalkozású 5 - vállalkozó 6 - szakmunkás 7 - segéd- vagy betanított munkás, egyéb fizikai dolgozó 8 - gyes, gyed 9 - munkanélküli 10 - háztartásbeli 11 - diák 12-nyugdíjas Háztartásában az egy főre jutó havi nettó jövedelem: 1 - 50000 Ft alatt 2 - 50000-100 000 Ft 3 -101000-150000 Ft 4-151000 Ft felett o - nem tudja x - nincs válasz Egyéb megjegyzés (amennyiben szeretne értesülni akcióinkról, vagy szeretné előfizetni lapunkat): Név: _________________________ Cí m: E-mail cím: A közölt adatokat bizalmasan kezeljük, és semmilyen körülmények között nem adjuk ki harmadik félnek. Válaszait köszönjük!